João da Câmara (Lisszabon, 1852. december 27. – Lisszabon, 1908. január 2.) portugál kritikus és drámaíró.

Élete, munkássága 1852. december 27-én született Lisszabonban. Apja Francisco de Sales Gonçalves Zarco da Câmara, anyja Ana da Piedade de Brígida Senhorinha Francisca Máxima Mascarenhas da Silva. Mérnöki tanulmányokat folytatott a belga Leuven egyetemén. 1972-ben, apja halálakor tért vissza Portugáliába, ahol folytatta tanulmányait. Mérnökként kezdett el dolgozni a portugál vasutaknál. Később felhagyott a mérnöki munkával, hogy teljes mértékben az írói munkának szentelhesse magát.

Már iskolai évei alatt rövid, egyfelvonásos darabokat írt (O Diabo, Nobreza y Bernarda no Olimpo), de kétségtelenül Alfonso VI. című történelmi drámája hozta meg számára a sikert. Ezt a művet 1890. március 13-án mutatták be a Doña Maria II Nemzeti Színházban a kor legjobb színészeinek részvételével.

Az Alfonso VI. sikerét követően írta meg az Alcácer Quibir című újabb történelmi drámáját, ami annak az Alcácer-Quibiri-csatának az előestéjén játszódik, ami eldöntötte Portugália sorsát. Az Os velhos című komédia kétségtelenül remekmű, ennek premierje 1893. március 11-én ugyancsak a Doña Maria színházban volt. Azonban a darabot sem a közönség, sem pedig a kritika nem fogadta jól, és csak sokkal később ismerték el érdeme szerint. A szöveg realista, a cselekmény Alte Alentejóban zajlik abban az időben, amikor a régió elszigeteltsége a vasút fejlődésének köszönhetően megszűnőben van.

Következő műve az O Pántano, amit 1894. november 10-én mutattak be. Ezt követték az A Toutinegra Real, az O Ganha-Perde, az A Triste Viuvinha és a Meia-Noite. 1898-ban sikerrel mutatták be az A Rosa Enjeitada című darabot, amit később 1929-ben operettként is bemutattak.

Művei színdarabok Nobreza (1873) D. Brízida (1888) D. Afonso VI (1890) Alcácer Quibir (1891) O Burro do Senhor Alcaide (1891) Os VelhosAz öregek (1893) Pântano (1894) A Toutinegra Real (1895) O Ganha-Perde (1895) O Beijo do Infante (1898) Meia-Noite (1900) Rosa Enjeitada (1901) Os Dois Barcos (1902) O Poeta e a Saudade (1903) Casamento e Mortalha (1904)

prózai munkák El-Rei (1894) Contos (1900)http://www.gutenberg.org/ebooks/31905 O Conde de Castelo Melhor (1903) Contos do Natal (1909) versek A Cidade (1908)

Irodalom Tavaszy Sándor: Câmara, da João, In: Világirodalmi lexikon Második kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 3. kiadás, 1986,

Külső hivatkozások João Gonçalves Zarco da Câmara művei a Project Gutenberg oldalán

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Portugál költők, írók Kategória:1852-ben született személyek Kategória:1908-ban elhunyt személyek