Jancsó Dóra (Kazincbarcika, 1978. február 9.OSZMI –) magyar színésznő.
Élete A nyíregyházi Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában érettségizett. Keresztapja felesége Pregitzer Fruzsina színésznő volt, aki miatt sokat járt színházba. Érettségi után felvételt nyert a budapesti Theatrum Színiakadémiára, ahol mesterség tanára és egyben osztályfőnöke Pethes György volt. Itt színész II. minősítéssel végzett 1999-ben. Ezután a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött, 2015 óta szabadúszó.
2001-ben főszerepet (Portia) játszott William Shakespeare A velencei kalmár című vígjátékában. Ennek köszönhetően a Színészkamarától színész I. diplomát kapott. Bár prózai szakon végzett, de emellett magánúton énekelni tanult, ezért számtalan zenés produkcióban is játszott. Hangképző tanára Kővári Judit, a Színház- és Filmművészeti Egyetem énektanára, későbbi mestere Nádor Magda operaénekes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem énektanára volt. 2016-2019 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakos hallgatója volt.
Miskolcon 2011-ben és 2012-ben Az év színészének választották.Az év színésze díjat a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek elismerésére alapította 2011-ben az Észak-Magyarország napilap.
Főbb színházi szerepei Faragó Zsuzsa-Laboda Kornél: Momo – Violetta, Baba (2015) Eisemann Mihály-Halász Imre-Békeffi István: Egy csók és más semmi – Annie, illetve Robicsekné (2015) Primadonnák – operett gála (2015) Csorba Piroska: Déryné a csalogány (2015) Deres Péter-Máthé Zsolt-Nagy Nándor: Robin Hood – bemondó/koldusnő (2015) László Miklós: Illatszertár – Rátz kisasszony (2014) Tasnádi István: Kokainfutár – anya (2014) William Shakespeare: IV. Henrik – Lepedő Dolly (2014) Lehár Ferenc: A víg özvegy – Valencienne, a nagykövet felesége (2014) Huszka Jenő-Martos Ferenc: Lili bárónő – Clarisse művésznő (2013) Molnár Ferenc: Az ördög – Jolán (2013) Alain Boublil - Claude-Michel Schönberg: A nyomorultak – Eponine (2012) Neil Simon: Pletykák – Chris Gorman (2012) Szüle Mihály: Egy bolond százat csinál – Betty (2011) Dann Goggin: Apácák – Mária Roberta (2010) Robert Thomas: 8 nő – Susanna (2008) Zágon István: Hyppolit a lakáj - Terka (2007) Nell Dunn: Gőzben – Jane (2005) Zerkovitz Béla: Csókos asszony – Katóka (2002) Gaetano Donizetti: Szerelmi bájital – Gianetta (2002) William Shakespeare: A velencei kalmár – Portia (2001) Stephen Sondheim: Kis éji zene – Andersenné Lévay Szilveszter - Michael Kunze: Elisabeth – Sztáray grófné Giuseppe Verdi: Rigoletto – Ceprano grófné Lehár Ferenc: Cigányszerelem – Jolán Andrew Lloyd Webber: Evita – kidobott szerető Egressy Zoltán: Portugál – feleség
Filmszerepei Barátok közt – Napos Lívia (2011) 200 első randi – Regina (2019) Drága örökösök – A visszatérés – nővér (2023)
Elismerések Közönségdíj: Máthé Baba-díj, az évad legjobb színésznője (2013) Közönségdíj: Máthé Baba-díj, az évad legjobb színésznője (2012) „Az év színésze” - díj az Észak-Magyarország olvasóinak szavazatai alapján (2011, 2012) Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Príma-díj jelöltje (2011)
Jegyzetek
Források Jancsó Dóra - Miskolci Nemzeti Színház Jancsó Dóra PORT.hu Jancsó Dóra lett az év színésze 2011-ben
További információk Jancsó Dóra (jegy.hu) Jancsó Dóra (színész) (7ora7.hu) Jancsó Dóra hivatalos oldala (facebook.com) Jancsó Dóra - Egy hangszer voltam YouTube Jancsó Dóra - Sose késő
Kategória:Magyar színésznők Kategória:1978-ban született személyek Kategória:Kazincbarcikaiak Kategória:Élő személyek