Vízkereszt, epifánia (Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenése vagy Urunk megjelenése) vagy háromkirályok az egyik legősibb keresztény ünnep, amely Jézus Krisztus megjelenésének, isteni megnyilvánulásának momentumait kapcsolja egybe: a napkeleti bölcsek imádása (és korábban, a karácsony ünnepének kialakulása előtt Jézus születése); Jézus megkeresztelkedése a Jordánban; Jézus első csodája (a víz borrá változtatása) a Kánai menyegzőn.

Ezek közül később keleten Jézus keresztsége lett hangsúlyos (erre emlékeztet a vízszentelés), nyugaton pedig a napkeleti bölcsek látogatása került előtérbe – olyannyira, hogy a római katolikus egyház a második vatikáni zsinat óta csak ezt ünnepli vízkeresztkor, a többit más napokra helyezték át.

A római katolikus egyházban főszabályként január 6-án ünneplik.Kivéve ott, ahol nem parancsolt ünnep: ez esetben a január 2. és január 8. közötti vasárnapon. () 2013-ig Magyarországon is ez volt a helyzet. Az ónaptárat használó keleti keresztény egyházak a Gergely-naptár szerinti január 19-én tartják, mivel a Julianus-naptár jelenleg 13 nap késésben van a Gergely-naptárhoz képest.Az ortodox egyházak közül január 19-én tartják a vízkeresztet a szerb, macedón, ukrán, orosz és grúz egyházak, az antikhalkédóni egyházak közül pedig a kopt, etióp és eritreai egyházak.

A katolikus egyházban a karácsonyi ünnepkör advent első vasárnapjától, a karácsonyi idő karácsony előestéjétől a vízkeresztet követő vasárnapig tart.1969-ig vízkereszt nyolcadáig tartott. () Magyarországon Vízkereszt a farsang kezdete.

Az ünnephez számos népszokás kötődik; ezek közül ma már csak az él, hogy ekkor szokás leszedni a karácsonyfát.

Az ünnep tartalma jobbra|bélyegkép|200px|A háromkirályok imádása, ikon, Keresztény múzeum, Athén A vízkereszt az egyik legősibb keresztény ünnep, amely Jézus Krisztus megjelenésének, isteni megnyilvánulásának momentumait kapcsolja egybe: a napkeleti bölcsek imádása (és korábban, a karácsony ünnepének kialakulása előtt Jézus születése); Jézus megkeresztelkedése a Jordánban; Jézus első csodája (a víz borrá változtatása) a Kánai menyegzőn.

Ezek közül később keleten Jézus keresztsége lett hangsúlyos (erre emlékeztet a vízszentelés), nyugaton pedig a napkeleti bölcsek látogatása került előtérbe – olyannyira, hogy a római katolikus egyház a Második vatikáni zsinat óta csak ezt ünnepli vízkeresztkor, a többit más napokra helyezték át.

A napkeleti bölcsek

A keleti egyházakban sokáig nem különült el Jézus születésének, illetve a napkeleti bölcsek látogatásának megünneplése. Az evangélium szerint a bölcsek a betlehemi csillagot követve mentek Júdeába, hogy kifejezzék hódolatukat a zsidók újszülött királyának. Először Jeruzsálemben keresték, ahol I. Heródes zsidó király nagyon megrémült, és írástudóitól tudakolta a Messiás születési körülményeit, majd Betlehembe irányította a bölcseket, azzal, hogy ha megtalálták a Gyermeket, jelentsék majd neki, hogy ő is hódolhasson a zsidók újszülött királyának. Azok megtalálták a Kisdedet, akinek aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak. Álmukban angyal figyelmeztette őket, nehogy visszamenjenek a gonosz, irigy Heródeshez, így más úton tértek haza.

A bölcsek a pogányságot képviselték, ezáltal az ünnep azt is jelképezi, hogy az emberré lett Isten nemcsak az ószövetségi választott népnek (a zsidóságnak) mutatkozott meg, hanem a „pogányoknak” is. Több ószövetségi prófécia is utalt ugyanis arra, hogy a Megváltó küldetése a pogányokhoz is szól.

A napkeleti bölcsekről Máté evangéliuma ír, de nevüket, származásukat, sőt számukat sem említi. A hármas számra Órigenész ókeresztény egyházatya következtetett az ajándékok számából, ami szimbolikus jelentőségű: utalhat a Szentháromságra vagy Krisztus méltóságaira (az arany királyságára, a tömjén istenségére, a mirha emberi mivoltára) is. A Szentírás bölcseknek nevezi őket; csak a középkor óta feltételezték, hogy királyok lettek volna, részben gazdagságuk, részben a 71. zsoltár jövendölése alapján.

