Alcantarilla település Spanyolországban, Murciában.

A városrész közelében található az Alcantarilla légibázis, az EZAPAC (a légierő ejtőernyős repülőszázadának) és a Méndez Parada katonai ejtőernyős iskolának a bázisa. Nevének eredete

A település neve az arab Al-Qantara szóból származik, ami hidat jelent. Valószínűleg ez az a Qantara-Askaba, amelyet Al-Idrisi a 12. században említett, Murcia és Librilla között, az Almería felé vezető úton, és amelyet Al-Udri és Al-Himyari is említ. A Hernández Carrasco által javasolt átírás az Al-Qantar(a) szót az illa (kis híd, vagy hidacska) római kicsinyítő képzővel egészíti ki.

Története Az ibériai településtől a kasztíliai hódításig

A város jelenlegi helyén a lakók megjelenése a Kr. e. 5. századra, azaz mintegy 2500 évvel ezelőttre nyúlik vissza. Ebből az időből már ibériai jellegű településről van bizonyíték a térségben, valószínűleg kihasználva a Segura és a Guadalentín folyók közelségét. Fontos megjegyezni, hogy 1964-ben ibériai régészeti maradványokat találtak Alcantarillában, sőt, úgy vélik, hogy a Calle Hurtado Lorente alatt a félsziget ősi népének egy ősi nekropolisza vagy temetője lehet.

Az i.e. 3. század végén a rómaiak a második pun háborút követően megszállták a félszigetet a karthágóiak elleni háborút követően, akik már megalapították Carthago Novát, a mai Cartagenát. A római győzelem után bekövetkezett uralomváltást követően egész Délkelet-Spanyolország a mai Spanyolországot és Portugáliát magában foglaló római Hispania provinciához tartozó Hispania Citerior része lett. A régi ibériai település lakossága Agua Salá területére költözött. Ez a terület különösen termékeny volt, ezért mezőgazdasági termesztésre kiváló, köszönhetően a Segura kanyarulatának, amelyet ebben a magasságban tesz meg, és a néhány méterrel arrébb feltörő gyógyvízforrásnak.

Továbbá a közelben lévő római út, amely a Segura folyót keresztezte a közelben (valószínűleg egy hajóhíddal), fellendülést és virágzást biztosított a helynek. balra|bélyegkép|Rueda de Alcantarilla A 8. századtól kezdve a muszlimok Al-Qantara-Ascaba, azaz a csónakok hídja néven emlegették a helyet, kihasználva a rómaiak és a vizigótok közlekedési útvonalait, és mivel a Vega Media del Segura földjei igen termékenyek voltak, a korábbi vízhasználatokon alapuló komplex öntözőrendszert hoztak létre, amely többek között az Alquibla öntözőcsatornát eredményezte, amelynek a Rueda de Alcantarilla és a vízvezeték a legjellemzőbb elemei, a Las Pilas történelmi hídjával együtt.

Al-Qantara-Ascaba virágzó mezőgazdasági várossá vált, és a 13. században, amikor a visszafoglalás elérte a félsziget déli részét, megőrizte közlekedési jelentőségét. 1243-ban a Murciai Taifát az alcarazi szerződés értelmében a Kasztíliai Korona védnökségébe integrálták. 1266-ban Al-Qantara végleg keresztény uralom alá került, és nevét Alcantarillára, azaz Alcántara városára, vagyis a Híd városára változtatták. Egy olyan időszak után, amikor az Arrixaca de Murcia mudéjar vezetőjéhez tartozott, a város Aragóniai Jolán lunai grófné uralma alá került férje, X. Alfonz parancsára, ám évekkel később (1283-ban) Murcia tanácsának adományozta, azzal a feltétellel, hogy a város mudéjar lakossága kereszténnyé válik. A bölcs király halála után IV. Sancho a feleségének, María de Molinának adományozta. Az 1321-ben bekövetkezett halála után a város a cartagenai egyházmegye kezébe került.

Késő középkor és kora újkor

1437-ben a murciai tanács követeléseivel szemben megerősítették az egyházmegye uralmát Alcantarilla felett, amely 5,53 négyzetkilométeres területet birtokolt (ma nagyobb, miután 1987-ben 10,2 km²-t hozzá csatoltak), és amely Murcia településen belül megmaradt enklávénak.

1545-ben nagy áradás volt a Segura és a Guadalentín folyókon, amely a huerta több városát is elöntötte. Alcantarilla ekkor gyakorlatilag megsemmisült. Lakói akkoriban úgy döntöttek, hogy egy közeli magasabban fekvő területen, a mai San Pedro kerületben építik újjá, a régi helyet pedig elhagyatottan hagyták.

