Stephen Russell Mallory az Amerikai Egyesült Államok Demokrata párti szenátora 1851-től 1861-ig Florida állam képviseletében. Ennek nagy részében a tengerészeti bizottság tagja volt, ahol sürgette, hogy az Egyesült Államok flottája vegye fel a versenyt a brit és francia flottával, a világ vezető tengeri hatalmaival. Törvénytervezetet nyújtott be és szavazásra vitte, hogy a sztenderdnek meg nem felelő tiszteket nyugállományba küldjék.
Mallory nem volt aktív szecesszionista, de az elszakadáskor követte államát. Az Amerikai Konföderációs Államok megalakulása után Jefferson Davis elnök kinevezte tengerészeti miniszternek, és ezt a pozíciót a Konföderáció bukásáig töltötte be. Mivel a tengerészeti ügyekben nagyjából minden honfitársa érdektelennek bizonyult, ezért saját belátása szerint, az USA szenátusában tanult irányelvek alapján formálhatta a haditengerészetet. Néhány ötlete, mint a páncélzatnak a hajóépítésbe foglalása sikeresnek bizonyult és ezt az eljárást a világ minden más tengerészete is követni kezdte. A minisztérium adminisztratív bénultsága azonban gyakran hátráltatta az ügyeket. A háború folyamán politikai támogatottságát a New Orleans eleste miatt elrendelt kongresszusi vizsgálat gyengítette. A tanúvallomások hónapokig tartó meghallgatása után a vizsgálóbizottság arra a következtetésre jutott, hogy Mallory részéről nem történt mulasztás, így nem terheli felelősség.
A kormány a háború végén kiürítette Richmondot, és elmenekült; ekkor Mallory lemondott és több más miniszterrel együtt árulás vádjával bebörtönözték. Több mint egy évet ült börtönben, mielőtt a közvélemény megenyhült volna és Andrew Johnson elnök megkegyelmezett neki. Floridába hazatérve ügyvédként praktizálva tartotta el családját. Kegyelmi feltételei között szerepelt, hogy közéleti pozícióra nem megválasztható, ezért véleményét újságoknak írt leveleiben tette közzé. Egészsége fokozatosan hanyatlott, de haláláig nem vált magatehetetlenné.
Fia, Stephen Russell Mallory Jr. szintén Florida kongresszusi képviselője és szenátora lett.
Fiatalsága Mallory feltehetően 1812-ben Trinidad szigetén, a Brit Nyugat Indiákon született. Scharf, a Confederate States Navy c. művének 29. oldalán azt állítja, hogy 1813-ban született. Durkin, a Confederate Navy Chief 11. oldalán azt írja, hogy Mallory gyerekkori naplója szerint az iskolát 1820-ban kilencévesen kezdte. A legtöbb történész ezt látszik elfogadni, de abban egyetértenek, hogy a bizonyítékok hiányoznak. Mallory pensacolai sírján a St. Michael's Cemeteryben 1812 van feltüntetve, hónap-nap nélkül.. Apja neve ugyanilyen kétes, Durkin, Luraghi és Wise azt állítja, hogy John Mallory volt, Scharf és Underwood szerint Charles Mallory. Underwood Mallory című művének 6. oldalán azt írja, hogy a családi hagyomány szerint Charles volt a neve. A Connecticut állambeli Fairfield lakosa volt. A szintén connecticuti Ellen Russellt vette feleségül, akitől két gyermeke született. Ellen apja Reddingben építkezési mérnökként dolgozott, és Charles Trinidanon ismerte meg az ír származású Russelléket. A Mallory család 1820-ban, Florida megvásárlásának idején Key Westen telepedett le.
Az ifjú Stephent az Alabama állambeli Mobile közelében járatták iskolába. Apja és bátyja korai halála után a család megélhetését a Coconut Grove nevű tengerészszállás biztosította, melyet Ellen munkája tartott fenn. Stephen így megmenekült a gyermekmunkától és még három évet járhatott a pennsylvaniai Nazarethben levő Moravian Academy-be, a Herrnhuti testvérgyülekezet lutheránus felekezetének középiskolájába. Stephen születésétől fogva katolikus vallású volt, de az itt kapott oktatást egész életében dicsérte. 1829-ben anyja már nem tudta fizetni a tandíjat, ezért Stephen hazatért.