Egyes vélemények Noé fiainak (Sém, Kám és Jáfet) leszármazottait vagy az akkor ismert földrészek (Európa, Ázsia, Afrika) képviselőit látják bennük.http://www.santiebeati.it/dettaglio/91510 A Kelet szent bölcsei Ez utóbbi lehet az oka annak is, hogy a harmadik királyt a középkortól kezdve szerecsennek ábrázolták. Neveket – Gáspár, Menyhért és Boldizsár (Caspar, Melchior, Balthasar) – a 9. század óta kapcsol hozzájuk a hagyomány.

Emléknapjukat (ezen neveket viselők névnapját) is e napon ünnepeljük.

bélyegkép|200px|Vízkereszt (Piero della Francesca, 1448–1450 k., National Gallery (London)

Jézus megkeresztelkedése Amikor Jézus harmincéves lett, Keresztelő János megkeresztelte a Jordán folyóban. Ekkor a Biblia szerint az Atya szózata hallatszott, és a Szentlélek galamb képében alászállt rá; ezáltal a teljes Szentháromság is kinyilvánította magát az emberiség előtt.

A kánai menyegző Jézus első csodája a kánai menyegzőn történt, amikor a vizet borrá változtatta. János evangélista szerint „Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne” (Jn 2,11). Ez volt tehát az első alkalom, amikor Jézus megmutatta isteni hatalmát.

Etimológia Az epifánia a görög epiphaneia, επιφάνεια szóból ered, amelynek jelentése „megjelenés” (a φάινω „megjelenni, feltűnni” igéből). Bár a szó részben pogány eredetű, maga a jelenség, amire a szó utal, mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben több alkalommal feltűnik, amikor Isten kinyilvánítja önmagát vagy akaratát az embereknek.

A magyar vízkereszt kifejezés a vízszentelés hagyományára utal.

Történelem Epifánia ünnepe a második legrégibb keresztény ünnep a húsvét után. Egyes gnosztikus csoportok már a 2. század végén megünnepelték ekkor Jézus megkeresztelkedését, a pogány misztériumvallások jeles napjához és a Nílus vizének megszentelése egyiptomi hagyományához kapcsolódóan. Az ünnep hittani tartalmát a 3. században tisztították meg az egyiptomi egyházatyák, és a 4. század elejétől már állandó liturgikus ünnepként ülték meg. A szokás hamar elterjedt előbb keleten, majd nyugaton, ahol a század második feléből származik az első forrás.

A 4. század végén – a Római Birodalom területén december 24–25-én tartott saturnalia és Mithrász-ünnepségek miatt – a születés ünneplése elkülönült, kialakult a december 25-én ünnepelt karácsony. Ezt követően rögzült vízkereszt mai hármas tartalma: a napkeleti bölcsek látogatása, Jézus megkeresztelkedése és első csodatétele a kánai menyegzőn.

A keleti egyházak a kezdetektől vízkereszt ünnepén szentelik meg a vizet. A nyugati egyház csak a középkortól alakította ki ezt a hagyományát.

A római katolikus egyház a második vatikáni zsinat óta – a zsinat rendelkezései értelmében – a napkeleti bölcsek látogatását ünnepli január 6-án, vízszenteléssel egybekötve. Jézus megkeresztelkedésének ünnepét a következő vasárnapon tartják, a kánai menyegzőről egy közbeeső hétköznapon emlékeznek meg.

2014-től a magyar katolikus egyházban is parancsolt ünnep vízkereszt napja, szemben azzal a korábbi gyakorlattal, amely a hozzá közelebbi vasárnapra tette.

Liturgia Húsvét éjszakája mellett hagyományosan vízkereszt volt a másik ünnep, amikor felnőtteket kereszteltek.

Jézus megkeresztelkedésének emlékére a katolikus templomokban vizet szentelnek, és ebből a hívek is hazavihetnek. Egész évben ebből merítenek kereszteléshez és más szertartásokhoz, ahol szenteltvizet használnak. Ezen a napon tömjént is szenteltek.

A víz megszenteléséhez kapcsolódik a házszentelés vagy lakásszentelés hagyománya, amikor a lakásokat is megszentelik a szenteltvízzel. Az ajtófélfára ilyenkor felírják az évszámot és a „Christus Mansionem Benedicat” („Krisztus áldja meg e házat!”) kezdőbetűit a következő formában: 20 + C + M + B + .