1580-ban II. Fülöp visszacsatolta a várost a koronához, elválasztva azt az egyházmegyétől, hogy eladja a genovai nemes Lázaro de Usodemarnak. Az Usodemar család uralma 1677-ben megszűnt, és Alcantarilla 1698-ban, a joghatósága körül évekig tartó vita után visszatért a koronához.

Kortárs korszak

1812-ben, az első spanyol alkotmány kihirdetésének évében megszüntették az uradalmakat, és létrehozták a városi tanácsokat vagy konzisztóriumokat, mint amilyen az alcantarillero.

A 19. század utolsó része és a 20. század nagy része különösen virágzó volt Alcantarilla számára. 1864 körül a vasútvonal elérte a várost, miután a Chinchilla–Cartagena vonal meghosszabbítása után megnyílt az első szakasz, a Murcia–Cartagena vonal.

Az Alcantarilla-Lorca vonal 1885-ös megnyitása után, amely a Murcia–Granada vasútvonal kezdetét jelentette, a település a hálózat elágazási pontjává és a közlekedés első osztályú csomópontjává vált, amelyhez hozzá kell adni a közúti hálózatot, a Murcia felé vezető villamosvonalat és a gyárak megnyitását, amelyek a királyi várost Délkelet-Spanyolország egyik legvirágzóbb enklávéjává tették. Ez volt az úgynevezett ipari Alcantarilla.

Így 1897-ben a régió egyik első zöldségkonzervgyára nyílt meg a térségben, amikor Juan Esteva mallorcai üzletember engedélyt kapott erre. Valójában az ő (ma már elhagyatott) gyára még mindig a falu bejárata felett áll, nagyon közel a Plaza de España térhez.

Az első nagykereskedelmi elosztó raktár, amely gyógyszeripari termékeket forgalmazott, mind Alcantarilla, mind Murcia régió többi részére, valamint más termékeket, mint például olajok, liszt, gabonafélék, sózott halak és egyéb termékek, amelynek a Calle Mayor nevezetű utca 77. és 79. szám alatt található telephelye José Alemán Pérez iparos és kereskedő tulajdonában volt, akinek halála után felesége, Marina Castillo Gómez, lányaival és fiával együtt továbbra is ennek szentelte magát.

Tény, hogy a környék más helyeitől eltérően Alcantarilla lakói nem szorítkoztak a zöldségtermesztésre, hanem nagy gyárak dolgozták fel a környező földeken termesztett zöldségeket és gyümölcsöket, amelyek még ma is a világ végére is elviszik Alcantarilla nevét. Az Esteva, Luis Salas, a Cobarro testvérek, a Caride család és természetesen a HERO España üzemei virágzó ipari várossá tették az enklávét. Ezekhez hozzá kell adni az Ángel Galindo csomagolóüzemet, amelynek lebontása után épült fel az Ensanche de Campoamor. bélyegkép|Az Alcantarilla-i repülőtér előtti körforgalom, közepén egy CASA C-212 Aviocar repülőgéppel. A Repülőtér vagy a közeli Nemzeti Lőporgyár ami a folyó túloldalán található, még nagyobb fellendülést adott a területnek, ahol – bár ma már hihetetlennek tűnik – munkaerőhiány volt, naponta több ezer ember utazott ide vasúton, villamoson, autóval vagy hajóval a környező várokból és azok körzetéből, hogy a városban dolgozzon. A gyárosok jóléte olyan mértékű volt, hogy a népesség aránya a későbbi tanulmányok szerint a nagyvárosokéhoz, például Barcelonáéhoz vagy Bilbaóéhoz hasonló, bár kisebb arányú fejlődésen ment keresztül. Így ahogy a Paseo de Gracián a gyárak tulajdonosai számára nagy kúriák és paloták épültek, köztük két Gaudí-mű, amelyek a gótikus negyedből kivonuló katalán iparosok tulajdonában voltak, úgy a Calle Mayoron, Spanyolország leghosszabb utcáján is épült néhány gyönyörű ház az ipari korszakra jellemző modernista stílusban, ami a helyi főútvonalat egy kis Graciává változtatta. Ilyen például a Casa de Cobarro, a Calle de las Eras sarkán, vagy a Casa Vicent, amely még mindig áll, a Plaza de la Constitución sarkán. A Városi temetőben is található néhány ugyanilyen stílusú panteon.

