Okság vagy kauzalitás (latin eredetű szóval causalitas, magyarul gyakran ok–okozati összefüggés, okozati viszony, régiesen kauzális nexus) az ok és az okozat közötti kapcsolat megnevezése. Általános értelemben azt a viszonyt jelöli, amelyben egy esemény, állapot, folyamat, cselekvés, létező vagy magyarázó tényező valamilyen módon hozzájárul egy másik esemény, állapot, folyamat vagy létező létrejöttéhez, fennállásához, megváltozásához vagy megértéséhez.Magyar katolikus lexikon: Okság.Edward Feser: Scholastic Metaphysics: A Contemporary Introduction. Editiones Scholasticae, 2014, 89–147.
Az okság a metafizika, az ismeretelmélet, a tudományfilozófia, a természettudományok, a társadalomtudományok, a jog és az irányítástechnika alapfogalmai közé tartozik. A különböző tudományterületeken azonban nem mindig ugyanazt értik rajta: a filozófiai okság a valóság és a magyarázat szerkezetére kérdez rá, a természettudományos okság többnyire törvényszerűségek, mechanizmusok vagy valószínűségi összefüggések formájában jelenik meg, a jogi okság a felelősség és beszámítás kérdésével kapcsolódik össze, a műszaki tudományokban pedig gyakran azt jelenti, hogy egy rendszer kimenete nem függhet jövőbeli bemenetektől.James Woodward: Making Things Happen: A Theory of Causal Explanation. Oxford University Press, 2003.Judea Pearl: Causality: Models, Reasoning, and Inference. 2. kiadás. Cambridge University Press, 2009.
Az okság fogalma történetileg szorosan kapcsolódik a „miért?” kérdéshez. Az ókori és középkori filozófiában az ok nemcsak kiváltó eseményt jelentett, hanem minden olyan magyarázó elvet, amely által egy dolog mivolta, létrejötte, működése vagy célja érthetővé válik. A modern filozófiában és természettudományban az okság fogalma részben átalakult: előtérbe került a hatóok, az események közötti szabályszerű kapcsolat, a mechanizmus, a matematikai függés, majd a valószínűségi és modellalapú oksági magyarázat.Andrea Falcon: Aristotle on Causality. Stanford Encyclopedia of Philosophy.Gloria Frost: Medieval Theories of Causation. Stanford Encyclopedia of Philosophy.
Elnevezése
A magyar okság szó az ok főnévből származik. A kauzalitás a latin causa („ok”, „ügy”, „indok”) szóból ered. A köznyelvben az okságot gyakran ok–okozati összefüggésnek nevezik. A filozófiai szaknyelvben az ok, alap, elv, feltétel, magyarázat és indíték szavak nem mindig felcserélhetők.
A klasszikus filozófiában az ok tágabb jelentésű volt, mint a mai mindennapi beszédben. Arisztotelész és a skolasztika például oknak nevezte az anyagot, a formát, a ható vagy létesítő okot és a célt is, mert mind a négy más-más módon válaszol arra, hogy egy dolog miért olyan, amilyen, illetve miért jön létre. A modern nyelvben ezzel szemben az okot sokszor elsősorban kiváltó eseményként vagy ható tényezőként értik.
Fogalmi megkülönböztetések
Ok és okozat
Az ok az, aminek alapján vagy hatására valami más létrejön, fennáll, megváltozik vagy érthetővé válik. Az okozat az, ami az okból következik, illetve amit az ok magyaráz. A létesítő okság esetében az ok valamilyen valóságos hatékonyságot fejt ki; a magyarázati okság tágabb értelemben minden olyan tényezőt felölelhet, amely megokol egy állapotot vagy eseményt.Schütz Antal: A bölcselet elemei. Szent István Társulat, Budapest, 1940, 310–321.
Az okság nem azonos pusztán az időbeli egymásutánnal. Egy esemény megelőzhet egy másikat anélkül, hogy okozná. Ugyancsak nem azonos a puszta együttjárással vagy korrelációval: két jelenség statisztikailag együtt változhat úgy is, hogy egyik sem oka a másiknak, hanem mindkettő mögött harmadik tényező áll, vagy a kapcsolat véletlenszerű.
