Caligula (teljes nevén Caius Caesar Augustus Germanicus; rövid hivatalos nevén Caius Caesar; 12. augusztus 31. – 41. január 14.) a Római Birodalom császára 37-től 41-ig.

Caligula az első római császári dinasztia tagjaként született. Apja Tiberius unokaöccse, anyja Augustus unokája volt. Apja korán meghalt, anyja és bátyjai politikai leszámolások áldozataivá váltak. Felnőtté válásától Tiberius palotájában élt Caprin, ahol élete az öreg császár szeszélyétől függött. Tiberius 37-es halálát követően a szenátus őt kiáltotta ki császárrá.

Uralkodása első néhány hónapjában mérsékelt és nemeslelkű uralkodónak mutatkozott. Egy állítólagos mérgezési kísérletet követően azonban zsarnokká vált és jellemének kegyetlen, extravagáns, szexuálisan kicsapongó vonásai kerültek előtérbe. Szinte valamennyi ókori forrásmunka őrültnek bélyegzi, bár ezek nagy része elfogultnak mondható. Uralkodásának nem egészen négy éve alatt azon dolgozott, hogy lebontsa a principátus rendszerének császárokat korlátozó eszközeit és korlátlan hatalmat építsen ki. Ambiciózus építkezéseivel, extravagáns életmódjával hamarosan kimerítette a birodalom kincstárát és ezután válogatott eszközökkel igyekezett pénzt kicsikarni mind az arisztokráciából, mind a köznépből. Két új vízvezetéket építtetett Rómában és annektálta Mauretánia római klienskirályságát (miután annak uralkodóját megölette).

41 januárjában Caligulát meggyilkolta egy összeesküvő csoport, amelynek tagjai a szenátorok, udvaroncok és a praetoriánus gárda tagjaiból verbuválódtak. Halála után a szenátus hamvába holt kísérletet tett a köztársaság visszaállítására, de a hadsereg császárrá kiáltotta ki Claudiust, Caligula szellemileg némileg visszamaradottnak tartott nagybátyját, a dinasztia egyetlen életben maradt, felnőtt férfitagját.

Ifjúsága bélyegkép|balra|Római caliga reprodukciója Caligula i. sz. 12. augusztus 31-én született Antiumban Caius Iulius Caesar néven, a Iulius-Claudius császári dinasztia tagjaként. Apja Germanicus volt (Tiberius császár unokaöccse és fogadott fia), anyja pedig Agrippina, Augustus császár unokája. Apai nagybátyja Claudius volt, aki később szintén a trónra kerültCassius Dio, Roman History LIX.6. Caius a harmadik volt szülei hat, a felnőttkort megért gyermeke közül; a családhoz tartozott még két bátyja, Nero és Drusus, valamint három húga, Agrippina, Iulia Drusilla és Iulia Livilla.

Apja már két-három évesen is elvitte magával a germánok elleni hadjárataira.Suetonius, The Lives of Twelve Caesars, Life of Caligula 9. Miniatűr katonai ruházatot viselt, ami a legionáriusoknak nagyon tetszett, apró saruiról kapta a Caligula becenevet is (a caliga a katonák szöges bőrsaruja volt, a caligula ennek becézett alakja). Ő azonban később nem szerette ha így szólították.Seneca the Younger, On the Firmness of a Wise Person XVIII 2–5. See Malloch, 'Gaius and the nobiles', Athenaeum (2009). A katonák ragaszkodását mutatja, hogy amikor Augustus 14-es halálát követően lázongásra került sor, ennek hamar vége lett, mikor megtudták, hogy a gyereket a veszélyes helyzet miatt a szomszéd városba viszik. A zendülők feltartóztatták a kocsiját, és könyörögtek nekik, hogy ne hozzanak rájuk ekkora szégyent.Suetonius: Caesarok élete bélyegkép|170px|A gyermek Caligula és nagynénje, Livilla a császári családot ábrázoló kámeán Apja 19-ben halt meg (állítólag Cnaeus Calpurnius Piso syriai helytartó mérgezte meg, egyes pletykák szerint Tiberius utasítására), amikor Caligula még csak hét éves volt.Suetonius, The Lives of Twelve Caesars, Life of Caligula 2. Ezt követően anyjánál nevelkedett, míg annak viszonya meg nem romlott a császárral.Suetonius, The Lives of Twelve Caesars, Life of Caligula 10. Tiberius nem engedélyezte, hogy Agrippina újból férjhez menjen, attól tartva hogy férje a riválisává válhat.Tacitus, Annals IV.52. 29-ben Agrippinát és legidősebb fiát, Nerót a császár kegyencének, Seianusnak mesterkedése nyomán, állítólagos erkölcstelenségük miatt száműzték.Tacitus, Annals V.3.Suetonius, The Lives of Twelve Caesars, Life of Tiberius 54. Caligulát dédanyja, Livia gondjaira bízták, aki viszont még ebben az évben meghalt. Temetésén ő mondta a gyászbeszédet. Ezután nagyanyjánál, Antoniánál élt. A következő évben másik bátyját, Drusust is bebörtönözték.Tacitus, Annals V.10.

