Club de Regatas Vasco da Gama, röviden Vasco da Gama egy brazil sportegyesület, melyet 1898-ban evezős klubként hoztak létre Rio de Janeiróban. A labdarúgó szakosztály 1915-ben alakult. Azóta Brazília egyik legkedveltebb csapatává nőtte ki magát, ezt bizonyítja, hogy több mint 20 millió szurkolóval rendelkezik. A Carioca bajnokságban, valamint a Série A-ban szerepel. Elnevezésük a híres felfedező Vasco da Gama nevéből ered.
Története A 19. század végén Henrique Ferreira Monteiro, Luís Antônio Rodrigues, José Alexandre d'Avelar Rodrigues és Manuel Teixeira de Souza Júnior vetették fel először az evezős egyesület létrehozását, mivel a legközelebbi, Niterói Gragoatá Club túl távoli volt a felkészülések végett.
1898. augusztus 21-én 62 fiatal portugál bevándorló alapította az evezős egyesületet. 200px|bélyegkép|bal|Az 1929-es Carioca bajnok
A labdarúgó csapatot a Lusitania Club-al egyesítették és alacsonyabb osztályú bajnokságokban szerepeltek egészen 1922-ig, amikor feljutottak a másodosztályba, ahonnan egy év elteltével már az első osztály küzdelmeiben vettek részt, ráadásul az első szezonjukban aranyérmet szereztek.
1947 és 1952 között számos trófeát nyertek. Ebből az időszakból ered a Expresso da Vitória (Győzelem Expressz) becenév.
A Carioca bajnokságban 1945, 1947, 1949, 1950, és 1952-ben végeztek az első helyen, a Libertadores kupa elődjét, a Bajnokcsapatok dél-amerikai bajnokságát 1948-ban abszolválták.
Pelé profi pályafutásának 1000-ik találatát a Vasco ellen szerezte 1969. november 19-én a Maracanã Stadionban. 200px|bélyegkép|jobb|Bajnokcsapatok dél-amerikai bajnoksága, 1948. Az egyetlen alkalommal kiírt torna Vasco sikerrel ért véget. A River Plate elleni találkozón gól nélküli döntetlen született.
Sikerlista
Hazai 4-szeres bajnok: 1974, 1989, 1997, 2000 1-szeres Série B bajnok: 2009 1-szeres kupagyőztes: 2011
Állami 24-szeres Carioca bajnok: 1923, 1924, 1929, 1934, 1936, 1945, 1947, 1949, 1950, 1952, 1956, 1958, 1970, 1977, 1982, 1987, 1988, 1992, 1993, 1994, 1998, 2003, 2015, 2016 3-szoros Torneio Rio-São Paulo győztes: 1958, 1966, 1999 12-szeres Taça Guanabara győztes:: 1965, 1976, 1977, 1986, 1987, 1990, 1992, 1994, 1998, 2000, 2003, 2016 9-szeres Taça Rio győztes: 1984, 1988, 1992, 1993, 1998, 1999, 2001, 2003, 2004 2-szeres Copa Rio győztes: 1992, 1993 10-szeres Torneio Início győztes: 1926, 1929, 1930, 1931, 1932, 1942, 1944, 1945, 1948, 1958 1-szeres Série B bajnok: 1922
Nemzetközi 1-szeres Libertadores-kupa győztes: 1998 2-szeres Mercosur-kupa győztes: 2000 1-szeres Bajnokcsapatok dél-amerikai bajnoksága győztes: 1948
Egyéb címek 1-szeres Copa Rio győztes: 1953 1-szeres Teresa Herrera-kupa győztes: 1957 3-szoros Ramón de Carranza-kupa győztes: 1987, 1988, 1989
Játékoskeret 2015-től
A klub híres játékosai Legtöbb gólt szerző játékosok JátékosGólRoberto Dinamite 702Romário 326Ademir Menezes 301Pinga 250Russinho 225Ipojucan 225Vavá 191Sabará 165Lelé 147Valdir Bigode 143Edmundo 138Maneca 137Chico 127Friaça 114Bismarck 109Célio 100 Legtöbb mérkőzésenpályára lépő játékosok JátékosMérkőzésRoberto Dinamite20px 1 110Carlos Germano20px 632Sabará20px 576Alcir Portela20px 511Barbosa20px 485Mazarópi20px 477Pinga20px 466Coronel20px 449Paulinho20px 436Bellini20px 430
Acácio Edgardo Andrada Barbosa Carlos Germano Émerson Leão Hélton Jaguaré Mazarópi Abel Braga Alfredo Augusto Bellini Brilhante Brito Célio Coronel Dedé Donato Fágner Fidélis Fontana Jorginho Mauro Galvão Odvan Ricardo Rocha Alcir Portela Argemiro Bismarck Carlos Alberto Dirceu Dunga Juninho Paulista Juninho Pernambucano Luisinho Sonny Anderson Marcelinho Carioca Rômulo Tita Válber Zarzur Ademir Menezes Amarildo Bebeto Célio Chico Edmundo Euller Evair Friaça Ipojucan Jair Jardel Leônidas Luizão Maneca Niginho Pinga Roberto Dinamite Romário Russinho Sabará Tostão Vavá Viola
Álomcsapat 300px
A klub híres edzői
Ramón Platero Henry Welfare Ondino Viera Flávio Costa Gentil Cardoso Martim Francisco Gradim Tim Mário Travaglini Orlando Fantoni Antônio Lopes Sebastião Lazaroni Nelsinho Rosa Joel Santana Jair Pereira Oswaldo de Oliveira Ricardo Gomes
Források Hivatalos honlap Torcida Força Jovem Vasco NetVasco Nem hivatalos honlap Vasco da Gama Nem hivatalos honlap
Kategória:Brazil labdarúgócsapatok Kategória:Rio de Janeiro állam labdarúgócsapatai Kategória:1898-ban alapított labdarúgócsapatok