Népszokások A Kárpát-medencében A magyarság körében különböző népszokások alakultak ki a századok során, amelyek a vízkereszt ünnepéhez kötődnek. Például Ipolytarnócon, Litkén és Mihálygergén komoly hagyományok kapcsolódnak ehhez az ünnephez.

Szokás volt a szenteltvíz hazavitele, melynek gyógyító hatást tulajdonítottak. Régebben otthon a szenteltvízzel megitatták az állatokat, hogy ne legyenek az év folyamán betegek, vagy az emberek magukra locsolták, betegségek vagy rontás ellen. Egyes helyeken a ház földjét is meglocsolták vele, hogy áldás legyen a házon.

Megszentelték a vízzel a házakat és az ólakat, de még a bölcsőre is szenteltvizet hintettek. A házakra a három napkeleti bölcs kezdőbetűjét vésték fel: G + M + B. Ez a 15. századi eredetű szokás egy népies tévedésen, a házszentelés során felírt Christus mansionem benedicat! (’Krisztus áldja meg a hajlékot!’) áldás C + M + B latin rövidítésének félreértésén alapul. A házszentelést a pap végezte; a hívek meglátogatása összekapcsolódott a lélekpénz beszedésével.

A 16. századtól kezdve a csillagének éneklése vált az ünnep részévé. A csillagozás vagy háromkirályjárás a napkeleti bölcsek látogatására utal; a három alakot csak gyerekek személyesíthették meg, legfőbb kelléke pedig a csillag volt, amely a három királynak mutatta az utat Betlehembe.

270px|bélyegkép|jobb|Körmenet Bulgáriában: a papok egy fakeresztet dobnak majd a Jantra folyóba, amit a hívek kimentenek Az ortodox családoknál a betlehemi jászolra emlékezve szalmát szórtak a tisztaszoba padlójára, és azon háltak. A gyerekek kántálni mentek az idős házaspárok házához, a katolikus háromkirályjáráshoz hasonlóan.

Az ünnephez kötődő szokások közül ma már csak az él, hogy ekkor szokás leszedni a karácsonyfát. Vízkereszt utáni második vasárnap a kánai menyegző felelevenítése ismert több helyütt, például Nagycétényben is.Magyar Néprajz VII. Népszokások, néphit, népi vallásosság.; Vö. György Ferenc 1993: Kánai menyegző Nagycétényben. Remény 4/8, 6; Manga János 1941: A kánai menyegző Nagycétényben. Ethnographia LII, 139–140.

Az ortodox kultúrkörben 270px|bélyegkép|jobb|Ortodox hívők hagyományos jeges fürdőzése vízkereszt éjszakáján, Oroszországban Egy ortodox hagyomány szerint a papok fából készült keresztet dobnak a vízbe, majd a hívők a vízbe ugranak érte.

A mediterrán országokban Az olaszországi hagyomány szerint Befana, az öreg jóboszorkány ezen a napon a jó gyerekeknek ajándékot hoz. Egyes országokban (különösen Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában és a latin-amerikai országokban) süteményeket sütnek, amelyek közül az egyikben ajándékot rejtenek el. Az lesz a nap királya, aki az ajándékot megtalálja. Latin-Amerikában a gyerekek gyakran ezen a napon (Día de los Tres Magos) kapják az ajándékot karácsony helyett.

Munkaszüneti nap az alábbi országokban Ausztria Bulgária Horvátország Lengyelország Németország (Bajorországban, Baden-Württembergben, Szász-Anhaltban) Olaszország Spanyolország Svájc (a katolikus kantonokban, pl. Ticino) Svédország Venezuela Románia

Jegyzetek

Források Manga János: Ünnepek, szokások az Ipoly mentén Universal Noms:

További információk Vízkereszt: ne felejtsük el értékes népszokásainkat! Magyar Nemzet Pogány Tatiána: Márton naptól vízkeresztig. Kapcsolatok és párhuzamok az európai kalendáris szokásokban a téli ünnepkörben; KFRTF, Debrecen, 2001 Éltetőnk a Nap; KFRTF, Debrecen, 2004 1. A téli ünnepkör népszokásai K-Magyarországon; szerk. Makoldi Sándor; 2004 Csáky Károly: Katalin-naptól Gergely-napig. A téli ünnepkör szokásai és hiedelmei; KT Könyv- és Lapkiadó, Komárom, 2005 (A Felvidék művelődéstörténeti enciklopédiája) Bárth János: Házszentelés a Székelyföldön; szerzői, Kecskemét, 2022

Kategória:Keresztény ünnepek Kategória:Ünnepek januárban