A Death Valley Nemzeti Park (magyarul Halál-völgy Nemzeti Park) a legszárazabb és legforróbb amerikai nemzeti park. Itt található Észak-Amerika legalacsonyabb pontja, a Badwater-medence is, 86 m-rel a tengerszint alatt. Nevét 1849-ben, a kaliforniai aranyláz idején kapta bevándorlóktól, akik eltévedtek és majdnem odavesztek a völgyben. A park területe , tájegységei: a Saline Valley, a Panamint Valley nagy része, a Death Valley és több hegylánc egy-egy része.
A Death Valley a Föld egyik legforróbb területe, száraz, sivatagos, az éves csapadékmennyiség a völgyben kevesebb mint 50 mm. A barátságtalan időjárás ellenére sokféle állat és növény otthona a terület. Még őshonos, csak itt élő halfaj is van némelyik vízforrásban. A változatos geológiai múltjának köszönhetően különleges természeti képződményekben is páratlanul gazdag. Többek közt itt van a híres Zabriskie Point, a Racetrack Playa vitorlázó kövei, de találunk a parkban ércek festette sziklákat és holdbéli kanyonokat is. 1933 óta áll védelem alatt, 1994-ben nyilvánították nemzeti parkká.
Fekvése bélyegkép|350px|A park keresztmetszete
Kaliforniában, a Sierra Nevada hegységtől délkeletre fekszik, egy kis része átnyúlik Nevada államba. Keleten az Amargosa, nyugaton a Panamint hegylánc fogja közre, északon a Sylvania, délen az Owlshead hegység a határa. Legalacsonyabb pontja Badwater (−86 m), legmagasabb pontja a 3368 m magas Teleszkóp-csúcs (Telescope Peak). A nemzeti parkban két nagy völgy található: a Death Valley és a Panamint Valley.
A híres 51-es körzet és több titkos katonai bázis is található a park közelében.
Klímája A Death Valley a Föld egyik legforróbb területe. 1913. július 10-én 56,7 °C-ot mértek, ami azóta is rekord az Egyesült Államokban és ez a Földön mért legmagasabb hőmérséklet.http://www.guinnessworldrecords.com/world-records/highest-recorded-temperaturehttp://owww.met.hu/omsz.php?almenu_id=misc&pid=met_rekordok&pri=1&mpx=1&stt=homerseklet A nappali átlaghőmérséklet júliusban eléri a 47 °C-ot, és nem ritkák az 50 °C fölötti értékek. Száraz, sivatagos terület, az éves csapadékmennyiség a völgyben kevesebb mint 50 mm, de a hegyoldalakon 380 mm is lehet. Az óceán felől érkező nedves légtömegeket a hegyek felfelé kényszerítik. A vízpára kicsapódik, és hegylánc túloldalára már csak száraz levegő érkezik. A Death Valley-t három nagy hegylánc választja el az óceántól: a Parti-hegység, a Sierra Nevada, végül az Argus és a Panamint hegység, a Mexikói-öböl felől érkező felhőknek a Sziklás-hegység állja útját. Éppen ezért ide csak igen kevés csapadék jut, ráadásul ez a kevés viszont hirtelen, nagy esők formájában hullik. A völgyben nincs növényzet vagy nagyon gyér, a kopár hegyoldalak pedig nem tudják megtartani a hirtelen lezúduló esőt, és ez komoly árvizekhez vezet. 2004 augusztusában egy ilyen áradásban két ember életét vesztette, és a nemzeti parkot teljesen le kellett zárni. Télen északi, nyáron déli az uralkodó szélirány.
Élővilága Növények A szélsőséges klíma ellenére ezernél is több növényfaj honos a Death Valley Nemzeti Parkban; ezek közül huszonegyet (mint például a sárga panamint százszorszépet vagy a kék virágú halálvölgy zsályát) sehol másutt nem találni. Ez a sokszínűség egyrészt annak köszönhető, hogy a terület egyfajta átmeneti zóna a Mojave-sivatag, a Nagy-medence és a Sonora-sivatag között, másrészt annak, hogy a parkban háromféle élőhely is megtalálható: a sivatagi, az erdei és az alpesi.
bélyegkép|balra|230px|Sonorai kreozot cserje (Larrea tridentata)
A szélsőséges klímában kulcskérdés, hogyan sikerül alkalmazkodni a száraz éghajlathoz. A völgyre jellemző kreozot cserje (Larrea tridentata) és a meszkvitófa (Prosopis laevigata) gyökere 15 m-re is lenyúlik, hogy elérje a talajvizet.
