A Szív és pohár című könyv – teljes címén Szív és pohár – Bírálatok, tanulmányok, cikkek (1924–1940) válogatás Kodolányi János (1899 – 1969) magyar író közírói munkásságából. A könyv 1977-ben, az író halála után jelent meg a Magvető Könyvkiadónál, de a sajtó alá rendezést még maga az író kezdte meg a hatvanas évek második felében.
A fülszöveg szerint Kodolányi első nagy (húszastól a harmincas évekig tartó) alkotói periódusának szerves részét képezik közírói jellegű – irodalmi, közéleti, politikai kérdéseket tárgyaló – rövidebb munkái, és a munkásmozgalommal való „aktív – bár végül is átmenetinek bizonyult – kapcsolata pedig természetszerűleg itt mutatkozik meg a legnyilvánvalóbban”, ezt azonban „később harmadikutas törekvések váltják fel”. A könyv az 1926 és 1939 közötti publicisztikai munkásságának „legértékesebb darabjait” mutatja be (tekintettel a hetvenes évekbeli politikai helyzetre, "értékes"-en itt elsősorban azt kell érteni, hogy a Kádár-rendszer szempontjából elfogadható, fontos vagy értékes. Nagyon fontos írások, mint például a Zárt tárgyalás, nem szerepelnek, nem szerepelhettek a könyvben).
A cím – az egyik lehetséges értelmezés szerint – utalás Vörösmarty Mihály: A vén cigány c. versének soraira ("Szív és pohár tele búval, borral – Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.")
Tartalom
A könyv első része Írók, könyvek címen kritikákat tartalmaz írókról és műveikről. A második rész, Közös dolgaink, különféle közírói írásokat (vitairat, jegyzet) tartalmaz.
Írók, könyvek
Móricz Zsigmond : Tündérkert – Pillangó Móricz Zsigmond: Kivilágos kivirradtig Heltai Jenő Révész Béla. (Huszonöt éves írói jubileuma alkalmából) Úri muri Fiatal magyar költők seregszemléje Szomory Dezső Hortobágy. (Szép Ernő könyve) Móricz Zsigmond Nagy Lajos: Lecke Mikes Lajos Esőleső társaság. (Móricz Zsigmond elbeszélései) Az új paraszt. (Szabó Pál üdvözlése) Gelléri Andor Endre: A nagymosoda Fontos kérdések egy új magyar könyv kapcsán. (Nagy Lajos: Bérház) Makszim Gorkij 60 éves Egy nemzedék két világ között (Tamási Áron) A boldog ember (Móricz Zsigmond regénye) Viola. (Sárközi György regénye) Komor ló. (Móricz Zsigmond új kötete) Bál. (Móricz Zsigmond regénye) Levél Veres Péterhez A rab oroszlán. (Móricz Zsigmond regénye) Jóslások Magyarországról. (Ady Endre cikkei) Nagy Lajos: Budapest nagykávéház Leidenfrost Gyula: Keserű tenger Puszták népe. (Illyés Gyula könyve) Szabó Zoltán: A tardi helyzet Nagy István metszetei Betyár. (Móricz Zsigmond új regénye) Juhász Gyula halálára Kakuk Marci kortesúton. (Tersánszky Józsi Jenő regénye) Móricz Zsigmond: Míg új a szerelem A szegény ember élete. (Kiss Lajos könyve) Veres Péter: Gyepsor
Közös dolgaink
Az ifjúság és a munkások A magyar ifjúság tükre A kisebbségi magyarok harca A falu szociális viszonyai Parasztok Budapesten A magyar intellektuális ifjúság Magyar író 1930 „Mit ér az ünnep, ha magyar?" (Riport az ünnepi Budapestről) Írók tündöklése és bukása Debrecen. Ami s ami lehetne Baloldaliság – a marxista kritika gyermekbetegsége Művészet a kocsmában A kapitalista világrend válsága. (Gróf Károlyi Imre könyvéről) Költő a börtönben Pékkartell – ágyúkartell D. G. T. Julián barát jubilál Új kivándorlás? Írók a Márciusi Fronton Népi és völkisch Finnországi jegyzetek (Labti, 1937. február)
Források Kodolányi János: Szív és pohár. Bírálatok, tanulmányok, cikkek (1924–1940). A Magvető Kiadó Kodolányi-életműsorozatának része. Magvető, Bp., 1977. Terj. 367 oldal, méret 13.00×19.00 cm. . Életmű sorozatszám .
Kapcsolódó szócikkek Zárt tárgyalás (könyv) Esti beszélgetés''
Szivespohár Kategória:1977 könyvei