A (szó szerint: „A spirituális sakk szent könyve”) kínai jóskönyv, amelyet a hagyomány szerint a stratéga, (張良; i. e. 3. sz. – 186.) kapott a félig legendás tól (黃石公). Az első, kommentárokkal is ellátott kiadása azonban csak -dinasztia idejéből, a 3-4. századból származik. Címét onnan kapta, hogy a műben bemutatott jósjel-kéréshez eredetileg a kínai sakk ( 象棋) figuráit kellett használni.
A címe A ismeretlen kínai szerző alkotása, aki arra törekedett, hogy a világ működését, s benne az egyén sorsát miként lehetne egy, a régi Változások könyvénél ( 《易經》) praktikusabb jóskönyvvel értelmezni. A minden idők leghíresebb jövendőmondó kézikönyvének felváltására, jóslatainak egyértelműbbé tételére számos kísérlet született az évszázadok során, ez a mű pedig valamennyi ilyen kísérlet közül a legsikerültebb.
A mű címe szó szerinti fordításban: „A spirituális sakk szent könyve” vagy a „Spiritualitásban kiteljesedett sakkozó szent könyve”. A cím első írásjegye, a ling 靈 a legmagasztosabb, fényességes szellemi hatalmat jelenti. A cím második írásjegye, a sakk jelentésű 棋 arra a tizenkét korongra utal, melyeket a hagyományos kínai táblajátékból kölcsönözve a jóslatkéréshez használnak.
A három vonásból álló jósjel, vagyis a trigram meghatározásának módszere, az azokhoz kapcsolódó asszociációk és a jóslatok nyelvezete viszonylag egyszerűbb és egyértelműbb, mint a Változások könyvéé. Ebben a módszerben példának okáért nincsenek átváltozó sorok, amiket külön kell értelmezni. A önmagában is olyan teljes rendszert alkot, amelynek értelmezéséhez az érdeklődőnek nincs szüksége specializált tudásra (ellentétben például a Tarokkal vagy egyéb módszerekkel), sem pedig eksztatikus erők működtetésére (amilyenekkel például sok afrikai jósrendszerben találkozni). Ez a klasszikus jóslási rendszer hosszú évszázadokon keresztül népszerű volt Kína-szerte, sőt Japánba is eljutott és elterjedt.
Keletkezése Jelen szöveg alapjait feltehetően a - és -dinasztia (222–419) elején írhatták, míg a négy magyarázó kommentárt a későbbi századok során toldották az alapszöveghez. A klasszikus kínai katalógusok magát a szöveget zömében eredetinek tartják, bár annak valódi eredetét mindmáig homály borítja. A hagyomány a szerzőséget többek között nak (東方朔; kb. i. e. 163 – kb. i. e. 93), a Han-dinasztia idején élt tudós-hivatalnoknak tulajdonítja, akit már életében a mágikus tanok mestereként tiszteltetek, majd halála után személyét beemelték a taoista panteonba. Szerzőként szokás megemlíteni, az ugyancsak a Han-dinasztia idején élt stratégát, ot (張良; i. e. 262 – i. e. 189), akivel kapcsolatban a hagyomány azt is tudni véli, hogy a művet eredetileg a tól (黃石公), a legendás stratégától örökölte. Egy harmadik verzió szerint a mű szerzője Liu An (劉安; i. e. 179 – i. e. 122), aki elsősorban főműve, a taoista szellemiségű révén ismert.
A legősibb és leghíresebb jóskönyvnek, a Változások könyvének Han-dinasztia idejére több interpretációs iskolája is kialakult, és számos variánsa forgott közkézen. Ekkoriban létezhetett még egyéb, régebbi jósszöveg is. A Változások könyve azonban a tömegek számára továbbra is homályos, nehezen értelmezhető szöveg maradt, így aztán érthető módon további jóslással kapcsolatos írások is megjelentek. Ezek között érdemes megemlékezni a (《易林》), „A változás erdeje” és a (《太玄經》), „A legfelsőbb misztérium gyűjteménye” című művekről, melyek a Változások könyvénél könnyebben hozzáférhető, de legalábbis egyszerűbben integrált konzultációs rendszereket alkottak és kínáltak. Jellemzően a Változások könyvéből kiolvasható világnézetből merítettek, sűrűn utalva a trigramok és hexagramok neveire, idézve egy-egy sort is. A is valahol e folyamat részeként jött létre, amely tisztán magáévá teszi ugyan a Változások könyve világnézetét és gyakran idéz képeket és sorokat belőle, de úgy, hogy mindehhez nem szükséges magának a Változások könyvének a mélyebb megértése és ismerete.
Tartalma, szerkezete A százhuszonöt jósjel szimbolizált, lehetséges jóslat mindegyikének leírása a következő struktúrában épül fel:
a jósjel neve képe energetikája asszociált trigram és irány jóslat vers(ek) kommentárok
A jósjelek nevei Minden trigram, vagyis jósjel rendelkezik egy két írásjegyből álló névvel, mely csak és kizárólag hozzá kapcsolódik, valamint egy számmal, amely a teljes sorozatban elfoglalt helyét jelöli egytől százhuszonötig. Ezek a nevek néha a Változások könyvében előforduló jósjelek neveit utánozzák, de gyakrabban az adott szituáció dinamikájára utalnak. A megértésük sok esetben interpretáció kérdése. A klasszikus kínai nyelv szerkezete ugyanis lehetőséget ad arra, hogy az egymás mellett szereplő két írásjegyet például melléknév és főnév viszonyaként értelmezzük, vagy akár két egyenrangú melléknév vagy főnév párosaként Ezek a nevek nagy valószínűséggel már a szöveg legrégebbi változatának is részei voltak.
