A homeopátia (a görög ὅμοιος, homoiosz = hasonló és πάθος, pathosz = szenvedés, kór szavak összetételéből) áltudományos alternatív gyógymódokból álló rendszer. Samuel Hahnemann dolgozta ki 1796-tól kezdődően, aki megfigyelései alapján úgy vélte, hogy az az anyag, amely bizonyos betegség tüneteit okozza egészséges emberekben, képes meggyógyítani az adott betegségben szenvedő embereket is, ha nagy mértékű hígításban alkalmazzák. Ez alapján dolgozta ki a „hasonló a hasonlót gyógyítja” elméletet, és alkotta meg a homeopátia szót.
A homeopatikus kezelés olyan úgynevezett „potenciált” szerekkel történik, amelyek egészséges emberben a betegséghez hasonló tüneteket váltanak ki. A potenciálás szakaszos hígítást, és az egyes hígítások közötti dörzsölést, rázást, áramoltatást jelent. A homeopátia tanai szerint ezzel megszüntethetők a szer esetleges mérgező hatásai, míg a vivőanyag (többnyire víz, alkohol vagy cukor) átveszi a szer bizonyos tulajdonságait. A végtermék gyakran annyira híg, hogy vegyileg megkülönböztethetetlen a tiszta vivőanyagtól.
A homeopátia a 19. században népszerű lett, nagy részben azért, mert alternatívát kínált a korabeli orvoslás gyakran fájdalmas, megalázó vagy hatástalan gyógyeljárásaival szemben. A 20. század során a racionális orvoslás látványos eredményeinek köszönhetően háttérbe szorult, de a század vége óta sok más régi gyógymóddal együtt újra divatba jött, bizonyos körökben reneszánszát éli. Napjainkban Magyarországon és Európában sokan használják, sőt egyes nyugat-európai egészségbiztosítók finanszírozzák is az ilyen kezeléseket, és az állatgyógyászatban is elterjedt.
A homeopátia a népszerűségétől függetlenül áltudomány, mivel az annak hatását magyarázó alapelvek a fizika és a kémia ismert törvényeivel, vizsgálati módszereivel nem egyeztethetők össze, és soha nem jelent meg egyetlen valódi, elfogadhatónak ítélt bizonyíték sem, ami igazolná a homeopátiás gyógymódok hatékonyságát. A homeopátia placebohatáson túli hatásosságát tudományos és klinikai vizsgálatok nem támasztják alá. A homeopátiás készítmények gyakran oly mértékig vannak hígítva, hogy az eredeti oldatból csak csekély valószínűséggel kerül akár egyetlen molekula is a végtermékbe, így az ezen szerekkel végzett kezelés farmakológiai hatása valószínűtlen. Azt állítani, hogy egy gyógyszer annál hatásosabb, minél nagyobb hígításban használják, sőt még akkor is hatásos, ha nem tartalmaz hatóanyagot, nem egyeztethető össze a tudományos világképpel.
2020. július 1-jétől Magyarországon terápiás javallattal csak akkor forgalmazható homeopátiás szer, ha klinikai vizsgálatokkal tudják igazolni a rá vonatkozó állításokat. 2020 júliusában nem volt forgalomban olyan homeopátiás szer az országban, melynek hatékonyságát ilyen vizsgálatokkal alátámasztották volna, vagyis a forgalomban maradt szerek csak javallat nélkül kaphatók, amik esetében a hatásosságát nem kell bizonyítani.
Története bélyeg|180px|Samuel Hahnemann A homeopátiát Samuel Hahnemann (1755–1843) német orvos, kémikus alkotta meg az 1790-es években. Hahnemann az akkoriban a malária gyógyítására sikerrel alkalmazott kininnel kísérletezés során úgy tapasztalta, hogy egészséges embereken a szer ugyanazokat a tüneteket produkálja, mint a betegség maga. Emiatt úgy vélte, hogy „hasonló hasonlót gyógyít”, ami a mai napig a homeopátia első és legfontosabb elve maradt. Hahnemann feltételezte, hogy paradox módon, minél kevesebb a hatóanyag a szerben, annál erőteljesebb a hatása. Ezért sokszorosan hígította a hatóanyagokat. Később úgy gondolta, hogy szereinek hatékonysága nőtt, miután lovaskocsin szállította őket,Michael Brooks: 13 rejtély. Budapest: HVG Könyvek, 2010 ezért a „potenciálásnak” nevezett eljárásba bevette a készítmény mechanikai rezgetését, rázását-ütögetését is.
Hahnemann eredményeit először 1796-ban publikálta A kísérletes orvosságok gyógyerejének új alapokon való meghatározása, ezek néhány előzménye címen a Hufelands Journalban. Később a homeopátiára vonatkozó összefoglaló művét az Organon der rationellen Heilkunde címmel jelentette meg 1810 és 1842 között hat alkalommal. Másik fontos műve a Reine Arzneimittellehre (1811).
A homeopátia gyorsan elterjedt Hahnemann határozott fellépésének, a folyóiratoknak és a korabeli, ma már nem alkalmazott gyógymódok brutalitásával szembeni érzelmi ellenállásnak köszönhetően. Az akkoriban szokásos gyógymódok: érvágás, hashajtás, hánytatás, izzasztás, köpölyözés, beöntés, különféle szerek hatalmas adagokban történő alkalmazása mellett – amelyek a betegségek lefolyásának helyes megfigyelését is lehetetlenné tették – a homeopátia humánus, bár hasonlóképpen bizonyítatlan hatású gyógymódnak számított.
Az extrém kis mennyiségek használata miatt különösen sokat kritizálták a homeopatákat. Alapvető különbség volt a korabeli akadémikus orvosláshoz képest az is, hogy a homeopátiás szemléletben a szervezet öngyógyító képességét igyekeztek serkenteni. Hahnemann idejében kb. 200 szer állt a homeopata rendelkezésére, mára több mint 4000 létezik.
A homeopátia elveit is alkalmazva fejlődött ki Németországban többek között az antropozófus orvoslás. Az íriszdiagnosztika felfedezője, Péczely Ignác pályafutása is laikus homeopataként indult, de később más utakra tért. A korai időszakban a laikus homeopaták jelentős része kapcsolatba került más áltudományos módszerekkel is; a modern korban ez csak egyes laikus homeopatákra jellemző.
A 21. században több metaanalízis kimutatta, hogy a homeopátia terápiás állításai nem nyertek tudományos bizonyítást. Így nemzeti és nemzetközi szervezetek is javasolták a homeopátia kormányzati támogatásának megszüntetését: Ausztrália, az Egyesült Királyság, Svájc és Franciaország, valamint az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete és az Orosz Tudományos Akadémia is kimutatták, hogy a homeopátia hatástalan, és a további támogatás ellen foglaltak állást. Az Angliai Nemzeti Egészségügyi Szolgálat nem biztosít támogatást a homeopátiás készítményekre, és az Egészségügyi Minisztériumnak javasolta azok tiltott vényköteles szerek listájához adását. Franciaország 2021-ben szüntette meg a támogatást, és Spanyolország is bejelentette, hogy kitiltja a homeopátiát és más álterápiákat az egészségügyi központokból. Magyarországon bélyegkép|180px|Argenti Döme könyvének címlapja Magyarországon az 1820-as évekre vált ismertté a homeopátia. Nevét hasonszenvészetnek magyarították, vagy szelíd gyógymódnak nevezték. Ekkor egyre több orvos tért át erre az új módszerre. Az első homeopata nemzedék tekintélyes tagja volt Bakody József, Forgó György (Pest vármegye főorvosa), Attomyr József, Almási Balogh Pál (Széchenyi István és Kossuth Lajos háziorvosa, barátja). Ehhez az első generációhoz tartozott, de a homeopátiával csak később, az 1830-as években ismerkedett meg Kovách Pál (győri orvos, ismert drámaíró), Argenti Döme váci orvos, Moskowitz Mór (az egyik legelső zsidó származású polgár, aki az uralkodótól nemesi címet kapott), vezekényi Horner István (a gyöngyösi kórház alapítója), Ivanovich András, Hausmann Ferenc. A 19. század első évtizedeiben még lehetőségük nyílt személyesen is találkozni Hahnemann-nal. Attomyr Józsefről, Kovách Pálról, Moskowitz Mórról és Almási Balogh Pálról biztosan tudjuk, hogy Hahnemann személyes hatására váltak elkötelezett homeopatákká.
1819-ben – az orvosi és gyógyszerészi intézmények tiltakozásának hatására – császári rendelettel tiltották be a homeopátiát a Habsburg Birodalom területén, de a tiltást nem tartották be szigorúan. 1837-ben a tiltó rendeletet vissza is vonták.
Az 1820–30-as években a nagyvárosokban több magánalapítású homeopátiás egészségügyi intézmény nyílt. Az első közülük, a nagyváradi homeopátiás lelkibeteg-gondozó, az 1820-as évek elejétől működött Sztaroveszky doktor vezetésével. 1833-ban Kőszegen, majd 1838-ban Gyöngyösön is homeopátiás kórház nyílt. Ez utóbbi 1872-re százhúsz fekvőbeteget tudott ellátni – ez volt a mai gyöngyösi városi kórház jogelődje. Ötvenhárom éven keresztül homeopátiás gyógyítás folyt az intézményben.
Az 1831-es országos kolerajárvány idején a homeopaták állítása szerint jó eredményeket értek el a gyógyításban. 1830-ban megjelent Hahnemann Organon című műve negyedik kiadásának magyar fordítása (Bugát Pál és Horváth József orvosok munkája).
Az 1860–1870-es években Magyarországot a homeopátia fellegvárának tartották. 1865. december 28-án tizenöt orvos megalakította a Magyar Hasonszenvi Orvosegyletet a Tudományos Akadémia egyik termében. Elnöke Almási Balogh Pál, alelnöke Argenti Döme, első titkára Szontagh Ábrahám lett. Rendes tagjai közé csak orvosi diplomával rendelkező homeopatákat vettek fel.
1866-ban megnyílt az első hasonszenvi kórház Pesten: a Bethesda (a könyörületesség hajléka), amelyet a pesti német református gyülekezet tartott fenn. Egyik létrehozója és főorvosa Bakody Tivadar volt, az ápolónői feladatokat német diakonisszák látták el. Ez az intézmény volt a mai Bethesda Gyermekkórház jogelődje.
Az egylet egyik fontos célkitűzése – ingyenes járóbeteg-rendelő létesítése Pesten – 1867-ben valósult meg Szontagh Ábrahám és Wurda Sándor vezetésével Terézvárosban, a Kiskereszt (más néven Kismező) utcában. 1870-ben megnyílt a második magánalapítású homeopátiás kórház Pesten, a ferencvárosi Fő (később Knézich) utca 15. sz. alatt: az Elisabethinum. A kórház fővédnökségét Erzsébet királyné vállalta, róla kapta a nevét az intézmény. Az ápolónői feladatokat irgalmasrendi apácák látták el.
1871-ben megalakult a pesti egyetem orvosi karán az első, majd 1873-ban a második homeopátiás tanszék (az országgyűlés többségi támogatásával, de az orvosi fakultás ellenvetésével). Az egyik tanszék – Hausmann Ferenc vezetésével – a tudományos kutatásokra szakosodott, Hausmann halála után, 1876-ban megszűnt. A másik tanszéknek, amelyet Bakody Tivadar vezetett, a homeopátiás terápia gyakorlata volt a profilja. A két tanszék összesen harminchárom éven keresztül állt fenn. Ezekben az évtizedekben a fővárosban több homeopátiás szereket is forgalmazó bolt működött.
1874-ben a főváros közkórházában, a Szent Rókus Kórházban megnyílt egy hasonszenvi osztály, négy kórteremmel, hetven ággyal. Az osztályos főorvos Bakody Tivadar lett. (Ez az osztály 1885-ben átkerült az újonnan létrehozott Új Kórházba, amely később a Szent István Kórház nevet kapta.)
Az emberek érdeklődése a homeopátiás gyógymód iránt a 19. század végére csökkent, amikor az akadémikus orvoslás több, látványos tudományos eredményt hozott, a homeopátia terén viszont nem következett be nagy előrelépés. A fentebb ismertetett egészségügyi intézményekben nagyrészt megszűnt a homeopátiás gyógyítás, egyre kevesebb homeopata orvos praktizált, a laikus homeopaták száma is lecsökkent. A homeopátia ügyét Schimert Gusztáv (1877–1955) élesztette újjá, aki 1918-tól 1944-ig az Elisabethinum (későbbi nevén Szövetkezetek Erzsébet Kórháza) homeopátiás osztályát vezette, emellett kiterjedt magánpraxist folytatott. Orvosi működésébe orvosfiait is bevonta (közülük a legismertebb Szentágothai János professzor volt). 1935-ben a Nemzetközi Homeopátiás Orvosi Liga Budapesten tartotta 10. Kongresszusát. Az eseménynek a Gellért Szálló és a Lloyd-palota adott otthont. A kongresszusra huszonkét országból közel százötven homeopata érkezett.
1948-tól, illetve 1950-től a homeopátiát (más alternatív gyógymódokkal együtt) „kapitalista”, nemkívánatos gyógymóddá nyilvánították. A patikák államosításakor a homeopátiás szereket is be kellett szolgáltatni, így e módszer gyakorlása lehetetlenné vált.