A budapesti 24-es jelzésű autóbusz a Bosnyák tér és Rákospalota, Bogáncs utca között közlekedett. A viszonylatot a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemeltette.
Története
1929. november 30-án 24-es jelzéssel új járatot indított a Budapesti Autóbuszközlekedési Rt. az István út (Aréna út) és Pestújhely között. 1932-ben a késő esti órákban 24A jelzésű betétjáratot indítottak az Öv utcától Pestújhelyig. A második világháború alatt többször is szünetelt a közlekedés. 1946. október 29-én újraindult a 24A jelzéssel az Öv utca és a Makszim Gorkij (ma Templom) tér között, később a 24-es is. 1947. szeptember 13-án megszűnt a betétjárat, szerepét részben a meghosszabbított 67-es villamos vette át. 1949. május 2-án a Hősök teréről a Bosnyák térhez helyezték át a 24-es végállomását, 1957-ben pedig a rákospalotai Czabán Samu (ma Széchenyi) térig hosszabbították. 1961. december 11-én újraindult a 24A betétjárat a Telepes utca és Rákospalota, Bocskai utca között. 1963-ban az alapjárat külső végállomását a Vághó Ferenc utcához helyezték át, itt tolatással fordultak a buszok. 1965-ben a Fővárosi Autóbuszüzem (FAÜ) új elágazójáratot indított 24Y jelzéssel a Bosnyák tér és a Cservenka Miklós (ma Késmárk) utca között. Legkésőbb 1966 februárjában már a 24A busz közlekedett helyette a MEGÉV-ig, azonban július 14-étől ismét 24Y jelzéssel járt, ekkor a következő útvonalon: Bosnyák tér – (csak oda: Csömöri út – Nagy Lajos király útja – Telepes utca; csak vissza: Csömöri út – Fűrész utca –) Telepes utca – Öv utca – Erzsébet királyné útja – Rákospalotai körvasút sor – Gőgös Ignác (ma Árvavár) utca – Mosolygó Antal (ma Bezsilla Nándor) utca – Pestújhelyi út – Gergely (ma Gergő) utca – Hősök útja – Madách utca – Cservenka Miklós (ma Késmárk) utca. A viszonylat csak a munkanapi csúcsidőszakokban közlekedett, Ikarus 620 típusú autóbuszokkal. 1968. október 17-én a 24Y külső végállomását az Agrokerhez helyezték át, azonban 1969-ig forduló hiányában tolatással fordultak a buszok. Az M2-es metróvonal átadásához kapcsolódó felszíni változások következtében a 69-es villamos megszűnt, forgalmát 1970. április 3-án a módosított útvonalú, és Rákosszentmihály vasútállomásig meghosszabbított 24Y vette át. A Bosnyák tér–Erzsébet királyné útja szakasz nem változott, tovább a Kolozsvár utca – (csak vissza: Széchenyi utca – Vasutastelep utca –) Lenin (ma Szent Korona) útja – Cservenka Miklós (ma Apolló és Késmárk) utca – Rákospalotai határút – Rákóczi út – Csömöri út útvonalon közlekedett az új végállomásáig. A metróátadással egy időben a 24-es útvonalát is meghosszabbították, az Esthajnal utca – Szántóföld utca – Régi Fóti út – Bogáncs utca – Esthajnal utca útvonalon a Bútorkereskedelmi Vállalat raktárának és az AKÖV Bogáncs utcai telephelyének érintésével közlekedett. 1971. május 14-én megszűnt a 24A betétjárat, azonban mindenszentek környékén temetői sűrítőjáratként ismét közlekedett a Bosnyák tér és a Rákospalotai temető között. 1973. február 24-én az elágazójárat a 77-es jelzést kapta. A 24-es útvonala 1979-ben módosult, az M3-as autópálya építése miatt a Felszabadulás útja helyett az Arany János utcán és a Rákos úton keresztül közlekedett. 2008. szeptember 6-án a 124-es jelzést kapta, és a Régi Fóti út – Kossuth utca útvonal helyett a Szőcs Áron utca – Hubay Jenő tér – Sződliget utca – Közvágóhíd utca nyomvonalon közlekedett a továbbiakban.
Útvonala Rákospalota, Bogáncs utca felé Bosnyák tér feléBosnyák tér vá. – Csömöri út – Nagy Lajos király útja – Telepes utca – Öv utca – Erzsébet királyné útja – Rákospalotai körvasút sor – Árvavár utca – Bezsilla Nándor utca – Pestújhelyi út – Szerencs utca – Klapka György utca – Arany János utca – Rákos út – Régi Fóti út – Kossuth utca – Csobogós utca – Közvágóhíd utca – Esthajnal utca – Szántóföld utca – Régi Fóti út – Bogáncs utca – Rákospalota, Bogáncs utca vá.Rákospalota, Bogáncs utca vá – Bogáncs utca – Esthajnal utca – Közvágóhíd utca – Csobogós utca – Kossuth utca – Régi Fóti út – Rákos út – Arany János utca – Klapka György utca – Bezsilla Nándor utca – Árvavár utca – Rákospalotai körvasút sor – Erzsébet királyné útja – Öv utca – Telepes utca – Fűrész utca – Csömöri út – Bosnyák tér vá.
Megállóhelyei
!Perc (↓) !Megállóhely !Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok a 2008-as paraméterkönyv bevezetése előtt |- |0||Bosnyák térvégállomás||28 |align=left| |- |∫||Lőcsei út||27 |align=left| |- |1||Telepes utca||∫ |align=left| |- |2||Fűrész utca||26 |align=left| |- |3||Szentes utca||25 |align=left| |- |4||Öv utca (↓)Telepes utca (↑)||23 |align=left| |- |5||Kerékgyártó utca||22 |align=left| |- |6||Szuglói körvasút sor (↓)Öv utca (↑)||21 |align=left| |- |7||Árvavár utca||20 |align=left| |- |8||Ady Endre utca||19
|9||Pestújhelyi tér||19
|10||Emlék tér||18
|11||Apolló utca||17 |align=left | |- |12||Templom tér||16
|13||Szerencs utca (↓)Pestújhelyi út (↑)||15
|14||Bánkút utca||14 |align=left | |- |15||Bercsényi Miklós utca||13 |align=left rowspan=2| |- |∫||Damjanich János utca||12 |- |15||Klapka György utca||10
|17||Rákos út (SZTK) (↓)Arany János utca (SZTK) (↑)||9 |align=left | |- |19||Szentmihályi út (↓)Rákos út (↑)||8 |align=left | |- |20||Cserba Elemér utca (↓)Epres sor (↑)||7 |align=left | |- |21||Csillagos köz (↓)Kazinczy utca (↑)||6 |align=left | |- |∫||Régi Fóti út||5 |align=left | |- |22||Kossuth utca||4 |align=left | |- |23||Csobogós utca||3 |align=left | |- |25||Esthajnal utca (↓)Közvágóhíd utca (↑)||2 |align=left| |- |26||Vághó Ferenc utca||∫
|27||Szántóföld út||∫
|28||Sportcentrum||∫
|29||Régi Fóti út||∫ |align=left| |- |∫||Kosd utca||1 |align=left| |- |30||Rákospalota, Bogáncs utcavégállomás||0 |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:Budapest megszűnt autóbuszvonalai