bélyegkép|jobbra|Galileo Galilei, akinek a hagyomány az Eppur si muove mondatot tulajdonítja.
Az Eppur si muove vagy E pur si muove olasz eredetű szállóige, jelentése: „és mégis mozog”. A mondatot hagyományosan Galileo Galileinek tulajdonítják, aki a legenda szerint az 1633-as római inkvizíciós eljárás végén tett abjurációja, vagyis a kifogásolt tanok ünnepélyes megtagadása után mondta volna ki, arra utalva, hogy továbbra is igaznak tartotta a Föld mozgását. Kortárs bizonyíték azonban nincs arra, hogy Galilei valóban kimondta volna a mondatot: a per fennmaradt iratai és Galilei tanítványa, Vincenzo Viviani 1655–1656-ban írt korai életrajza sem említi.
A Galileinek tulajdonított mondat első ismert nyomtatott előfordulása Giuseppe Baretti The Italian Library című, 1757-ben Londonban megjelent művében található. Baretti elbeszélése szerint Galilei szabadulása után az égre, majd a földre nézett, lábával dobbantott, és azt mondta: „Eppur si move”, vagyis „és mégis mozog”, a Földre utalva. A mondat Galileinek tulajdonítása a történeti kutatásban általában bizonytalannak vagy apokrifnak számít, de kulturális jelentősége nagy: később a külső kényszerrel szemben fenntartott belső meggyőződés, illetve a bizonyítékoknak tulajdonított igazság jelképeként terjedt el.
Jelentése és alakváltozatai
A kifejezés két gyakori alakban fordul elő: E pur si muove és Eppur si muove. Az olasz e pur vagy összevontabban eppur jelentése nagyjából „és mégis”, „mindazonáltal”, a si muove pedig azt jelenti: „mozog”. A mondatban a nyelvtani alany nincs kimondva; a hagyományos értelmezés szerint a hallgatólagos alany a Föld. Magyarul ezért rendszerint „És mégis mozog” vagy bővebben „És mégis mozog a Föld” formában fordítják.
Későbbi használatában a kifejezés rendszerint azt fejezi ki, hogy egy ténynek vagy meggyőződésnek tulajdonított igazság a hivatalos cáfolat, külső kényszer vagy társadalmi nyomás ellenére is érvényben marad. Enciklopédikus szempontból ezért fontos megkülönböztetni a mondat kulturális jelentését a történeti hitelességétől. A kifejezés híres szállóigeként valóban Galilei nevéhez kapcsolódik, de nincs bizonyítva, hogy Galilei maga mondta volna ki.
Eredete és hitelessége
A népszerű legenda
A közismert történet szerint Galilei az 1633-as római eljárásban visszavonta vagy megtagadta azt az állítását, hogy a Föld mozog, majd az ítélet vagy az abjuráció után halkan mégis kimondta: Eppur si muove. A legenda ebben a formában Galileit olyan tudósként ábrázolja, aki a hivatalos kényszer előtt külsőleg meghajolt, de belsőleg továbbra is ragaszkodott a Föld mozgásának igazságához.
A történet ilyen formája azonban nem kortárs forrásból ismert. Galilei perének iratai nem tartalmazzák a mondatot, és Viviani korai Galilei-életrajza sem említi. Ez különösen fontos, mert Viviani Galilei tanítványa volt, és élete utolsó éveiben személyesen is Galilei közelében élt. Hallgatása ezért jelentős érv amellett, hogy a mondat legalábbis nem tartozott a legkorábbi Galilei-életrajzi hagyományhoz.
A mondat nyilvános elhangzása az inkvizíciós bíróság előtt vagy közvetlenül a visszavonás után történetileg valószínűtlen volna. Galilei 1633-ban idős, beteg és kiszolgáltatott helyzetben volt, a perben pedig az volt a célja, hogy enyhítse saját helyzetét. Ezért a szakirodalom általában valószínűtlennek tartja, hogy a mondat az inkvizíciós bíróság előtt vagy közvetlenül a visszavonás után hangzott volna el.
Baretti 1757-es elbeszélése
Az anekdota első ismert nyomtatott előfordulása Giuseppe Baretti The Italian Library című, 1757-ben megjelent könyvében olvasható. Baretti a műben azt állította, hogy Galilei szabadulása után az égre és a földre tekintett, lábával dobbantott, majd kimondta az Eppur si move mondatot.