Alcantarilla az 1936. júliusi államcsíny ellen Franco oldalán harcoló köztársaságiakat támogatta, és a Repülő és Gyártó Szolgálat (SAF), a FARE (a Spanyol Köztársaság Légiereje) légi felszerelésének, különösen a SAF-2 repülőgépnek a gyártásáért és karbantartásáért felelős műszaki szervezet tagja volt. A Murcia, Alcantarilla és El Palmar különböző központjaiban található, a repülőgépek javításáért és a pótalkatrészek gyártásáért felelős (kihasználva a vasút közelségét), és a Köztársaság elemi repülőiskolájának székhelye volt. A település katonai objektumokkal is rendelkezett mint a puskaporgyár, a légibázis, valamint a a Javalí Nuevo ejtőernyős dandár.

Ugyancsak ebben az időben aszfaltozták a már említett Calle Mayor nevű utcát, amelynek macskakövei ugyan 1994-ig megmaradtak, és csak később aszfaltozták le őket, továbbá közvilágítást is telepítettek, eleinte gázzal, majd később villannyal. Habár a spanyol autóállomány azokban az években minimális volt, már akkor is több, Alcantarillában élő gazdag család tulajdonában lévő autóról van bizonyíték, köztük a Cobarro család Rolls-Royce-áról. Ez önmagában is megmagyarázza az Alcantarilla polgárság jelentőségét és fejlődését abban az időben.

A Galindo-gyár sok éven át meghatározta a város nagy részének életét. Mindebből csak a HERO gyár maradt meg, amelynek első igazgatója, Don Guillermo, még mindig kering egyesek emlékezetében; az ő faháza, a Murcia felé vezető kijáratnál, a CES Samaniego közelében, és az ajtón még mindig ott van a "kocsi kijárat" tábla; a Casa de Cobarro homlokzata, ahol ma egy takarékpénztár áll; és az állomás, a Carides faházának vagy gyárának kapuja, a Casa del Parque vagy a Casa Vicent. Földrajza

A település domborzata túlnyomórészt sík, Murcia városával határos Segura folyó közelsége miatt, bár északnyugaton néhány kisebb kiemelkedés eléri a 200 méteres magasságot. Így a tengerszint feletti magasság 50 métertől 202 méterig terjed (Estaca-hegy) a Segura folyó partján. A városközpont 67 méterrel a tengerszint felett helyezkedik el.

Közeli települések

Alcantarilla települést teljes egészében Murcia közigazgatási területe veszi körül, és Murcia következő járásaival határos:

Északnyugat: Cañada Hermosa Észak: Javalí Nuevo Északkelet: Javalí Viejo Nyugat: Cañada Hermosa Kelet: Puebla de Soto és Nonduermas Délnyugat Sangonera la Seca Dél: Sangonera la Seca Délkelet: San Ginés

Kerületek

Óváros

San Pedro: ez a város nemesi negyede. Itt található a városháza, néhány bank, a San Pedro Apóstol templom és az azonos nevű tér, valamint számos polgári emlékmű és a Calle Mayor keleti szakasza. A Plaza del Olmo, és a Calle de San Sebastián, egy kis tér, amelyet színes házak vesznek körül, és amelynek közepén egy immár több mint százéves szilfa áll. San Roque: itt található Alcantarilla óvárosa. A város legrégebbi fesztiváljait itt rendezik meg minden év augusztusában. Templomát a polgárháború alatt börtönként használták, és 2009-ben a városi tanács mintegy 410 000 eurós hozzájárulásával restaurálták.

Újváros Campoamor: a Calle Mayor nyugati részét foglalja magában, és ez a város új negyede, amely a hatvanas években, néhány fontos gyár, például a Cobarro és a Galindo gyárak lerombolása után kialakult terjeszkedésnek köszönhető. A városrész szívében lévő néhány utca mentén a Torrica negyedben találhatók a város piacának standjai. San José Obrero: A "törvénytelen város" néven ismert, az Avenida del Príncipe (a "kerülőút") túloldalán fekvő peremnegyed. Jelenleg a Plaza de Pío XII-n végzett munkálatok és bontások után teljes átalakítás alatt áll, és a város egyik legproblémásabb épülete. A környék lakóinak többsége cigány származású. Vistabella. Cabezo Verde. Cabezo Negro. Las Tejeras: egy régi cserépgyár helyén épült. Innen a neve. A Fiestas de la Paz-t évtizedek óta itt tartják az azonos nevű kápolnában. A 20. század elején az oltár alatt egy lépcsőt találtak, amely a Paraje de l'Agua Salá-ba vezető átjáróhoz vezetett. Eredete ismeretlen. Jelenleg ez a remetelak és a hozzá tartozó kastély súlyos romlásnak indult.