A jósjelek képe A kép további két írásjegyből álló pár, melynek kapcsán ugyanazok az értelmezési problémák merülnek fel, mint a nevek esetében. A képek általában a komplexitások egy másik aspektusát képviselik, de olyankor ezt a kapcsolatot annyira nem egyszerű felfedezni, hogy akár a régi kommentátoroknak is problémákat okozott. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a mű különböző kiadásaiban a neveket és a képeket nem egy esetben felcserélték. Ez arra utalhat, hogy a hagyományos értelmezés szerint a képek és a nevek mennyi felcserélhetők voltak.
A jósjelek energetikája Ez a rövid szakasz foglalja össze az adott jósjel helyzeti energetikáját, amely a és a aktivitásával írható le. A és a ilyetén kapcsolata itt eléggé leegyszerűsített módon szerepel, melyet később, az esetek zömében a kommentárok részletesebben is kifejtenek.
Társított trigram és irány Mindegyik jósjelhez, amely legalább egy olyan korongot tartalmaz, amelyiken egy írásjegy látható társul egy klasszikus trigram, vagyis három vonásból álló ábra. A vonások lehetnek egyenesek vagy megszakítottak, attól függően vagy sorokról van-e szó. Két ilyen trigram egymásra helyezéséből jönnek létre a Változások könyvében szereplő hexagramok. A trigramok ebben a műben nem rendelkeznek kitüntetett szereppel, hiszen ezek ismerete nélkül is értelmezhetők a jósjelek, ennek ellenére a kötet szerzője, szerzői, a lehetséges nyolc trigram valamelyikét társították a százhuszonnégy jósjel mindegyikéhez. (A 125. jósjel nem rendelkezik társított trigrammal, mivel minden sora „üres”.)
+ A nyolc trigramhoz társított asszociációk A trigram neve átírásban A trigram neve kínaiul A trigram jele Jelentése Jellemzők乾☰ÉgKreatív, aktív, erős, szilárd, az ég, fény, az apa, északnyugat. Az ég uralja a dolgokat.坤☷FöldBefogadó, megadó, passzív, gyenge, sötét, az anya, tápláló, délnyugat. A föld őrzi a dolgokat.震☳MennydörgésTavasz, aktív, mozgás, felélesztés, fa, kelet. A mennydörgés megmozgatja a dolgokat.坎☵VízFelhők, szakadék, hold, tél, a mélység, észak. Az eső nedvesíti a dolgokat.艮☶HegyRobajlás, makacs, konok, mozdíthatatlan, északkelet. A hegy megállítja a dolgokat.巽☴SzélFa, gyengéd, enyhe, lágy, átható, délkelet. A szél szétszórja a dolgokat.離☲TűzVillámlás, nap, nyár, szépség, függő, ragaszkodó, fegyverek, dél. A nap melegíti a dolgokat.兌☱TóMocsár, eső, ősz, vidám, élvezet, nyugat. A tó élvezetet nyújt a dolgoknak.
A kommentárok A műhöz a történelem során négy kommentár íródott:
(顏幼明) feltehetően valamikor a -dinasztia (i. sz. 265–420) idején élhetett (何承天) a rövid életű -dinasztia (420–477) tudós hivatalnoka volt, akit elsősorban a szertartásokról írott munkái, illetve stratégiai képességei miatt tartanak számon. (陳師凱) visszavonultan élő írástudó volt a mongol -dinasztia idején (劉基), aki a -dinasztia és a Ming-dinasztia fordulóján tevékenykedett, s valószínűleg ő szerkesztette végleges formájába a et.
A jóslatkérés módja A tizenkét sakk-korong – melyek mindegyikének csak az egyik oldalán található írás –, vagy üres, vagy írásjegyes oldalt kapunk. Egy trigram, vagyis egy jósjel akkor tökéletesen meghatározott, ha a karaktereket a megfelelő sorokba rendezzük attól függően, hogy az (上) („felső”, „fölül”), (中) („középső”) vagy 下 („alsó”, „alul”). A jóslatot, valamint a vers vagy versek szövege tulajdonképpen az adott jósjel bővebben kifejtett, metaforákkal, hasonlatokkal, példázatokkal s egyéb utalásokkal teli elsődleges interpretációja. A rendszere azt feltételezi, hogy a jósláshoz használt korongok olyan hatalommal bírnak, illetve a korongok eldobásának aktusa az, amely kapcsolatot teremt az univerzummal, s így a jóslatkérő egy trigram formájában kaphat konkrét választ a kérdésére. A folyamat teljesen mentes különféle, kötelezően előírt lelki állapotokról, vagy formai rituáléktól, valójában csak a mechanikus tevékenységre, a korongok egyszeri eldobására van leegyszerűsítve, nem úgy, mint a Változások könyve.
A jóslatkérés modern változata szerint Kínában is gyakorta pénzérmékkel helyettesítik a fakorongokat.
Magyar fordítása
Sorskérdések könyve. Ling csi king; ford., bev. Tokaji Zsolt; Szenzár–Helikon, Bp., 2016
Hivatkozások Megjegyzések
Források
Irodalom Kashiwa, Ivan. Spirit Tokens of the Ling Qi Jing. Weatherhill. Sawyer, Ralph D. – Sawyer, Mei-chün Lee. Ling Ch'i Ching: A Classic Chinese Oracle. Westview Press. 2004. . Tokaji Zsolt. Sorskérdések könyve. Helikon Kiadó, Budapest 2016.
További információk
Kategória:Kínai kultúra Kategória:Kínai szövegek Kategória:Jóslás Kategória:Jóseszközök