Baretti elbeszélése nem tekinthető közvetlen történeti bizonyítéknak. Egyrészt több mint egy évszázaddal Galilei halála után jelent meg, másrészt maga az elbeszélés több ponton pontatlanul mutatja be Galilei ügyét. Baretti például azt írta, hogy Galilei éveket töltött az inkvizíciónál és kínzást szenvedett el. A dokumentált történeti helyzet ennél árnyaltabb: Galileit 1633-ban valóban fizikai kényszer kilátásba helyezésével, illetve az eljárási formulák szerint kínzás fenyegetésével hallgatták ki; ezt a kutatás egy része tényleges, más része inkább formulaszerű fenyegetésként értelmezi. Tényleges megkínzásáról nincs bizonyíték, a kiszabott formális börtönbüntetést pedig hamar házi őrizetre enyhítették.
Baretti szövege ezért inkább a 18. századi Galilei-kép egyik fontos dokumentuma, nem pedig az 1633-as események közvetlen tanúja. A felvilágosodás korában Galilei alakja mind gyakrabban jelent meg a tudományos igazságért szenvedő gondolkodó jelképeként, és az Eppur si muove anekdota jól illeszkedett ebbe a kulturális képbe.
A Van Belle-féle festmény
bélyegkép|jobbra|Ismeretlen szerzőnek tulajdonított, feltehetően 19. századi Galilei-ábrázolás, amelyen a falon az „E pur si muove” felirat látható. A képet egyik korábbi tulajdonosa Murillónak tulajdonította, de az attribúciót és a korai datálást újabb vizsgálatok kétségbe vonták.
A mondat esetleges korábbi létezése mellett gyakran említik azt a festményt, amelyen Galilei börtönszerű helyiségben látható, a falon pedig az E pur si muove felirat olvasható. A képet 1911-ben Jules Van Belle belga gyűjtő hozta nyilvánosságra. A festményt korábban 1643 vagy 1645 körülre datálták, és Van Belle Bartolomé Esteban Murillonak tulajdonította.
A festmény bizonyító értéke azonban vitatott. A kép mai holléte bizonytalan, a szignó és a datálás nem tekinthető biztosnak, és modern művészettörténeti vizsgálatok több okból is kétségbe vonták a Murillo-attribúciót, illetve a 17. századi eredetet. A képet egyes kutatók egy 1837-es, Romaan-Eugeen Van Maldeghem által festett Galilei-ábrázolással is kapcsolatba hozták. Mario Livio 2020-ban megjelent vizsgálata szerint több Murillo-szakértő sem tartotta valószínűnek, hogy a Van Belle-féle kép Murillo műve volna, vagy hogy biztosan a 17. századból származna.
A festmény legfeljebb az anekdota korai képi vagy irodalmi jelenlétére utalhatna, de önmagában akkor sem bizonyítaná, hogy Galilei valóban kimondta a mondatot. Mivel azonban a kép datálása, attribúciója és jelenlegi holléte is bizonytalan, bizonyító értéke korlátozott. A jelenlegi óvatos történeti álláspont ezért az, hogy az Eppur si muove Galileinek tulajdonítása híres, de nem bizonyított hagyomány.
Történeti háttér A korabeli világkép és a bizonyítás kérdése
A 17. század elején az európai egyetemi és tudományos közegben még széles körben meghatározó volt az arisztotelészi–ptolemaioszi, geostatikus, vagyis a Földet nyugvónak tekintő világkép. Eszerint a Föld nyugalomban áll a világ középponti helyén, az égitestek pedig körülötte mozognak. Ez a rendszer nem pusztán teológiai állítás volt, hanem az ókori görög természetfilozófiából, matematikai csillagászatból és egyetemi oktatásból örökölt modell, amelyet több korabeli teológus a Biblia egyes szöveghelyeinek hagyományos, szó szerinti értelmezésével is összhangban állónak tekintett.
Galilei távcsöves megfigyelései erősen megingatták a hagyományos arisztotelészi–ptolemaioszi világkép több elemét. A Hold felszínének egyenetlenségei az égi testek tökéletes simaságának tanával kerültek feszültségbe, a Jupiter holdjai megmutatták, hogy nem minden égitest kering közvetlenül a Föld körül, a Vénusz fázisai pedig ellentmondtak a hagyományos ptolemaioszi elrendezésnek. Ezek a megfigyelések ugyanakkor önmagukban nem bizonyították kizárólagosan a kopernikuszi rendszert, mert például a Vénusz fázisai a Tycho Brahe-féle geo-heliocentrikus modellel is összeegyeztethetők voltak.
A vita egyik alapvető kérdése ezért az volt, hogy a kopernikuszi rendszer pusztán hasznos számítási hipotézisként kezelhető-e, vagy a világ fizikai szerkezetének igaz leírásaként is tanítható. Bellarmin bíboros 1615-ben Paolo Antonio Foscarinihez írt levelében azt az álláspontot képviselte, hogy a Föld mozgásáról szóló állítást döntő bizonyítás nélkül nem szabad a Szentírás megszokott értelmezésével szemben fizikai valóságként tanítani; ugyanakkor azt is jelezte, hogy valódi bizonyítás esetén a bibliai helyek értelmezését körültekintően újra kellene vizsgálni.
Az 1616-os döntés és az 1633-as per
1616 februárjában a római teológiai szakértők elítélően véleményezték a Nap mozdulatlanságának és a Föld mozgásának tételét. Ezt követően az Index Kongregációja 1616. március 5-én Kopernikusz De revolutionibus orbium coelestium című művének terjesztését donec corrigatur, vagyis „javításig” felfüggesztette. Galileivel Bellarmin bíboros közölte az 1616-os döntést; ennek értelmében a kopernikuszi tanokat nem tarthatta és nem védhette fizikai valóságként.
Galilei 1632-ben adta ki Párbeszéd a két legnagyobb világrendszerről című művét, amely a ptolemaioszi és a kopernikuszi rendszert párbeszédes formában hasonlította össze. A mű formailag vitát mutatott be, de felépítése és retorikája a kopernikuszi álláspontnak kedvezett. A konfliktust súlyosbította, hogy VIII. Orbán pápa egyik kedvelt érve a Simplicio (kb. „együgyű”) nevű szereplő szájába került; ezt a kortársak közül többen sértésként értelmezték. Az 1633-as eljárás hivatalos tárgya azonban nem egyszerűen a pápa személyes megsértése volt, hanem az, hogy Galilei a hatóságok szerint megsértette az 1616-os figyelmeztetést, és a kopernikuszi tanokat nem puszta hipotézisként, hanem valóságos rendszerként védte.
Az inkvizíciós ítélet 1633. június 22-én Galileit az eretnekség alapos vagy erős gyanújában találta vétkesnek, abjurációra kötelezte, a Párbeszédet betiltotta, és formális börtönbüntetést szabott ki rá az inkvizíció tetszése szerinti időtartamra. Ezt a büntetést rövid időn belül házi őrizetre enyhítették. Galilei előbb Ascanio Piccolomini sienai érsek felügyelete alatt tartózkodott, majd saját arcetri villájában, a Villa Il Gioiellóban élt korlátozások között. Élete utolsó éveiben is folytatta tudományos munkáját; Discorsi e dimostrazioni matematiche intorno a due nuove scienze című műve 1638-ban, Hollandiában jelent meg.
A börtöncellában suttogott vagy falra írt Eppur si muove képe ezért inkább későbbi ikonográfiai és irodalmi motívum, mintsem a per dokumentált történeti részlete. Galilei valóban kényszerített abjurációt tett, de az ismert források alapján nem állítható, hogy a híres mondatot az eljárás során vagy közvetlenül utána kimondta.
Értelmezése és későbbi használata
A mondat szimbolikus jelentése
Az Eppur si muove a történeti Galilei és a későbbi Galilei-recepció határán áll. Történeti idézetként bizonytalan, kulturális jelként viszont a külső kényszerrel szemben fenntartott belső meggyőződés egyik legismertebb európai formulája lett.
A modern történetírás Galilei ügyét általában nem egyszerű „tudomány és vallás háborújaként” értelmezi. A konfliktusban egyszerre játszott szerepet a bizonyítás korabeli fogalma, az arisztotelészi természetfilozófia tekintélye, a bibliaértelmezés, a tridenti katolikus teológiai környezet, a pápai és udvari politika, valamint Galilei személyes és retorikai stratégiája. A szállóige későbbi népszerűsége gyakran éppen az egyszerűsített, drámai Galilei-képet erősítette.
Magyar és nemzetközi utalások
A mondat a későbbi európai kultúrában a külső kényszerrel szemben fenntartott belső meggyőződés jelképe lett. Használják tudományos, politikai, jogi, publicisztikai és irodalmi összefüggésekben is, rendszerint olyan helyzetekre, amikor valaki szerint egy tény vagy igazság a hivatalos cáfolat, társadalmi nyomás vagy intézményi ellenállás ellenére is érvényben marad.
A 19. századi európai recepcióban Galilei alakja gyakran a tekintéllyel szemben érvényesülő új tudomány jelképeként jelent meg; az Eppur si muove ebben a közegben nemcsak csillagászati állítást, hanem a szellemi ellenállás képét is felidézte.