Jenson Button (teljes nevén Jenson Alexander Lyons Button; a Brit Birodalom Rendje tagja [MBE], Frome, Somerset, 1980. január 19. –) angol autóversenyző, egyszeres Formula–1-es világbajnok. 2000-ben debütált a Formula–1-ben a Williams színeiben. 2001-ben a Benetton, a következő évben az abból alakuló Renault versenyzője volt. 2003-tól a British American Racingnél versenyzett, 2004-ben harmadik lett a világbajnokságban a Ferrarik mögött. Első győzelmét a 2006-os magyar nagydíjon aratta a Hondával, 113 verseny után.

A Honda 2008-as decemberi visszavonulása után Ross Brawn vette meg a csapatot 2009. február végén. Az ütőképes Brawn-Mercedesszel az évad első hét versenyéből hatot megnyert, ami előtte csak Jim Clarknak és Michael Schumachernek sikerült. Az utolsó előtti brazil nagydíjon szerzett ötödik helyével bebiztosította világbajnoki címét, csapata a konstruktőrök között szintén első lett. 2010-2017 között a McLaren pilótája. A 2016-os olasz nagydíjon bejelentette, hogy 2017-től csupán tartalékpilótája lesz a McLaren csapatának. Button csupán egyetlen futamon, a monacói nagydíjon állt rajthoz 2017-ben, az Indianapolisi 500-ban egy versenyt teljesítő Fernando Alonso helyén. A 2018-as japán Super GT sorozat bajnoka.

306 versenyéből, amelyen elindult, 15-öt nyert meg, és 50 alkalommal állt a dobogón, mindezt úgy, hogy karrierje során többször is versenyképtelen autókat kellett vezetnie. Formula–1-es karrierjének korai évei a bizonyítási vágy keservességével teltek el, majd világbajnok lett és később a McLaren csapat sikeres pilótája – végül aztán a McLaren új szabályokhoz való nehéz adaptálódása miatti rossz eredményekkel búcsúzott.

A Formula–1 előtt Jenson Button Angliában, a Somerset grófságbeli Frome-ban született 1980. január 19-én. Apja, John Button ismert rallycross versenyző volt, aki legjobb eredményét, egy második helyet, a Brit Rallycross bajnokságban, 1976-ban érte el. Nevét apja egyik dán barátja, és versenyzői riválisa, Erling Jensen után kapta. Hétéves korában szülei elváltak, ő és testvérei az anyjukhoz kerültek, míg aztán 1994-ben apja el nem vette feleségül Pippa Kerrt, ekkor úgy döntött, hozzájuk költözik. Az ifjabb Buttonnak adott volt a versenyautós közeg, 8 éves korában már gokartban versenyzett. 1991-ben megnyerte a brit kadetbajnokságot úgy, hogy mind a 34 futamon első lett.202x202px|balra|bélyegkép|Button 1996-ban Miloš Pavlović-al és Giorgio Pantano-al1997-ben ő lett a legfiatalabb versenyző aki valaha megnyerte a Super A Európa-bajnokságot, még mindig gokartban. 1998-ban ült át komolyabb versenyautóba, és rögtön meg is nyerte a brit Forma Ford bajnokságot a Hayward Racing csapatával. 1999-ben a brit Forma–3 kategóriában versenyzett, megnyert két futamot és összesítésben a harmadik lett.

A Formula–1-ben Korai évek a Williamsszel és a Benettonnal 240px|right|thumb|A Williams-BMW FW22 (Ralf Schumacher autója) Még 1999-ben a McLaren neki ítélte a legjobb fiatal versenyzőnek járó díjat. 2000-ben kezdett tesztelni, több csapatban is megfordult. Prost csapatában a hivatalos pilótát, Jean Alesit is többször megelőzte a teszteken Barcelonában. A sikeres bemutatkozás felkeltette Sir Frank Williams figyelmét, aki állandó tesztpilótai pozíciót ajánlott neki a csapatában. Azonban Button szinte azonnal jobbnak bizonyult a csapat második számú pilótájánál, Bruno Junqueiránál, így Sir Frank versenyzőnek szerződtette. Patrick Head szerint egy leendő sztár veszett el benne, mások viszont úgy vélték, a tapasztalatlansága és a Formula–1 világának nyomása miatt nem lesz könnyű dolga.