Míg a közeli Mojave-sivatagban sok a kaktusz és a pozsgás, a Death Valley-ben ezek ritkák a szélsőséges meleg, a vízhiány és a sós talaj miatt. A völgyet körülölelő hegyeken, kb. 150 m-es tengerszint feletti magasságtól viszont megtalálható többek közt az ezüst bokorkaktusz (Cylindropuntia echinocarpa) és a hódfarkú fügekaktusz (Opuntia basilaris), 1000 m felett gyakori az engelmann-sünkaktusz (Echinocereus engelmannii). A még magasabb hegycsúcsokon borókafélék (Juniperus) és fenyőfélék, például a nevadai cirbolyafenyő (Pinus flexilis) vagy a simatűjű szálkásfenyő (Pinus longaeva) alkotnak erdőket. A pozsgásokkal szemben a sós környezetet bíró pickleweed (Batis maritima) a tengerszint alatti mocsaras részeken nő.
A Death Valley-ben több fűfajta él, mint kaktuszféle, ami a száraz időjárást tekintve meglepő lehet. Télen, amikor alacsonyabb a hőmérséklet és több a csapadék, a rengeteg fűféle kizöldül, és a völgy egyes részei vadvirágos mezővé változnak.
Állatok |bélyegkép|230px|Kanadai vadjuh (Ovis canadensis)
Sokféle hüllő, madár és emlős otthona a völgy, mind jól alkalmazkodtak a sivatagi környezethez. A sokféle és nagy számban is megtalálható rágcsáló mellett él még a völgyben és a hegyekben földikutya, hiúz, puma és kitróka is. A legnagyobb őshonos emlős a kanadai vadjuh, kisebb csordái főleg a hegyoldalakon barangolnak, de néha letévednek a völgy aljára is. Nincs természetes ellenségük, de az amúgy is szűkös táplálékért meg kell küzdeniük a bányászok által itthagyott és túlszaporodott, vadon élő szamarakkal.
Elsőre úgy tűnhet, a nagy számban előforduló hollók az egyetlen madarak a vidéken, de már 1890-ben is 78-féle madarat tartottak számon, ma pedig már ennek ötszörösét.DV Bird Checklist – National Park Service
Viszonylag sok gyík él Death Valley-ben, kígyó annál kevesebb. Még őshonos hal is van a parkban, a Death Valley pupfish (Cyprinodon salinus) ősei évezredekkel ezelőtt úsztak a Colorado folyóból a Manly-tóba (ld. kialakulása). A mai öt különálló populációjuk egyben öt alfaj is. A legzordabb körülményekhez alkalmazkodtak, megélnek a 34-37 °C-os, tengernél hatszor sósabb, oxigénben szegény vízben.
Története Kialakulása A Death Valley legrégebbi kőzetei a radiometrikus kormeghatározás szerint 1,7-1,8 milliárd évesek. Ezek metamorf vagyis hő és nagy nyomás hatására átkristályosodott kőzetek, az egykori vulkanikus hegylánc maradványai. 1,4 milliárd éve nagyobb mennyiségű gránit nyomult kéregbe, majd ez az gránit intrúzió (ma a Panamint-hegység) kiemelkedett, hogy közel 500 millió évig erodálódjon.
Körülbelül 1,3 milliárd éve sekély tenger borította el a területet és vastag konglomerátum, mészkő, dolomit és sztromatolit rétegek halmozódtak fel. Kb. 800 millió éve a Rodinia szuperkontinens törésvonalai mentén elkezdett széttöredezni, a Death Valley területén egy passzív perem (egymáshoz képest nem mozgó kőzetlemezek találkozása) alakult ki.
Az ezután következő események nem teljesen tisztázottak. Ebből az időszakból egyszerre jelentkeznek trópusi meleg tengerre jellemző üledékes kőzetek és gleccserek által sodort sár és sziklatörmelékek. Több elmélet magyarázza az ellentmondást: (1) a közeli kőzetek eróziójából származó törmeléket a folyók szállították a tengerpartra, ahol alluviális hordalékkúpokat hoztak létre. (2) A Rodinia szuperkontinens szétválásakor, az akkoriban keletkezett Csendes-óceán ömlött be a területre. (3) Leszakadt partijég-darabok szállították magukkal a törmeléket. Sőt az is lehetséges, hogy mindhárom esemény közrejátszott a táj alakulásában.
bélyegkép|210px|A Manly-tó és a környező vízrendszer kb. 22 ezer évvel ezelőtt
550 millió éve, a korai kambrium időszakban a lankás, homokos tengerpart kb. a mai Las Vegasnál lehetett. Nem voltak a parton magasabb hegyek, a folyók a növényzet hiánya miatt nagy mennyiségű hordalékot a tengerbe szállították. Ebből az időből származnak a legrégebbi fosszíliák is.
A mezozoikumban (225–65 millió évvel ezelőtt) a táj drámaian megváltozott. A csendes-óceáni kéreglemez az amerikai lemez felé nyomódott, szubdukciós zónát hozott létre, aminek következtében a tengerfenék kiemelkedett, hegyek és vulkánok jöttek létre. Az intenzív vulkánkitörések hatására a tengerpart körülbelül 300 km-rel nyugatabbra került, a Death Valley pedig történetében először eltávolodott az óceántól.