Felnőtt életpályája Floridában
A fiatal Mallory William Marvin bíró jogászirodájában jogot tanult. A jogászképzés szakirányú iskolák hiányában ekkoriban rendszerint egy aktív jogász irányítása alatti törvénykönyv-tanulmányozásból állt. Key West kikötője földrajzi fekvéséből következően a vihar elől menekülő hajók menedéke volt és hajótörést szenvedő hajók roncsai hevertek a közelében. Marvint ekkoriban a tengeri jog szakértőjének tartották, különös tekintettel a roncsok és a roncsmentés jogállására vonatkozóan. Mallory az irányítása alatt megkezdte a haditengerészeti perek lebonyolítását. Hamarosan elismert peres ügyvéd hírnevére tett szert Floridában.
Mallory több kisebb közéleti beosztást is betöltött, ezek közül az első az 1832-ben elnyert városi rendőrfőnök volt. Az első fizetett állásai között volt a vámellenőrség, melyért napi három dollár volt a javadalmazása. James K. Polk elnök később kinevezte szövetségi vámfelügyelőnek. 1835-ben önkéntesként csatlakozott a hadsereghez, hogy harcoljon a Szeminol háborúban, melyben 1837-ig vett részt. 1837-től 1845-ig a floridai Monroe megye választott bírája volt.Clubbs, Florida Historical Quarterly, vol. 25, no. 3, pp. 232, 235, 236–237, 240. Bírói munkája alatt a bíróság nevét Hagyatéki Bíróságra változtatták.
Karrierje fellendülése után udvarolni kezdett Angela Sylvania Morenónak, egy tehetős, spanyolajkú, pensacolai család lányának. 1838. július 19-én a pár a pensacolai St. Michael Church templomban összeházasodott. Összesen kilenc gyermekük született, akik közül azonban csak négyen érték meg a felnőttkort: Margaret, Ruby, Stephen Jr., és Attila. Az ifjabbik Stephen beceneve Buddy volt és apja nyomdokaiba lépve később maga is politikai pályára lépett, sőt, szintén Florida szenátorává választották.
1850-ben az később a polgárháborút kirobbantó országrészek közti ellentét miatt Tennesseeben megrendezték a Nashville-i konvenciót. A cél az összes rabszolgaságot engedélyező déli állam számára követendő követendő út kidolgozása volt. Annak ellenére, hogy Mallory ekkor nem töltött be állami hivatalt Floridában, elég befolyásosnak ítélték a Demokrata pártban ahhoz, hogy alternatív küldöttjeként delegálják a rendezvényre. Személyes okokból mégis távol maradt, de a konvenció céljával való egyetértését levélben kifejezte, melyet a floridai újságok nyomtatásban terjesztettek.
A Szenátus tagjaként (1850–1861) Megválasztása David Levy Yulee floridai szenátor hivatali ideje 1850-ben lejárt. Indult az újraválasztásért, de a radikális elszakadáspártiakkal való túlságos közelsége és néhány üzleti érdekeltséggel való szembeszállás miatt veszített. Az unió fenntartását kereső mérsékeltek erősebbnek bizonyultak Floridában és Malloryval váltották fel Yulee-t. Az állami kiválasztási eljárás némileg szabálytalan volt, mely ellen Yulee tiltakozott és azt egészen a Szenátus döntéshozásáig fenntartotta. A Szenátus azonban úgy határozott, hogy a floridai törvényhozás jogszerűen ítélte meg Mallory jelöltségét és jóváhagyta a szenátusi helyét.
Jogalkotói tevékenysége Az Egyesült Államok szenátusában végzett munkája nagyját tipikus, államának kedvező törvényhozási munka képzete. Felügyelete mellett a Szenátus elfogadott egy a floridai vasutakat támogató, és egy a haditengerészetnek örökzöld tölgyerdő megvásárlását lehetővé tevő cikkelyt. Mindkét tervezetet elkaszálta azonban a képviselőház. Több sikert ért el a Szeminol indiánok ellen folytatott háború felülvizsgálatáról szóló törvénytervezeteivel, noha a vizsgált problémákat túldimenzionálta. Kárpótlást kínált az indián portyák által földönfutóvá válók számára és folytatta a bennszülöttek kitelepítését Floridából. Kezdeményezte továbbá, hogy Florida kikötőiben létesüljenek tengerészkórházak. A 19. századi amerikai törvénykezésben ezek nem számítottak korrupt, vagy nepotista megnyilvánulásoknak.