2000 A 2000-es év első versenye nem sikerült jól számára, motorhiba miatt kiesett. A következő brazil nagydíjon azonban hatodikként végzett és a legfiatalabb pontszerző lett 20 évesen és 67 naposan. (Ricardo Rodríguez 1962-es rekordját döntötte meg, Button rekordját Sebastian Vettel döntötte meg 2007-ben) Spában a harmadik helyre kvalifikálta magát, és ötödik lett a versenyen. Az egyéni pontversenyében nyolcadik helyen végzett, úgy, hogy többször is megelőzte a csapat akkori első számú versenyzőjét, a jóval tapasztaltabb Ralf Schumachert. A szezon legjobb eredményeit a német (4. hely) és a belga nagydíjon (5. hely) érte el. Bár újonc évében több hibát elkövetett (Monzában a biztonsági autós szakasz alatt balesetezett), 2000-es teljesítményéért a következő évben megkapta a Lorenzo Bandini díjat.

A Williams azonban csak addig akarta volna őt versenyeztetni, amíg nem tudták kivásárolni a Ganassi Racing-nél versenyző Juan Pablo Montoyát, aki miután megnyerte az Indy 500-at, hivatalosan is le lett igazolva 2001-re. A csapat mindazonáltal nem engedte el Buttont, hanem úgy voltak vele, hogy 2003-ban esetleg versenyzői ülést tudnak adni neki, addig is kölcsönadják a Benettonnak.

2001 260px|right|thumb|Button 2001-ben 2001-ben, habár szerződése szerint továbbra is a Williams csapat versenyzője volt, a Benetton (amelyet a következő évben megvett a Renault) autóját vezette a két csapat megegyezésének köszönhetően. Nem volt túl sikeres az év Jenson számára, az autót folyamatosan fejlesztették, de nem volt elég gyors és nem volt elég ideje sem megszokni. Mindazonáltal a német nagydíjon elért egy 5. helyet (egyetlen pontszerző futama volt), de az év végi összesítésben csak a csalódást keltő 17. helyen végzett. Sikertelenségét extravagáns életmódjával igyekezett kompenzálni, amiért ekkoriban "playboy"-nak tartották.

2002 2002-ben csapata Renault F1 néven versenyzett tovább. Habár csapattársa, Jarno Trulli rendszeresen jobb volt az időmérő edzéseken, Jenson a versenyeken gyorsabb volt. A maláj nagydíjon hajszállal maradt le élete első dobogós helyéről. A Renault felfüggesztésének meghibásodása miatt Michael Schumacher az utolsó körben megelőzte, így csak negyedik lett. A következő versenyen, Brazíliában is negyedik lett. Ezután Imolában, a Nürburgringen, Magny-Cours-ban, Monzában és Szuzukában szerzett még pontot. Év végén a hetedik helyen zárt az összetettben 14 egységgel, csapattársát, az olasz Jarno Trullit megelőzve.

Bár szeretett volna a csapatnál maradni, a 2003-as idényre Flavio Briatore csapatfőnök lecserélte Jensont az addigi tesztpilótára, Fernando Alonsóra. A kétkedőknek és az elégedetlenkedőknek Briatore azt válaszolta: „Az idő majd eldönti, hogy tévedtem-e…”

Áttörés a BAR-ral 2003 A csapat nélkül maradt Button így a British American Racinghez csatlakozott, ahol az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve csapattársa lett. A két versenyző viszonya nem volt felhőtlen, már a szezon kezdetén (az ausztrál nagydíjat követően) szócsatákat vívtak egymással, nyilvánvaló volt, hogy Button megkérdőjelezte a kanadai elsőségét a csapaton belül. A szezon azonban haladt, a kezdeti sérelmek lassan elmúltak, és Button rendre jobb eredményeket ért el, mint az önmaga árnyékaként teljesítő egykori világbajnok csapattársa. (Villeneuve távozott a csapattól a szezonzáró futam előtt, Button csapattársa a japán Szató Takuma lett.) 260px|left|thumb|A 2004-es amerikai nagydíjon A monacói futam pénteki edzésnapján csúnyán összetörte magát és az autót, aminek következtében kénytelen volt kihagyni a hétvégi versenyt és az azt követő monzai tesztelési időszakot is. Az Egyesült Államok Nagydíján, életében először egy ideig vezetett a versenyben. A brit legjobb eredménye két negyedik hely volt Ausztriában és Japánban. Az év végén kilencedik lett 17 ponttal, Villeneuve csak 6 pontot szerzett.

2004 2004-ben a BAR a Honda fejlesztéseinek köszönhetően hatalmasat ugrott előre a mezőnyben, már csak az évek óta legyőzhetetlennek tűnő Ferrari és Schumacher állt előttük. Ausztráliában még csak hatodik volt, de a maláj nagydíjon – életében először – felállhatott a dobogóra, harmadik lett. Az eredményt sikerült megismételnie az először megrendezett bahreini nagydíjon is. Áprilisban saját karrierje és a BAR története során először megszerezte a pole-pozíciót a San Marinó-i nagydíjon, a versenyen második lett. Ezt még számos dobogós hely követte: Monacóban, a Nürburgringen, Montrealban, Hockenheimban, Monzában, Sanghajban és Szuzukában végzett még az első három között. Végül 85 ponttal a harmadik helyen zárta az évet Schumacher és Barrichello mögött, igazolva, hogy eséllyel pályázik a jövő világbajnoki címeinek valamelyikére.

