Az alábbi cikkben a Dragon Ball Kai című japán animesorozat részei vannak felsorolva, történetszálanként lebontva. A Dragon Ball Z Kai: The Final Chapters címen adta ki a Toei Europe. Habár Japánban 61 részt készítettek, a nemzetközi változatban 69 epizódot készítettek, a be nem mutatott részeket Amerikában mutatták be. Japánban hivatalosan 159 részes, a nemzetközi változatban 167 részes a sorozat. A zárójelben a japánok által bemutatott eredeti epizódszámot jelöli.
Saiyan (Csillagharcos) Saga (1-26. rész) (2009)
A Dragon Ball Kai első nagyobb történetívében három különös idegen, akik magukat csillagharcosnak nevezik, érkeznek a Földre. Először Son Gokut keresik, később azonban a kristálygömbökre fáj a foguk. Legerősebb közülük Vegita, a faj bukott hercege. Az évad Raditz, Goku, és Ifjú Sátán küzdelmeit követi, valamint a harcosok felkészülését az újabb csillagharcosok érkezéséig. Vegita elmenekülése után, a harcosok rájönnek, hogy Ifjú Sátán és a Mindenható is egyek voltak abból az idegen fajból, amelyik a Namek bolygóról származik. Mivel a kristálygömböket is ők gyártották, ezért úgy döntenek, hogy a Namekre utaznak, hogy ha találnak ott gömböket, összegyűjthessék, és kívánhassanak. A harcosok egy új ellenséggel Dermesztővel kell megküzdeniük, aki ő is a kristálygömböket akarja megszerezni.
Nyitódal Dragon Soul – előadó: Takayoshi Tanimoto (epizódok: 1 – 98)
Záródal Yeah! Break! Care! Break! – előadó: Takayoshi Tanimoto (epizódok: 1 – 54) – előadó: AKB48 (epizódok: 55 – 98)
Frieza (Dermesztő) Saga (27-52. rész) (2009-2010)
A második történetszálban a csillagharcosokkal való összecsapás azonban csak a kezdet, mert Goku és társai megindulnak a világűrbe, ahol különféle gonosz hódítókkal kell szembenézniük. A Namek bolygón, Ifjú Sátán szülőbolygóján találkozik a zsarnoki Dermesztővel és csatlósaival, aki felelős a csillagharcosok kipusztulásáért. A vele vívott küzdelem során sikerül Son Gokunak elérnie a különlegesen ritka szuper csillagharcos szintet.
Nyitódal Dragon Soul – előadó: Takayoshi Tanimoto (epizódok: 1 – 98)
Záródal Yeah! Break! Care! Break! – előadó: Takayoshi Tanimoto (epizódok: 1 – 54)
Androids (Robotok) Saga (53-77. rész) (2010)
A harmadik történetszálban, Goku legyőzi Dermesztőt, és felrobban a Namek bolygó. Dermesztő túlélte a Nameken történteket, és egyenesen a Földre tart. ott azonban egy, a jövőből érkezett harcos, Trunks, miszlikbe aprítja őt, majd figyelmezteti a harcosokat az androidok érkezésére, akik igazán kemény ellenfeleknek ígérkeznek. Az androidok építője, Dr. Gero hamarosan fel is bukkan, és kilátástalan küzdelembe viszi bele a harcosokat. Mindeközben egy különös szerzet bukkan fel, aki magát Cellnek nevezi, és testének tökéletesítése céljából magába akarja olvasztani az androidokat.
Nyitódal Dragon Soul – előadó: Takayoshi Tanimoto (epizódok: 1 – 98)
Záródal Yeah! Break! Care! Break! – előadó: Takayoshi Tanimoto (epizódok: 1 – 54) – előadó: AKB48 (epizódok: 55 – 98)
Cell Saga (78-98. rész) (2010-2011)
Cellnek a C17-es robot után, sikerül beleolvasztania testébe a C18-as robot. Mikor eléri a tökéletes fázist, a csillagharcosok sem tudnak vele mit kezdeni. Ekkor azonban egy harci tornát szervez.
Nyitódal Dragon Soul – előadó: Takayoshi Tanimoto (epizódok: 1 – 98)
Záródal – előadó: AKB48 (epizódok: 55 – 98)
Harcművészetek Nagytornája Saga (99-115. rész (122. rész)) (2014)
Az utolsó történetszálban, 7 év telt el Cell legyőzése óta, és figyelembe vehetjük a harcosok új generációjának szemmel követését.
Nyitódal – előadó: Takayoshi Tanimoto (epizódok: 99 – 159)
Záródal – előadó: Good Morning America (epizódok: 99 – 111) – előadó: Leo Ieiri (epizódok: 112 – 123) Oh Yeah!!!!!!! – előadó: Czecho No Republic (epizódok: 124 – 136)
Majin Buu (Bubu) Saga (116-133. rész (123-140. rész)) (2014)
Az utolsó történetszálban, hamarosan egy új ellenfél, a varázserővel rendelkező Babidi jelenik meg, és keseríti meg a harcosok életét. Kreatúrája, Bubu bukkan fel, akit szintén pusztításra hoztak létre. Legyőzéséhez már új technikákra: harmadik szintű csillagharcosi erőre és fúzióra van szüksége a csillagharcosoknak.
Nyitódal – előadó: Takayoshi Tanimoto (epizódok: 99 – 159)
Záródal – előadó: Good Morning America (epizódok: 99 – 111) – előadó: Leo Ieiri (epizódok: 112 – 123) Oh Yeah!!!!!!! – előadó: Czecho No Republic (epizódok: 124 – 136)
Evil Buu (Gonosz Bubu) Saga (134-159. rész (141-167. rész)) (2014-2015)
Bubu kezdi elveszteni a kontrollt önmaga felett, és dühének gőzéből létrejön egy új lény: Bubu gonosz oldala. A jó és gonosz Bubu összecsapnak, és úgy tűnik, a gonosznál van az előny. Jó Bubu megpróbálja csokoládévá változtatni ellenfelét, de a támadás visszapattan rá, s végül ő lesz az, akit elfogyasztanak. Az így létrejövő Bubu erősebb, de ugyanolyan gonosz.
Nyitódal – előadó: Takayoshi Tanimoto (epizódok: 99 – 159)
Záródal Oh Yeah!!!!!!! – előadó: Czecho No Republic (epizódok: 124 – 136) GALAXY – előadó: Kyuuso Nekokami (epizódok: 137 – 146) Don't Let Me Down – előadó: Gacharic Spin (epizódok: 147 – 159)
Kategória:Dragon Ball Kategória:Animesorozatok epizódlistái