Pintér Kálmán, névváltozat: Pinthér (Tiszavárkony, 1854. április 30. – Veszprém, 1902. november 8.) piarista áldozópap, tanár, irodalomtörténész, író.

Élete

A gimnáziumi tanulmányokat Kecskeméten (II-VIII. osztály), a tanári tanfolyamot a budapesti egyetemen végezte. 1871. szeptember 8-án lépett a rendbe (Kecskeméten a gimnázium VI. osztályából) és 1878. június 28-án szentelték föl. 1881. decemberében Budapesten magyar nyelv és irodalomból és bölcseletből tanárvizsgálatot tett. 1874-től 1880-ig a veszprémi, 1880-tól 1882-ig Budapesten, 1882-től 1888-ig Kecskeméten tanított, ahol a városi közönségnek számára irodalmi, társadalmi és valláserkölcsi kérdésekről tartott felolvasásokat.

1888-tól ismét a budapesti kegyesrendi főgimnáziumban tanárkodott, ahol a magyar irodalom és bölcselet tanára volt. A budapesti Katolikus Kör 1891-ben alelnökévé választotta; választmányi tagja volt a Szent István Társulat tudományos és irodalmi osztályának. 1897-ben előadták Calazanczi szelleme című dramolettjét a kecsméti piarista diákok. Mint a Vörösmarty-irodalom buzgó művelője megpendítette az író szobrának eszméjét és e célra gyűjtést is rendezett; amikor pedig megalakult a Vörösmarty-szobor országos bizottsága, ennek adta át az általa gyűjtött 14 000 koronát. 1900 nyarán rendfőnöki titkári állással tüntették ki; azonban egészségi állapotában rohamosan olyan változás állott be, hogy emiatt munkakörét nem tölthette be. Veszprémbe vonult nyugalomba.

Írásai

Munkatársa volt a Lévay Imre által szerkesztett Veszprémnek, melybe 1876-tól 1882-ig társadalmi cikkek, színbírálatok, ismertetések, költemények, rajzok, elbeszélések és szépirodalmi tárcacikkek jelentek meg tőle, többnyire álnév alatt vagy kezdőbetűvel; közölt költeményeket, tárcákat a Kecskeméti Lapokban, Magyar Szalonban, Egyházi Közlönyben, az Alsó-Tiszavidékben (1880.) és a Zentai Hiradóban (1883) is. Cikkei a veszprémi főgimnázium értesítőjében (1876-78. Az aesthetikai érzés fejlesztése, 1880. A magyar nyelv «Toldi szerelmé»-ben); a Magyar Nyelvőrben (1880. Népnyelvi közlemények Somogyból és Kecskemétről), a Figyelőben (1883-84. B. Amade László kiadatlan költeményei); a kecskeméti r. kath. főgymnasium Értesítőjében (1884. A lyrai költők Kisfaludy Aurorájában); az Országos Tanácsegyesület Közlönyében (1884-85. A középiskolai oktatás egyik akadálya, 1886-87. A magyar irodalomtörténet-tanítás a gymnasiumban, Az önképző körök); az Ország-Világban (1895. Petőfi és Arany); a Veszprémi Közlönyben (1887. 21., 23. sz. Költői pessimismus); a Magyar Szemlében (1891. A humorról, 1893. Révai Miklós szelleme, 1896. Vörösmarty szobra, 1898. Vörösmmarty és a nemzeti köztudat, 1899. A művészetek a középiskolákban): a Kecskeméti Nagy Képes Naptárban (1892. Katona Józsefről); a Kath. Szemlében (1895. Könyvismertetés); a M. Államban (1897. 82., 83. sz. Széchenyi és Vörösmarty, 1898. 9. sz. Emlékbeszéd, elmondotta Lévay Imre szobrának leleplezésén a budapesti kath. körben 1898. jan. 12.).

Munkái

A szinész. Dramolette egy felvonásban. Kecskemét, 1886. (Ism. Kecskeméti Lapok 11. sz.) Vörösmarty realismusa. Budapest, 1891 Szent László király a magyar költészetben. Budapest, 1892 (Különny. a budapesti kegyestanítórendi főgymnasium Értesítőjéből) Magyar stilistika. I. Irálytan. II. Szerkesztéstan. Iskolai használatra és olvasókönyvvel ellátva. Budapest, 1892-93. Két kötet. (II. 2. kiadás. Budapest, 1899. I. 3. kiadás. Uo. 1902) A bűnbánat költészete. Budapest. 1893. (Felolv. a bpesti kath. körben febr. 17. Különnyomat a Magyar Államból) Rhetorika és olvasókönyv. Iskolai használatra szerkesztve. Budapest, 1895. (2. jav. és bőv. kiadás. Budapest, 1900) A sikkasztó. Budapest, 1895 Mult és jövő. Drámai kép. Ezredévi ünnepünk emlékeül a tanuló ifjúságnak. Budapest, 1896 (Különnyomat a budapesti kath. főgymn. Értesítőjéből. Ism. Magyar Szemle 25. sz.) Irodalmunk a millenniumig. Olvasmányul a serdülő magyar ifjúság számára. Budapest, 1896 (Ism. Magyar Szemle 18. sz.) Poetika és olvasókönyv, iskolai használatra. Budapest, 1896 (Erdélyi Károlylyal együtt. 2. kiadás. Budapest, 1899. és 1902) Nyugalmas órák. Budapest, 1896 (Ism. Alkotmány 84. sz.) Irodalmi dolgozatok Vörösmartyról. Budapest, 1897 (Ism. Magyar Állam 89. sz.). Ujabb elbeszélő irodalmunk. Budapest, 1897 (Különnyomat a Katholikus Szemléből.) Magyar drámai mesék. A magyar ifjúság számára. Budapest, 1899 (Ism. Katholikus Szemle sat.) Tasso "Megszabadított Jeruzsalem". Jánosi Gusztáv magyar fordítása nyomán rövidítve prózába átírva és magyarázatokkal ellátva. Budapest, 1899 Emlékbeszéd Erzsébet királynéról. Elmondotta. Budapest, 1899 Vörösmarty Mihály Cserhalomja, magyarázta. A középiskolai tantervek rendeletéből a VI. osztály köteles olvasmánya. Budapest, 1900 (Középiskolai Olvasmányok Tára 12.) Vázlatok spanyolországi és portugáliai utamból. Budapest, 1901 (Ism. Vasárnapi Ujság 1900. 18. sz.)

Álneve és jegyei

Calamus, P. és P. K. (a Veszprémben 1878-82-ben és a Veszprémi Közlönyben 1883-85-ben).

Források

Péterné Fehér Mária – Szabó Tamás – Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskeméti életrajzi lexikon. Kecskemét, Kecskeméti Lapok Kft.–Kecskemét Monográfia Szerkesztősége, 1992,

Veszprém megyei életrajzi lexikon. Főszerk. Varga Béla. Veszprém, Veszprém Megyei Önkormányzatok Közgyűlése, 1998,

Jegyzetek

További információk Catalogus Provinciae Hungariae Ordinis Scholarum Piarum 1666–1997. Léhl István adatgyűjtését sajtó alá rend. és kieg. Koltai András. Bp., Magyar Piarista Tartományfőnökség, 1998

Kategória:Magyar piarista szerzetesek Kategória:Magyar katolikus papok Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:1854-ben született személyek Kategória:1902-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar pedagógusok