Michał Janicki (Słomniki, 1982. szeptember 29. –) lengyel labdarúgócsatár. A Bundesligában a VfL Wolfsburgnál játszott.

Pályafutása Klubcsapatokban Fiatalon az LKS Słomniczanka Słomniki együttesében ismerkedett meg a labdarúgással. 1998-ban a Borussia Dortmund és az Ajax Amsterdam junior csapatában szerepelt. Egy év külföldi tartózkodás után visszatért Lengyelországba, ahol előbb a Wawel Krakówban, majd a Pogoń Szczecinben játszott.

Ezután a lengyel első osztályú Polonia Warsawa klubhoz került, ahol 2001-ig maradt, majd Németországba ment a VfL Wolfsburghoz, ahol 2005-ig játszott. Ez idő alatt két meccsen is pályára lépett a Bundesligában. Ezután a másodosztályú Eintracht Braunschweighez igazolt. A 2005–06-os szezonban azonban mindössze négyszer lépett pályára, ezért nem hosszabbították meg a szerződését. Ezt követően a lengyel 2. ligában szereplő Zagłębie Sosnowiechez került. 2007 januárjától 2007 nyaráig az FC Gütersloh 2000 csapatában játszott, majd visszament Lengyelországba.

A válogatottban 1999-ben a Csehországban megrendezett U16-os Európa-bajnokságon a lengyel válogatottal ezüstérmet szerzett. Ugyanebben az évben az U17-es világbajnokságon is részt vett Új-Zélandon.

Magánélete 2008. május 9-én a sajtóban információ jelent meg arról, hogy ügyészségi vizsgálat indult egy labdarúgó által elkövetett állítólagos bigámia miatt.

Jegyzetek

Fordítás

Források Michał Janicki fussballdaten.de Michał Janicki a 90minut.pl adatbázisban

További információk Michał Janicki adatlapja a transfermarkt.de oldalon

Kategória:1982-ben született személyek Kategória:Lengyel labdarúgók Kategória:A Polonia Warszawa labdarúgói Kategória:A VfL Wolfsburg labdarúgói Kategória:A VfL Wolfsburg II labdarúgói Kategória:Az Eintracht Braunschweig labdarúgói Kategória:Az Eintracht Braunschweig II labdarúgói Kategória:Az FC Gütersloh 2000 labdarúgói Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Élő személyek