Húsz évesen, miután felnőtté nyilvánították, Tiberius maga mellé hívta Capri szigetére; Caligula a következő hat évben palotájában lakott. Röviddel költözését követően két bátyja, majd anyja is meghaltak a fogságban; vagy öngyilkosok lettek vagy halálra éheztették őket. Tiberius a közvélemény várakozása ellenére nem ölette meg Caligulát,Suetonius, The Lives of Twelve Caesars, Life of Tiberius 62. aki viszont úgy tett, mintha mi sem történt volna, nagy önuralommal viselte a történteket és mindenben engedelmeskedett Tiberiusnak.Tacitus, Annals VI.20. Ahogyan a híres szónok, Passienus mondta róla: "nincs nála jobb rabszolga, de gonoszabb gazda sem".

Caligula később azt állította, hogy egyszer tőrrel a kezében belopózott Tiberius hálószobájába, hogy megbosszulja anyját és fivéreit, de nem volt képes megölni az öregembert. Állítása szerint erről maga Tiberius is tudott, de nem merte őt felelősségre vonni. Suetonius azt írja róla, hogy már ekkor kiütközött kegyetlen, vad természete: szívesen nézte a kínvallatásokat és kivégzéseket és álruhában lebujokba, bordélyokba járt. Tiberius elnézte ezeket a kilengéseit, remélve hogy lehiggad, ha kiélheti vágyait; mindazonáltal tisztában volt Caligula jellemének hiányosságaival: "keresztes viperát nevel ő a római népnek s egy Phaetont a földkerekségnek", mondta.The Lives of Twelve Caesars, Life of Caligula 11

33-ban tiszteletbeli quaestori tisztséget kapott és meg is tartotta egészen trónra kerüléséig.Cassius Dio, Roman History LVII.23. Ugyanebben az évben feleségül vette Iunia Claudillát (Tiberius egyik közeli barátjának, M. Iunius Silanusnak a lányát), aki azonban a következő évben gyerekükkel együtt belehalt a szülésbe.Suetonius, The Lives of Twelve Caesars, Life of Caligula 12. Nagyjából ekkoriban barátkozott össze a pratetoriánus gárda parancsnokával, Naevius Sutorius Macróval, aki fontosnak tartotta a jó viszonyt az egyik lehetséges trónörökösnek tartott Caligulával; még azt is elnézte, amikor az viszonyt kezdett feleségével, Ennia Thrasyllával.

Tiberius 35-ben magához rendelte Caligulát és 16 éves unokáját, Tiberius Gemellust és kettejüket közösen nevezte meg örökösének.Suetonius, The Lives of Twelve Caesars, Life of Tiberius 76.

Uralkodása 190px|bélyegkép|balra|Caligula ülő szobra (Louvre) 37. március 16-án a 77 éves Tiberius meghalt. Egyes történetírók szerint meggyilkolták; ugyanis amikor rosszul lett és azt hitték hogy halálán van, ünnepelni kezdték Caligulát, mint az új császárt, de Tiberius kezdett magához térni és ekkor Caligula (Suetonius és Cassius Dio szerint) vagy Macro (Tacitus szerint) az arcára nyomott egy takarót és megfojtotta.Tacitus, Annals XII.53. Suetonius azt írja, hogy az esetnek tanúja volt egy rabszolga, akit Caligula keresztre feszíttetett. A kortárs Seneca és Philón, valamint a néhány évtizeddel később élő Iosephus Flavius szerint azonban Tiberius természetes halállal távozott az élők sorából.Philo of Alexandria, On the Embassy to Gaius IV.25; Josephus, Antiquities of the Jews XIII.6.9. Tiberius végrendeletének azt a részletét, amelyben Caligulát és Gemellust közösen nevezi meg utódjaként, az elhunyt császár elmebeli gyengeségére hivatkozva érvénytelenítették, mert Gemellus még kiskorú volt, aki hivatalosan a szenátusba sem léphetett be.Cassius Dio, Roman History LIX.1.

