Halász Gitta (1900-ig Holzer Margit, asszonynevén dr. Révész Sándorné) (Lipikfürdő, 1889. augusztus 15. – Budapest, 1968. május 8.) opera-énekesnő (szoprán). A két világháború között a budapesti Opera vezető koloratúrszubrettje volt.
Élete Halász József postamester és Bier Ilona lánya. 1906-ban lett a budapesti Zeneakadémia magánének szakának növendéke, de 1908 végén itteni tanulmányait megszakítva Bécsben, majd Budapesten dr. László Gézánál tanult tovább.
Pályáját az 1917–18-as évadban a sok sztárnak ugródeszkát jelentő reichenbergi Városi Színházban (ma Divadlo Františka Xavera Šaldy) kezdte. Innen szerződtette a pesti Operaház 1918 őszétől. Itt 1918. szeptember 22-én debütált ifj. Ábrányi Emil Don Quijote c. operájának Királyleányaként. Karrierjét azzal alapozta meg, hogy négy hét múlva beugrott Sámson Mária helyére a Hegyek alján Nurijának szerepébe. Hamar a társulat sokat foglalkoztatott tagja lett, aki szubrett és lírai szoprán szerepeket egyaránt énekelt. A Mozart-előadások elmaradhatatlan közreműködője volt. Színészi adottságai éppoly kiválóak voltak, mint az énekesi. Oratóriumesteken is rendszeresen fellépett. Többször vendégszerepelt Németországban.
1928. június 23-án Budapesten, a Józsefvárosban házasságot kötött Révész Sándor nőgyógyász–sebésszel.A házasságkötés bejegyezve a Bp. VIII. ker. állami házassági akv. 780/1928. folyószáma alatt. 1938. december 1-jén áttért a katolikus vallásra,A budapesti belvárosi r. kath. plébániahivatal által 3490/1938. sz. a. kiállított bizonyítvány szerint. azonban a második zsidótörvény miatt 1939-ben eltávolították az intézményből, ahová csak a felszabadulás után térhetett vissza. Egyik legkedvesebb szerepében, a Szöktetés a szerájból Blondéjaként lépett fel 1945. április 14-én. 1948-ban nyugdíjazták, s ekkor megkapta az örökös tag címet. 1949 márciusában még egyszer visszatért a színpadra, ismét Blondeként. Visszavonulása után énektanítással foglalkozott. Férje 1959. szeptember 29-én hunyt el, Halász Gitta kilenc évvel élte őt túl.
Férjével közös sírja a Farkasréti temetőben található [18–1–7].
Szerepei
ifj. Ábrányi Kornél: Don Quijote — Királyleány Eugen d’Albert: Hegyek alján – Nuri Beethoven: Fidelio — Marcellina Georges Bizet: Carmen – Frasquita Donizetti: Don Pasquale — Norina Gluck: Orfeusz és Eurüdiké — Ámor Charles Gounod: Faust – Siebel Hubay Jenő: Karenina Anna — Kitty Engelbert Humperdinck: Jancsi és Juliska – Juliska Kacsóh Pongrác: János vitéz – A francia királykisasszony Leoncavallo: Bajazzók — Nedda Pietro Mascagni: Parasztbecsület – Lola Giacomo Meyerbeer: A hugenották – Urbain Giacomo Meyerbeer: Észak csillaga – Praszkovia Carl Millöcker: A kolduskirály – Bronislawa Mozart: Az álruhás kertészlány — Bianca Mozart: Szöktetés a szerájból — Blondchen Mozart: Don Juan — Zerlina Mozart: Figaro lakodalma — Susanna; Cherubino Mozart: Così fan tutte — Despina Wolfgang Amadeus Mozart: A varázsfuvola – Első hölgy; Papagena Jacques Offenbach: Hoffmann meséi – Giulietta Pergolesi: Az úrhatnám szolgáló — Serpina Poldini Ede: Farsangi lakodalom — Stanci Puccini: Bohémélet — Musette Puccini: Gianni Schicchi — Lauretta Johann Strauss jun.: A denevér — Adél Johann Strauss jun.: A cigánybáró – Arzéna Richard Strauss: A rózsalovag — Sophie Richard Strauss: Arabella – Kártyavetőnő Verdi: Álarcosbál — Oscar Giuseppe Verdi: Falstaff — Alice Ford Richard Wagner: A walkür – Ortlinde Weber: A bűvös vadász — Ännchen Ermanno Wolf-Ferrari: A négy házsártos — Felice
Jegyzetek
Források A budapesti Operaház 100 éve. Szerk. Staud Ferenc. Budapest, 1984. Zeneműkiadó. Magyar asszonyok lexikona. Összeáll., előszóval és történelmi résszel ellátta Bozzay Margit. Budapest, 1931. Stephanum ny. 400–403. hasáb Várnai Péter: Operalexikon. Budapest, 1975. Zeneműkiadó. Halász Gitta a Magyar Állami Operaház adatbázisában Magyar Színművészeti Lexikon Lányi Viktor cikke Operissimo.com
További információk Online megvásárolható felvételei
Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Szopránok Kategória:A Magyar Állami Operaház örökös tagjai Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:1889-ben született személyek Kategória:1968-ban elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Katolikus vallásra tért személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek