(adott neve: 節信, 83 k. – 170 k.) kínai gondolkodó, filozófus a Han-dinasztia idején. Visszavonultan, remetei magányban élt és alkotott. Kora politikai és társadalmi visszásságait éles hangon bírálta főművében, az Egy rejtőzködő ember kritikájában ( 《潛夫論》), amely ugyan alapvetően konfuciánus szellemben fogant, de már tetten érhető benne a legista gondolatok felújításának törekvése.
Élete életrajzi adataival kapcsolatban nem egyértelműek a források. Születése éveként általában i. sz. 78-as, 82-es, 83-as vagy 90-es évet tüntetik fel. Ami bizonyos, hogy a Han birodalom nyugati határvidékén, a mai tartomány (鎮原) megyéjében született, amely a vidék gyakorta volt kitéve a barbár (羌) törzsek támadásainak.
Alacsony származása miatt – mivel csupán egy ágyas fia volt – a helybéliek lenézték. Annak ellenére, hogy jó barátság fűzte kora olyan kiváló férfiúihoz, mint például a nagybirtokos (78-166; 馬融), akit a klasszikus művek első kommentátoraként tartanak számon, vagy a matematikus-költő (78-139; 張衡), le kellett mondani a hivatalnoki pályáról. Társadalmi alsóbbrendűségéből fakadó hivatalnoki sikertelensége miatt sértődötten, keserűen visszavonultan élt. Remetei visszavonultságában írta meg több mint harminc fejezetes főművét is.
Halála időpontja is bizonytalan: i. sz. 163, 167 vagy 170.
Műve és filozófiája Csalódott elvonultságában írta meg a 36 fejezetből álló művét az Egy rejtőzködő ember kritikáját ( 《潛夫論》), amelyben éles szavakkal bírálta kora erkölcseit. A magyar származású, francia sinológus, Étienne Balázs szerint: „ elsőrangú tanúja korának, amelyről nélküle nem sokat tudnánk. Művében, azonban, mely kora legfőbb irányzatainak konfuciánus vegyüléke, eredeti gondolatokat is találunk.”
esszékből álló művében gyakorta említi a „nagy béke” ( 太平) kifejezése, amely a kínai történelemben és filozófiában ezt követően még fontos szerepet fog játszani. szerint a „nagy béke” akkor érkezik el, ha az emberek visszatérnek az alapvetőhöz ( 本, szó szerint: 'gyökér', 'alap'), és elhagyják a mellékest ( 末, szó szerint: 'ágak', 'másodlagos').
ideális társadalmi eszménye: a röghöz kötött parasztság, a tisztes kézművesség és a mértékletes kereskedelem, amely nem lépi túl a naturálgazdálkodás termékeinek cseréjét. Ezzel szemben saját korában azt tapasztalja, hogy: „Noha néhány család meggazdagszik, az állam mindjobban elszegényedik.”
felemeli szavát a kegyencrendszer ellen is a hatalmi visszaéléseik, megvesztegethetőségük, kapzsiságuk és közönyösségük miatt. Úgy véli az embereket a valódi képességeik és érdemeik szerint kellene megítélni, nem pedig a származásuk és rokoni kapcsolataik alapján.
A egyik legérdekesebb és legértékesebb fejezete „A mértéktelen fényűzés” címet viseli. Étienne Balázs szerint „ez alapvető dokumentum a 2. századi Kína társadalmi és erkölcsi viszonyainak megismeréséhez.” Ennek lényege, hogy ha a földművelés és a másodlagos foglalkozások egyensúlya megbomlik, elkerülhetetlen az éhség, a bűnözés, a hivatalnokok kegyetlenkedése, a lázadás és végül a dinasztia bukása. Ezt összegzi úgy , hogy: „A szegénység a gazdagságból születik, a gyengeség a hatalomból származik, a rend zűrzavart és a biztonság bizonyosságot szül.”
eszmerendszerében már megjelenik a legizmus felújításának gondolata is, amely a filozófusok következő nemzedékének gondolkodását is jellemzi majd. „A törvény, a jutalmak és a büntetések valóban a rend és a zűrzavar tengelye... A törvény és a rendelkezések az uralkodó zablája, gyeplője és ostora, a nép a szekere és lovai.”
Jegyzetek
Irodalom Balázs, Étienne. „Vang Fu, avagy egy remete társadalomkritikája”. In Gazdaság és társadalom a régi Kínában. (Ford.: Ecsedy Ildikó. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1976. 220–226. o.
További információk
Kategória:Ókori kínai filozófusok Kategória:Konfucianizmus