Március 18-án a szenátus Caligulát császárrá nyilvánította. Tiberius zsarnoksága és kegyetlenkedései után a nép kitörő örömmel fogadta az új uralkodót, akinek emlékeztek még népszerű apjára, másrészt részvétet éreztek iránta családtagjainak meggyilkolása miatt. Ő volt az első római császár, akit mindenki szeretett "az egész világon, a felkelő naptól a lenyugvóig".Philo of Alexandria, On the Embassy to Gaius II.10. Három hónap alatt 160 ezer áldozati állatot vágtak le a tiszteletére és amikor megbetegedett, többen saját életüket ajánlgatták cserébe a felépüléséért.Suetonius, The Lives of Twelve Caesars, Life of Caligula 14. Uralkodásának első hét hónapjában úgy látszott, hogy a nép öröme jogos volt.Philo of Alexandria, On the Embassy to Gaius II.13.

Miután nagy pompával eltemette Tiberiust, egyik első dolga az volt, hogy elhajózott Pandateria szigetére, hazahozta anyja és fivére hamvait és Augustus mauzóleumában helyezte el őket. Apja emlékezetére a szeptember hónapot Germanicusnak nevezte át. Hogy megnyerje a hadsereg támogatását, pénzt osztott szét a katonák között, elsősorban a praetoriánus gárdának. Megsemmisíttette a Tiberius idejében kezdett felségárulási perek anyagait, kijelentette, hogy hasonló vádakkal nem kezdenek pereket, szabadon engedte a bebörtönözötteket és hazahívta a száműzötteket.Suetonius, The Lives of Twelve Caesars, Life of Caligula 15. Ki akarta végeztetni Tiberius fiúprostituáltjait, de hagyta meggyőzni magát, hogy csak Rómából tiltsa ki őket. A nép számára látványos ünnepségeket és gladiátorjátékokat rendezett.Suetonius, The Lives of Twelve Caesars, Life of Caligula 16.Suetonius, The Lives of Twelve Caesars, Life of Caligula 18.

Uralkodása elején több politikai és közigazgatási reformot hozott. Közzétette a birodalom költségvetését, ami Augustus idejében is nyilvános volt, Tiberius alatt viszont nem. Az igazságszolgáltatásban eltörölte a császári közbeavatkozást és a bírói testületek számát négyről ötre emelte. Felülvizsgáltatta a lovagi rendet és a kirívó szabálytalanságoknál megszégyenítésképpen nyilvánosan elkobozta az illető lovát. Felére csökkentette az árverési illetéket, sokaknak megtérítette a tűzkárát.Cassius Dio, Roman History LIX.9–10. De talán legfontosabb reformjaként a régi népgyűlések életrehívásával visszaadta a nép választójogát.Suetonius, The Lives of Twelve Caesars, Life of Caligula 16.2.

37 októberében Caligula súlyosan megbetegedett, és bár hamarosan jobban lett, meg volt győződve róla, hogy meg akarták mérgezni. Az eset fordulópontnak bizonyult, a népszerű fiatal uralkodó ekkortól kezdve zsarnokként viselkedett és elkezdte meggyilkoltatni vagy száműzni azokat, akiket potenciális fenyegetést jelenthettek számára. Talán ekkor ébredt rá, hogy az őt régóta kísérő életveszély nem ért véget Tiberius halálával.Dunstan, William E., Ancient Rome, Rowman & Littlefield Publishers, 2010, , p.285. Mentális stabilitásának az sem tett jót, amikor rajongásig szeretett húga, Iulia Drusilla 38 nyarán belehalt a Rómában akkor tomboló járványba. Caligula egyik első áldozata Gemellus volt, akit azzal vádolt hogy meg akarja mérgezni, mert gyógyszert – a császár állítása szerint ellenmérget – vett be a köhögésére. A gyilkosság mélyen felháborította Antoniát, mindkettejük nagyanyját. Antonia 38 májusában öngyilkos lett, bár egyes pletykák szerint Caligula mérgeztette meg. Kivégeztette apósát, Marcus Iunius Silanust (feltehetően a Gemellus-ügyhez kapcsolódóan) és két évvel később egy állítólagos összeesküvés miatt sógorát, Marcus Aemilius Lepidust (Iulia Drusilla özvegy férjét); ekkor száműzte két húgát, Agrippinát és Livillát is. 38-ban kegyvesztetté vált Macro és Ennia; letartóztatták őket és börtönükben öngyilkosságot követtek el. Némileg gyengeelméjűnek és uralkodásra alkalmatlannak tartott nagybátyja, Claudius életben maradhatott, de Caligula gyakran gúnyolódott rajta. Szégyellte nagyapja, Agrippa alacsony származását és azt terjesztette, hogy anyja Augustus császár és lánya, Iulia vérfertőző nászából született.The Lives of Twelve Caesars, Life of Caligula 23

Pénzügyi válság bélyegkép|260px|Caligula sestertiusa, hátoldalán három húgának alakjával