bélyegkép|220px|Az OPEC központja Bécsben A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC, angolul Organization of the Petroleum Exporting Countries) nemzetközi szervezet, melynek elsődleges célja a tagországok kőolaj-kitermeléssel kapcsolatos politikájának koordinálása.
Tagországok 2026-ban: Algéria, Egyenlítői-Guinea, Egyesült Arab Emírségek, Gabon, Irán, Irak, Kongói Köztársaság, Kuvait, Líbia, Nigéria, Szaúd-Arábia, Venezuela. 2026. április 28-án az Egyesült Arab Emírségek bejelentette, hogy május 1-jén kilép a szervezetből.
A szervezetet 1960-ban alapították. 1965 óta Bécsben van a székhelye. Döntéshozó szerve a tagországok kormányainak képviselőiből álló, évente kétszer ülésező Konferencia.
Története Az OPEC tagállamai között főként arab világbeli és fejlődő országok találhatók. Létrehozásának célja az volt, hogy tagjai, akik a világtermelés mintegy 40%-át adják, hatékonyabban állhassanak ellen az olajpiacokat akkoriban uraló, az árak csökkentésére törekvő (főleg amerikai, brit és holland) világcégek nyomásának. Kezdetben a harmadik világ olajkészletének értékesítésével megbízott, informális lobbicsoportként működött, és tevékenysége arra irányult, hogy a nyugati világcégek hatalmas bevételeiből nagyobb szeletet próbáljon meg kihasítani azáltal, hogy tagjai árkartellbe tömörülnek, illetve igyekezett ellenőrzést gyakorolni a kitermelt mennyiségek felett. Az 1970-es években viszont már kezdte megmutatni az erejét.
Az 1973-as olajembargó
Az arab-izraeli konfliktus állandósulása erősítette fel azt a folyamatot, aminek eredményeként az OPEC egyszerű kartellből komoly politikai tényezővé lépett elő. A hatnapos háború után, 1967-ben a szervezet arab tagállamai külön – átfedésekkel – megalapították Olajexportáló Arab Országok Szövetségét (OAPEC), hogy egységes nyomást tudjanak gyakorolni az Izraelt támogató nyugati országokra. Bár nem jelentős olajexportőrök, az OPEC-hez Egyiptom és Szíria is csatlakozott. Az 1973-as jom kippuri háború felélénkítette a szervezet tevékenységét. Véleményük szerint azért tudott Izrael ellenállni Szíria és Egyiptom támadásának, mert a nyugat segélyeket nyújtott neki. Az OAPEC országai ezért 1973-ban olajembargót vezettek be az Egyesült Államok, Nyugat-Európa és Japán ellen.
A háború azonban csak meggyorsította az amúgy is erősödő folyamatokat. Tarthatatlan volt, hogy a nyugat olajfelhasználása évente 5%-kal növekedjen, míg ők közben továbbra is alacsony árat fizessenek a nyersolajért, és közben az inflációval vagy azt meghaladó mértékben emelkedő árakon adjak el termékeket a harmadik világ fejlődő országainak. Még az iráni Sah, aki Amerika legfőbb szövetségesének számított a térségben, is kirohant a szerintük igazságtalan állapotok miatt: 1973-ban a New York Timesnak nyilatkozva azt mondta: „Persze, hogy emelkedni fog az olaj ára, de még hogy! Önök [a nyugatiak] felemelték a búza árát, amit eladnak nekünk 300%-kal drágábban, ugyanezt tették a cukorral és a cementtel is... A tőlünk olcsón vásárolt nyersolajból készült termékeket százszor annyiért adják el nekünk... Akkor az úgy igazságos, ha mostantól mi is megemeljük a nyersolaj árát. Mondjuk a tízszeresére.”
Az apadó készletek miatt egy részük kénytelen visszafogni a kitermelést, egy részük, mint például Nigéria, a fokozódó szegénységre hivatkozva a kitermelés növelésével próbál meg nagyobb profithoz jutni. Az 1970-es években az OPEC ármeghatározó szerepet töltött be a világpiacon, és a világ kőolajexportjának 80–90%-át adták a tagországok. Amikor viszont egyre több nyugati ország (például Norvégia, Nagy-Britannia és az USA) kezdte meg – az OPEC-től való függetlenedés érdekében – a saját kitermelését és jelent meg a világpiacon a kőolajával, ezzel jelentősen gyengítette az OPEC ármeghatározó szerepét. Az OPEC részesedése azóta kb. 58%-ra csökkent, mely 1995-től folyamatosan csökkenő tendenciát mutat. thumb|Az OPEC zászlaja
Működése Az OPEC tagállamai birtokolják a Föld olajtartalékainak mintegy kétharmadát, és ők adják a világtermelés 40%-át és az export felét.
Az OPEC működésének köszönhetően a tagországok kétségkívül jelentősen több bevételre tesznek szert az olajból, mint korábban. Az amerikai szövetségi Energia Információs Hivatal szerint az OPEC országok 2004-ben 338 milliárd dollárért adtak el olajat, ami 42%-os emelkedés 2003-hoz képest. Még szembetűnőbb az emelkedés az olajválság előtti, 1972-es 23 milliárdos, és az 1974-es, az embargó utáni 140 milliárdos éves bevétel között (Danile Yergin: The Prize, 1991).
Tagországok
+országtagság kezdeteolajtermelés (2023)[hordó / nap]Algéria 19691 183 096Egyenlítői-Guinea201788 126 Egyesült Arab Emírségek19673 393 506Gabon1975–1995; 2016204 273 Irán19603 623 455Irak19604 341 410Kongói Köztársaság2018261 986Kuvait19602 709 958Líbia19621 225 430Nigéria19711 441 674Szaúd-Arábia19609 733 479Venezuela1960750 506Összesen:28 956 899A világ összes olajtermelése: 81 803 545Az OPEC részesedése a világ összes olajtermeléséből: 35,4%
Korábbi tagok
+országtagság kezdetetagság végeolajtermelés (2023)[hordó / nap]Angola200720231 144 402Ecuador1973; 20071992; 2020475 274Indonézia1962; 2016. január2008; 2016. november608 299Katar196120191 322 000 bélyegkép|balra|700px|Az OPEC tagországai jelenleg (Angola már nem tag)
Olajtermelő országok a Szervezeten kívül Európában: Norvégia, Oroszország, Egyesült Királyság Észak-Amerikában: Egyesült Államok, Kanada, Mexikó Ázsiában: Brunei, Omán, Jemen, Kazahsztán, Azerbajdzsán Dél-Amerikában: Brazília Óceániában: Kelet-Timor, Ausztrália
Források
További információk
Magyarul: A hatnapos háború A jom kippuri háború Angol nyelven: Az OPEC honlapja History of OPEC upenn.edu
Kategória:Nemzetközi gazdasági szervezetek Kategória:Kőolajipar Kategória:1960-ban alapított szervezetek