Márton László (Kaposvár, 1964. október 29. – 2024. december 14. vagy előtte) magyar harcművész.

Élete

1979-ben kezdett el a harcművészettel, azon belül Sótókan karatéval foglalkozni. 1981-ben már előbb kick-boxal (korábbi nevén all-style sportkarate) foglalkozott, majd a kungfu felé fordult. 1982. augusztus 21-én leteszi a sikeres vizsgát tesz Lung Tao kungfustílusból Si Dai fokozatra. 1983 nyarán leteszi a Si Hing fokozatra a vizsgát.

1984-ben szerezte meg a karateedzői diplomát a kaposvári Tanítóképző Főiskolán indult kurzuson. 1985-ben alapította meg a Hong Lung Ch'uan Tao harcművészeti stílust miután megszerezte mester fokozatát. A küzdelemhez és az önvédelemhez fontos elemeket épített a rendszerbe.

1986-ban már az ország több pontján alakultak klubok, folyt stílusának oktatása, mellyel az évek során több televíziós műsorban is szerepelt.RTL Klub: Reggeli információs magazin, Nemzeti Audiovizuális Archívum - 2007. augusztus 1. Az 1993-as I. magyar kungfubajnokságon Budapesten nyolc tanítványával képviselte a stílust, akik 1 bronz, 2 ezüst és 2 KO-val megszerzett első helyezést értek el. Tanítványai több harcművészeti versenyen értek el eredményes helyezéseket, világbajnoki címeket is, formagyakorlatoktól a full contact küzdelmekig.FF Sportkarate SE - Fighting Force Pápa: Magunkról - (hozzáférés: 2015. június 29.)

1988-ban jelent meg Plavecz Tamás szerzőtársával Az Önvédelem Művészete című, 2005-ben pedig második A Hong Lung Ch'uan Tao – Önvédelem Művészete II. című könyve, mely utóbbit Pataki Ferenccel írt meg.Libri.hu Az önvédelem művészete (hozzáférés: 2017. július 6.)

Az önvédelem művészete III. címmel, harminc évvel első könyvének, “Az önvédelem művészete”-nek kiadása után, 2017. december 17-én került ki a nyomdából a stílus legújabb könyve. A könyvben olyan rendszereket is megismertet, amelyek kevésbé ismertek hazánkban. Ilyen például a krav maga és a savate, amelyet már az 1700-as években is űztek Franciaországban. Előbbi egy izraeli önvédelmi rendszer, amelyet a Budapesten született Lichtenfeld Imre talált ki.

1991-ben Jiu Jitsu-ból megkapta a 3. Dan fokozatot. 2017 decemberében a Világszövetségbe került, ahol megkapta a 8. Dan fokozatot Chuan Fa Ryu-ból.

Könyvei Az önvédelem művészete (Márton László, Plavecz Tamás – 1988) Az önvédelem művészete II. – A Hong Lung Ch'uan Tao (Pataki Ferenc, Márton László – 2005)Az önvédelem művészete II. - A Hong Lung Ch'uan Tao - (hozzáférés: 2015. június 29.) Az önvédelem művészete III. 2017. december 17-én került kiadásra. Szerzőpáros: Si Jo Márton László és Si Fu Csuz Gábor.

Jegyzetek

Források Hong Lung Ch'uan Tao régi weboldala – (hozzáférés: 2015. június 29.) Hong Lung Ch'uan Tao – (hozzáférés: 2017. július 6.) klubot-alapitott-s-konyvet-irt-sportagarol-marton-laszlo-

További információk Márton László két évtizede oktatja a harcművészetet Kaposváron, Kaposvári Polgár hetilap – 2006. szeptember 2. https://web.archive.org/web/20180119184522/http://hlct.hu/, honlap

Kategória:1964-ben született személyek Kategória:2024-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar harcművészek Kategória:Kaposváriak