Augusztusban aztán a szerződésével kapcsolatos jogvitába keveredett. Bejelentette, hogy otthagyja a csapatát és visszatér a Williams-hez, ami meglepő volt, mert Button élete legjobb szezonját futotta a BAR-nál, miközben a Williams csak szenvedett. Ezzel szemben a BAR szerette volna őt megtartani. Button menedzsere egy kiskaput kihasználva akart szerződést bontani, amely szerint abban az esetben, ha a csapatot az a veszély fenyegetné, hogy elveszíti a Honda-motorokat, akkor szabadon távozhat. Mivel a szerződést még mindig nem írták alá, ezért ez a lehetőség adott volt, mígnem aztán az FIA közbe nem lépett, és arra kötelezte Buttont, hogy maradjon a BAR-nál. Közben a Honda megvette a csapat 45 százalékát, kirúgták az addigi csapatfőnököt, és Button is megszabadult a menedzserétől. thumb|right|280px|2005-ben, Kanadában

2005 Az előzmények ellenére is Button úgy érezte, a csapat mögötte áll, és optimista volt. A 2005-ös év azonban nem indult jól, ráadásul a San Marinó-i nagydíj botrányos végkifejletbe torkollott: Button harmadik lett, csakhogy a futam után kiderült, hogy a BAR autóiban volt egy második üzemanyagtartály is, és ha mindkettőt leeresztették, az 5,4 kg-mal kevesebbet nyomott a minimálisnál. A versenyfelügyelők nem találták ezt szabálytalannak, de az FIA fellebbezett. A Fellebbviteli Tanács aztán kimondta, hogy ugyan azt nem lehetett bizonyítani, hogy a BAR szándékosan csalt, de mindkét versenyzőjüket megfosztották a futamon elért eredménytől, és a következő két versenyre eltiltották őket. Button azonban nem adta fel, visszatérésük után Montrealban megszerezte második pole-pozícióját. Magán a versenyen nem ment ilyen jól, a 46. körben összetörte az autót, így a harmadik helyről kiesett. Mint Michelin-abroncsos csapat, kihagyták az USA-nagydíjat a többiekkel együtt. Az év második feléig kellett várnia, hogy megszerezze első vb-pontjait, onnan azonban egyre jobban ment a csapatnak. Magny-Coursban a negyedik lett, hazai pályán, Silverstoneban a második helyről indulhatott, de a versenyen visszaesett, végül csak 5. lett. Hockenheimban hagyományosan jól szerepelt, ez az év sem volt kivétel, a második rajtkockáról rajtolva harmadik lett, a szezonban először állhatott dobogóra. Az év második felében, a francia nagydíjtól kezdve Button minden versenyen pontot szerzett. 37 ponttal kilencedik lett.

Sorozatban a második évben is problémás volt azonban a szerződése. Ugyanis Button időközben aláírt egy előszerződést a Williams-szel a 2006-os idényre, ám közben úgy látta, hogy ha marad jelenlegi csapatánál, akkor jobban járhat, így kifarolt a megállapodásból. Frank Williams szerint viszont a szerződésük élt, és felhívta Button figyelmét a szponzorokkal kapcsolatos kötelezettségek teljesítésére. Tárgyalásokba kezdtek a felek, és körülbelül 18 millió fontnak megfelelő kompenzáció megfizetéséért cserébe Buttont elengedték.

A gyári Honda csapatnál 2006 300px|right|thumb|Button a 2006-os kanadai nagydíjon A 2005-ös japán nagydíjon a Honda bejelentette, hogy megveszi a British American Tobaccótól a BAR csapat részvényeit, így a 2006-os szezonban teljes gyári csapattal vág neki a Formula–1-nek. A Honda óriási pénzköltségeket és munkaerőt nem kímélve dolgozta végig az egész 2005/2006-os holtszezont, ők teszteltek a legtöbbet a télen. Az eredményeik és a megbízhatóságuk kiváló értékeket mutattak, így a szakértők őket tartották a világbajnokság sötét lovának, akik megálljt tudnak parancsolni az akkor elképesztő fölénnyel rendelkező Renaultnak. Bár az elvárások nagyok voltak, a csapat óriásit bukott az évben: az RA106-os kocsinak versenyről versenyre jöttek elő a problémái, amik gátolták őket a jó eredmény megszerzésében.