Ok, feltétel és alkalom
A filozófiai és jogi elemzésben gyakran különbséget tesznek ok, feltétel és alkalom között. Egy feltétel lehet szükséges ahhoz, hogy az ok hasson, de nem mindig tekinthető az okozat tényleges létrehozójának. Például a fény, a megfelelő hőmérséklet vagy az eszköz megléte feltétele lehet egy tevékenységnek, de ettől még nem feltétlenül fő oka az eredménynek. A skolasztikus okságtanban a feltétel nem pozitív létrehozó hatás által okoz, hanem megadja a ható ok működéséhez szükséges elrendezést.Schütz Antal: A bölcselet elemei. Szent István Társulat, Budapest, 1940, 317–318.
Az alkalom olyan körülmény, amely elősegíti egy szabad ok működését. Klasszikus példával: az alkalom nem ugyanaz, mint a lopás közvetlen oka, de olyan helyzetet teremthet, amelyben a szabad cselekvő könnyebben elköveti a cselekményt. Ez a megkülönböztetés a jogban és az erkölcstanban különösen fontos.
Szükséges és elégséges feltétel
A modern logikai és tudományfilozófiai beszédben az okságot gyakran szükséges és elégséges feltételek segítségével elemzik. Egy feltétel szükséges, ha nélküle az okozat nem következhet be; elégséges, ha fennállása önmagában biztosítja az okozat bekövetkezését. A valós oksági viszonyok azonban gyakran összetettek: egy eseménynek több részoka lehet, amelyek együtt elégségesek, külön-külön viszont nem azok. A társadalomtudományokban és jogban ezért gyakori a többtényezős okság fogalma.
Ok, alap és elv
A klasszikus metafizikában az ok rokon, de nem azonos az alap és az elv fogalmával. Az elv valamely kiindulópontot vagy elsőbbséget jelöl; minden ok elvnek mondható, de nem minden elv ok. A pont például a vonal elvének nevezhető, de nem ható oka. Az alap vagy ratio azt jelenti, ami valamit megmagyaráz; minden ok megokoló alap, de nem minden megokoló alap létesítő ok.Schütz Antal: A bölcselet elemei. Szent István Társulat, Budapest, 1940, 310–311.
Az elégséges alap elve szerint semmi sincs elégséges magyarázó alap nélkül. A létesítő okság elve ennél szűkebb: arra vonatkozik, ami létrejön vagy változik. A tomista megfogalmazás szerint a működés a lét módját követi: operari sequitur esse.Schütz Antal: A bölcselet elemei. Szent István Társulat, Budapest, 1940, 110–113, 320–321.
A filozófiában
Ókori előzmények
Az oksági gondolkodás már a preszókratikus filozófiában megjelent, amikor a gondolkodók a dolgok eredetét, elvét vagy alapját keresték. A görög arché egyszerre jelenthetett kezdetet, alapelvet és magyarázó forrást. A milétoszi természetfilozófusok a világ változásait valamely alapelvre, például vízre, levegőre vagy határozatlan őselvre vezették vissza. Hérakleitosz a változás törvényszerűségét, Parmenidész pedig a változás gondolati nehézségeit állította előtérbe.
Platón filozófiájában az ideák vagy formák magyarázzák, hogy az érzéki dolgok miért azok, amik. A dolgok a formákban részesednek; ez a részesedés nem modern értelemben vett mechanikus okság, hanem metafizikai és magyarázati viszony. Platónnál a világ rendezett volta a Timaiosz című dialógusban a démiurgosz, azaz a rendező értelem tevékenységével is összekapcsolódik.
Arisztotelész négy oka
Arisztotelész dolgozta ki a nyugati filozófiatörténet egyik leghatásosabb okságtanát. Szerinte egy dolog teljes megértéséhez többféle „miért?” kérdésre kell válaszolni. Ezt a hagyomány a négy ok tanaként ismeri.
Arisztotelészi ok Latin megnevezés Jelentése Példa egy szoborra anyagi ok causa materialis az, amiből valami van a márvány vagy bronz formai ok causa formalis az a forma, szerkezet vagy meghatározottság, amely által a dolog az, ami a szobor alakja és kompozíciója ható vagy létesítő ok causa efficiens az, ami létrehozza vagy változásba viszi a dolgot a szobrász tevékenysége célok causa finalis az a cél vagy rendeltetés, amiért valami létrejön vagy működik az emlékezés, díszítés vagy tiszteletadás célja
A négy ok nem négy egymással versengő magyarázat, hanem ugyanannak a valóságnak különböző szempontú magyarázata. Arisztotelész számára a forma és a cél nem puszta szubjektív értelmezés, hanem a természetben és a mesterségekben is szerepet játszó magyarázó elv. Az arisztotelészi okságtan ezért tágabb, mint az újkori mechanikus hatóokság.
