Róka Szabolcs (Balassagyarmat, 1967. március 3. – 2025. augusztus 2.) földrajz-biológia szakos középiskolai tanár, Tinódi-lant díjas magyar énekmondó, drámapedagógus, népzenész, a természetvédelem nagykövete.V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár "A Természetvédelem Nagykövete" címet adományozta olyan hazai művészeknek (többek között Róka Szabolcsnak), akik példamutatóan segítik a természeti kincseink megóvását és a környezeti tudatformálást. 2015. november 14.
Pályafutása Három évtizeden át foglalkozott a magyar és a környező népek zenéjével, kultúrájával. 5 évig tanult a balassagyarmati zeneiskolában oboázni. 14 éves korától Budapesten élt, ahol eleinte gitározni tanult, majd barátja, Sudár Balázs révén megismerkedett a kobozzal.
Mesélőként évekig dolgozott az Évkerék társulattal, mesemondóként bejárta az országot, fellépett kis óvodáktól kezdve a nagyobb fesztiválokig – Európa számos országában is. Az ELTE Tanárképző Főiskolai Karon (ELTE-TFK) biológia-földrajz szakra járt, valamint drámapedagógusnak tanult, később elvégezte a JPTE biológia szakát is. Ezekben az években már a középkori és a reneszánsz zene is érdekelte.
Megkereste Kerényi Róbert – a Szigony együttes vezéralakja –, hogy menjen el kobzolni a Tatros együttesbe, melynek tagjaként vált ismertté népzenészként. Akkor jött rá, hogy a moldvai csángó zene valójában élő reneszánsz, sőt középkori zene. 1996-tól játszott együtt középkori zenét és énekmondást Kátai Zoltánnal.
Ketten, Jakabffy Balázzsal kiegészülve 2001-ben hozták létre a Magyar Énekmondók együttest. Az Arasinda együttessel is játszott török zenét. Tagja volt a Fanfara Complexa és a Yava zenekaroknak is. Utolsó együttesében (Somos) kobzon játszott.
A Sylvester János Protestáns Gimnázium tanáraként dolgozott.
Elismerései 2012-ben kapta meg a Tinódi-lantot, melyet a Magyar Régizenei Társaság ítéli oda azoknak, akik az elmúlt évben a legtöbbet tették a régi magyar énekelt vers terjesztéséért.
Diszkográfia
Tatros együttes Élő zene, 1997
Kátai Zoltánnal Magyar Énekmondók – Többrendbeli Énekek, 2002 Kátai Zoltán & Róka Szabolcs: Boriváshoz való, B.K.L. Kiadó, Szombathely, 2003
Yava együttes Folcore, 2008
Fanfara Complexa együttes Radio Popular, Fono Records, 2011 Tánc Alá, Fono Records, 2016
Jegyzetek
Források
http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1531/lantmuvesz-osztalyfonok-ferj-csaladapa https://www.youtube.com/watch?v=-bWGgka7scQ https://cba.media/722629 https://www.radiobezs.hu/radiobezs_files/Arch%C3%ADvum/2025/0529_1100.mp3
Kategória:1967-ben született személyek Kategória:2025-ben elhunyt személyek Kategória:Balassagyarmatiak Kategória:Magyar előadóművészek Kategória:Természetvédők