Bernard Casoni (Cannes, 1961. szeptember 4. –) francia válogatott labdarúgó, edző. Játékosként az Olympique de Marseille csapatával Bajnokok ligája győztes, a francia válogatott tagjaként részt vett az 1992-es Európa-bajnokságon.
Edzői pályafutása Évian Első komolyabb edzői eredményét akkor érte el, amikor kinevezték az akkor a harmadosztályban szereplő Évian Thonon vezetőedzőjének 2010 januárjában. A csapatnál töltött első szezonjában a Championnat Nationalból feljuttatta csapatáta másodosztályba, majd a következő évben megnyerte velük a Ligue 2 küzdelmeit, így az Évian története során először szerepelhetett a francia labdarúgás élvonalában. A 2012-2013-as szezonban kivívta együttesével a bennmaradást, a Francia Kupában pedig döntőt játszhatott, azonban a Girondins Bordeaux 3-2 arányban jobbnak bizonyult. A döntő idején már nem ő ült a klub kispadján miután 2012 januárjában lemondott a vezetőedzői posztról.
Auxerre 2014. március 17-én kétéves edzői regnálása után menesztették az Auxerretől miután a csapat mindössze két ponttal előzte meg a már kieső csapatokat.
Videoton 2015. július 10-én nevezték ki az akkor bajnoki címvédő Videoton FC kispadjára. Mindössze másfél hónap elteltével, augusztus 19-én menesztették, miután a bajnokság első öt mérkőzésén egy győzelem mellett két-két döntetlent valamint vereséget tudott felmutatni, valamint a csapat búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőitől. Egy, a Nemzeti Sportnak adott interjúban úgy nyilatkozott, hogy átverték a magyar csapatnál, ugyanis az eladott játékosok (Nikolics Nemanja, Sándor György és Juan Calatayud) helyére nem érkezett minőségi pótlás, valamint közepes képességű játékosnak nevezte Kovács Istvánt és Gyurcsó Ádámot.
Sikerei, díjai Játékosként Olympique de Marseille: Francia bajnok (2): 1990-91, 1991-92 Bajnokok Ligája győztes (1): 1992-93 BEK-döntős (1): 1990-91 Francia másodosztályú bajnok (1): 1994-95
Jegyzetek
Források Bernard Casoni oldala a transfermarkt.com-on
Kategória:Francia labdarúgók Kategória:1961-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Az Olympique Marseille labdarúgói Kategória:Francia labdarúgóedzők Kategória:A Marseille vezetőedzői Kategória:A Videoton vezetőedzői Kategória:Cannes-iak Kategória:A Ligue 1 edzői Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Francia bajnok labdarúgók