65 millió éve, a kainozoikummal egy 30 millió éves nyugodt időszak is következett, a hegyeket csak az időjárás koptatta. A miocén korszakban, kb. 25 millió éve a tektonikus mozgás iránya megváltozott, a partvidéket nem összenyomta, hanem széthúzta. A mozgás a mai napig tart, ez okozza a földrengéseket az USA nyugati partvidékén. A széthúzódás völgyeket hozott létre, ekkor kezdett kialakulni a Death Valley mai formája. A környező hegyeket az időjárás koptatta, a törmelék és a vulkanikus hamu pedig a völgyekben gyűlt össze, de a terület folyamatos süllyedése miatt ezek nem töltődtek fel teljesen. A pleisztocén időszak legutóbbi jégkorszaka alatt a Sierra Nevada gleccsereinek vize feltöltötte a völgyet. Az utolsó ilyen tavat, ami éve a területen volt, Manly-tónak nevezik.
Az őslakosok Az elmúlt évben négy népcsoport is élt a Death Valley-ben. Az első emberek a nevarik (Nevares Spring People) voltak, i. e. 7000 táján érkeztek, amikor még a Manly-tó volt a mai kopár vidék helyén és a sokkal enyhébb időjárás miatt gazdag vadászmezőt jelentett.
bélyegkép|balra|230px|Az őslakosok sziklarajzai
I. e. 3000 körül a hasonló kultúrájú miszkitok (Mesquite Flat People) jöttek a helyükre, majd 1000 év múlva a szaratogák (Saratoga Spring People) váltották őket, akik ügyesebb vadászok és kézművesek voltak és néhány titokzatos sziklarajzot is maguk után hagytak. Ekkoriban már valószínűleg a mai sivatagos terület volt a tó helyén.
I. e. 1000 körül a nomád timbisa törzs (régi nevük: sosón) telepedett le, akik szintén vadászattal és gyűjtögetéssel foglalkoztak. A hőség miatt éves ciklikussággal vándoroltak: télen a völgy alján a vízforrások közelében telepedtek le, majd a nyár közeledtével, ahogy a termések a hegyen egyre magasabban értek be, ők is felköltöztek a hegyek közé.
Néhány család a mai napig Furnace Creek közelében él. Nyelvükön a völgy neve Tümpisa, sziklafestéket jelent, utalva az itt található vörös agyagra. Egy másik – ma már elhagyott – falujuk a Grapevine-kanyonban volt, közel a mai Scotty’s Castle-höz. A falut Maahununak hívták, jelentése nem teljesen ismert, a hunu kanyont jelent.
Az elveszett 49-esek Az első fehérek a kaliforniai aranyláz (1848-55) idején érkeztek. 1849 októberében egy 120 szekérből álló karaván letért az útról, hogy levágjanak egy 800 km-es kerülőt. Az első akadályoknál többségük visszafordult, de 20 szekér továbbhaladt. Két hónapig bolyongtak hegyeken és sivatagokon át, mire Death Valley-be értek. A völgyön túl magasodó hegyeken szekérrel nem lehet átjutni, ezért az igavonó ökröket levágták, így élelemhez is jutottak, szekereiket pedig felhasználták tűzifának, hogy a húst megsüthessék.
Gyalogszerrel indultak tovább és végül a Walkers Passon át sikerült kijutniuk. Nem tudták, de útjuk legnehezebb része a Mojave sivatagon még hátra volt. Egyikőjük elmenőfélben még visszanézett és a „Goodbye, Death Valley!” (Viszlát, Halál-völgy!) szavakkal búcsúzott a völgytől. A név azonnal megragadt, annak ellenére, hogy a csapatból csak egy idős ember halt meg, aki már a völgybe érkezéskor is haldoklott.The Lost '49ers nps.gov – National Park Service
William Lewis Manly, a csoport egyik tagja, könyv formájában is megjelentette kalandjuk történetét, ami nagyban hozzájárult a terület ismertségéhez. A geológusok róla nevezték el a korábban itt lévő Manly tavat (ld. kialakulása).
Bányászat bélyegkép|300px|A húszöszvéres csapatok egyike
1883-ban kezdték a szappankészítéshez szükséges bóraxot és zsírkövet bányászni. A kitermelt anyag elszállításának nehéz feladatát a „twenty mule team”-ek, vagyis a „húszöszvéres csapatok” oldották meg. Valójában 18 öszvér és két ló húzta az összesen 9 tonnás szekereket, kb. 3 km/h-s sebességgel, így az út 20 napig tartott a 265 km-re lévő Mojave vasútállomásig. 1883 és 1889 között a húszöszvéres csapatok 9000 tonna bóraxot szállítottak el a völgyből.Borax: The Twenty Mule Team.