Munkája a Tengerészeti Bizottságban
Mallory fontos szerepet játszott a Tengerészeti Bizottság tagjaként, és ezen kívül részt vett az Committee of Engrossed Bills munkájában.Congressional Globe, 32nd Congress, 1st session, p. 32. A bizottság fontosságát az adta, hogy Millard Fillmore elnök a Kongresszushoz intézett beszédében 1851. december 13-án megoldást sürgetett két problémára. Az egyik a tengerésztisztek hozzá nem értő részének problematikája volt. Ebben az időben az előléptetést kizárólag az életkor határozta meg és semmilyen eljárás nem létezett a szolgálatot ellátni nem tudó, vagy nem akaró tisztek eltávolítására. A második matrózok fegyelmezésének kérdése volt. A korbácsolás gyakorlatát az előző Kongresszusi ciklusban betiltották és az öregebb kapitányok közül sokan úgy gondolták, hogy a hajóikon a fegyelem lazul, így vissza akarták állítani a régi metódust, vagy legalább azzal egyenértékű fenyítéssel helyettesíteni, hogy tekintélyük ne inogjon meg.Congressional Globe, 32nd Congress, 1st session, p. 19.
Mallory Kongresszus előtt tartott első tárgybeli beszédében a korbácsolás engedélyezése mellett foglalt állást, érvelése szerint azért, mert az szükséges ahhoz, hogy a kapitányok irányítani tudják a tengerészeket a csatában. Álláspontja népszerűtlen volt az országos közvélemény előtt és a Kongresszus fenntartotta a tiltást.Mallory teljes beszéde olvasható: Congressional Globe, 32nd Congress, 1st session, Appendix, pp. 108–119. Ezirányú nézeteit hamar elfelejtették, mikor Fillmore elnök második pontjára, a tengerészeti tisztikar megreformálására összpontosította erőfeszítéseit. Ekkor már a Szenátusi Tengerészeti Bizottság elnökeként fungált, és a Kongresszus által megszavazott törvényt az ő tollából származónak tekintették. A törvény értelmében a rangidős tengerésztisztek résztévelével, mint Samuel Francis Du Pont létrejött a Nyugalmazási Tanács, mely a tisztikar hozzáértését volt hivatva áttekinteni. Az egészségileg, vagy felkészültségileg alkalmatlannak talált tiszteket szolgálaton kívül helyezték. Az az Egyesült Államok tengerészetének első kötelező nyugalmazási eljárása volt. A legtöbb vélemény szerint a tanács lelkiismeretesen végezte munkáját, de a hátrányosan érintett tisztek közül nem mindenki értett egyet. Az korán nyugállományba helyezettek közül Matthew Fontaine Maury fizikailag képtelen volt hajó szolgálatot ellátni, de a tenger természettudományos vizsgálatával az újonnan születő oceanográfia tudományának alapkövét rakta le. Maury és más nyugalmazottak meggyőztek pár szenátort az igazukról és a vita újrakezdődött. Mallory politikai kvalitását csillogtatva azonban újra elfogadtatta álláspontját és diadalmaskodott. Maury és közte nem szűnő ellenségeskedés származott az ügyből és ez kihatott munkájukra, mikor a polgárháborúban mindketten a Konföderáció szolgálatába álltak.
Mallory bizottsági munkája idején a haditengerészetnél nagy technológiai innovációk zajlottak le, melyeket figyelemmel kísért és az Egyesült Államok tengerészetének új hajóinál megvalósított. Az Egyesült Királyság és Franciaország, a világ két vezető tengeri hatalma elkezdte hajóit vitorlásokról gőzmeghajtásúra cserélni és az utóbbiak közt a lapátkerekes meghajtásról a csavarosra átállni. 1853-ban a bizottság javasolta, hogy rendeljék meg hat új, csavaros fregatt építését, melyek elkészültekor a világ legjobbjai közé számítottak. 1857-ben a bizottság javaslatára a Szenátus elfogadta tizenkét szlup építését; a hajók 1858-ban álltak szolgálatba. A fregattok első osztálya, a USS Merrimack tükrözte leginkább a Mallory által elképzelt jövőt a tengerészet számára.