A skolasztikus magyarázatban az anyagi és formai ok belső ok, mert a dolog belső mivoltát alkotja; a létesítő és cél-ok külső ok, mert kívülről magyarázza a dolog létrejöttét vagy működését. Aquinói Szent Tamás és más középkori szerzők ehhez gyakran hozzákapcsolták a minta-ok vagy causa exemplaris fogalmát is: ez az alkotó értelmében meglévő minta, amely szerint a mű létrejön.
Sztoikusok és neoplatonikusok
A sztoikusok erőteljesen hangsúlyozták a világrend oksági összefüggését. A világot átható logosz, a sors és az isteni értelem fogalma náluk szorosan kapcsolódott a determinizmushoz. A sztoikus okságfelfogás nagy hatást gyakorolt az ókori és későbbi vitákra a szabadság, gondviselés és szükségszerűség viszonyáról.
A neoplatonikus gondolkodásban az okság gyakran kiáradásként vagy részesedésként jelenik meg: az alacsonyabb létfokok a magasabbaktól függnek. Ez a szemlélet fontos közvetítő szerepet játszott a keresztény, zsidó és iszlám középkori metafizikában.
Középkori okságelméletek
A középkori filozófiában az okság központi szerepet kapott a teremtés, a gondviselés, a lélek, a szabad akarat, a szentségek, a természetes folyamatok és Isten létének filozófiai vizsgálatában. A középkori szerzők Arisztotelész, Ágoston, az arab és zsidó filozófia, valamint a keresztény teológia fogalmait használták és alakították tovább.
Aquinói Szent Tamás okságtana arisztotelészi alapú, de teológiai és metafizikai szempontból sajátos rendszerré válik. Tamásnál a teremtmények valódi okok: Isten első okként nem szünteti meg a másodlagos okok működését, hanem megalapozza és fenntartja azt. A másodlagos okok létében és hatékonyságában az első októl függenek, de saját rendjükben valóságosan okoznak.Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae, I, q. 2, a. 3; I, q. 22; I, q. 105.
A középkori viták között fontos volt az okság és isteni mindenhatóság viszonya, a természet törvényszerűsége, a csoda lehetősége, valamint az, hogy a teremtmények valódi okok-e, vagy Isten egyedül okoz mindent közvetlenül. Az utóbbi álláspontot különböző formákban okkazionalizmusnak nevezik.
Újkori fordulat
A 17. századtól a mechanikus természetmagyarázat előretörésével a filozófiai és természettudományos okságfelfogás jelentősen átalakult. A cél-ok és formai ok háttérbe szorult, a természettudományokban pedig a hatóok, a mozgástörvény, a matematikai összefüggés és a mérhető hatás került előtérbe. Ez nem egyszerűen az arisztotelészi okságtan megcáfolását jelentette, hanem egy másfajta magyarázati nyelv térnyerését.Steven Nadler: A Companion to Early Modern Philosophy. Blackwell, 2002.
David Hume az okság modern kritikájának egyik legfontosabb szerzője. Szerinte a tapasztalatban nem látunk közvetlenül szükségszerű kapcsolatot ok és okozat között, csak azt, hogy bizonyos események rendszeresen együtt vagy egymás után fordulnak elő. Az oksági szükségszerűség eszméje Hume szerint megszokásból és várakozásból származik.David Hume: Tanulmány az emberi értelemről, VII. szakasz.Stathis Psillos: Regularity and Inferential Theories of Causation. Stanford Encyclopedia of Philosophy.
Immanuel Kant Hume kihívására válaszul az okságot az értelem egyik alapvető kategóriájaként értelmezte. Kant szerint az okság nem egyszerűen a tapasztalatból leszűrt szokás, hanem annak egyik feltétele, hogy az eseményeket objektív időbeli rendben tapasztalhassuk. Az okság kategóriája azonban Kantnál a tapasztalati világra, a jelenségekre vonatkozik, nem a dolgok önmagukban vett mivoltára.Immanuel Kant: A tiszta ész kritikája, Transzcendentális analitika, különösen a második analógia.Michael Friedman: Kant and Hume on Causality. Stanford Encyclopedia of Philosophy.
John Stuart Mill az okságot a jelenségek szabályszerű együttjárásával és induktív módszerekkel kapcsolta össze. A 19. és 20. században az okságról szóló viták a logika, a valószínűségszámítás, a tudományelmélet és a metafizika irányába is továbbágaztak.
Kortárs okságelméletek