Elek Gábor (Budapest, 1970. november 5. –) kétszeres KEK-győztes, magyar bajnok kézilabdaedző, volt kézilabdázó, 2008 és 2023 között a Ferencvárosi TC csapatának vezetőedzője. 2023 nyara óta a MOL Esztergom csapatát irányítja.
Családi háttere Kézilabdázó családban született. Édesanyja, Elekné Rothermel Anna, világbajnok kapus, az FTC négyszeres bajnoka, BEK-döntős. 94-szeres válogatott, kétszeres világválogatott. 1966-tól 1977-ig védett a Ferencvárosban.http://www.nemzetisport.hu/migralt_cikkek/20051221/elhunyt_elekne_rothermel_anna# Édesapja, Elek Gyula, a női kézilabdázók első aranykorának legendás edzője, aki csapatával négyszer lett bajnok, négyszer MNK-győztes, egyszer KEK-győztes a Ferencváros színeiben, továbbá egy-egy BEK- és KEK-döntőig is vezette csapatát.http://www.nemzetisport.hu/kezilabda/gyasz-elhunyt-elek-gyula-az-ftc-kezilabdazoinak-legendas-edzoje-2133245
Pályafutása Játékosként Elek Gábor végigjárta a ranglétrát az FTC-ben. 1980-ban kezdett kézilabdázni. 1990-ben ifjúsági bajnok lett az FTC fiúcsapata, melynek alaptagja volt. Ekkor néhány mérkőzés erejéig a felnőttek között is bemutatkozott. Ugyanebben az évben egy darabig úgy tűnt, hogy a férfi kézilabdázás megszűnik a Ferencvárosban, és a bajnok fiatalok igencsak kapósak voltak az NB I-es csapatok körében, így Elek Gábor is a Dabashoz igazolt. Edzői karrierje Már a kézilabdás pályafutása alatt az edzői pályára készült. 2003-2007 között Csömörön ért el szép sikereket a női csapattal, akiket az első évben a kieséstől menekített meg, majd 2007-ben az NB I/B-t megnyerték. 2007-ben a Fradi megkereste őt az ifjúsági női csapat edzői posztjára. Remek gárda formálódott a kezében, és 100%-osan nyerték meg az NB II-es bajnokságot. A 2008-as esztendőben Zsiga Gyulától vette át a felnőtt női csapat irányítását, mellyel rögtön ezüstérmet értek el a bajnokságban. 2010-ben 5. helyen zárt a Fradi, majd a szakosztály anyagi gondjainak rendeződésével a Ferencváros kézilabdacsapata a nemzetközi porondon is megmérette magát. A 2010-11-es idényben első alkalommal hódították el a KEK győzelmet. A csapat ellenfelei a Banovsky Gabor, a Viborg, a Toulon, a Metz és a döntőben a spanyol Alicante voltak.2010-11 KEK http://www.nemzetisport.hu/kezilabda/noi-kezilabda-kek-2010-2011-2049488 A 2011-12-es idényben megismételték az előző évi sikert, és újból KEK győzelmet szereztek a Korneuburg, a Westfriesland, a Rosztov-Don, A Zvezda Zvenyigorod, a Dinamo Volgográd és a döntőben a dán Viborg legyőzésével.2011-12 KEK http://www.nemzetisport.hu/kezilabda/noi-kezilabda-kek-2011-2012-2096953 2013-ban a BL-ből történő kiesést követően Elek Gábor már Podgoricában benyújtotta a lemondását, melyet a szakosztály vezetősége nem fogadott el. A 2012-13-as idényben a Ferencváros bejutott a legjobb nyolc csapat közé a Bajnokok Ligájában. A 2014-15-ös idény kezdetén vitatható kimenetelű mérkőzésen nem sikerült a BL főtáblára feljutni a német Lipcse ellen. Az év második felében (2015 tavaszi idény) öt mérkőzésen háromszor is sikerült legyőzni az előző évi BL bajnok Győrt, így lett Magyar Kupa-döntős és magyar bajnok a Ferencváros.
bélyegkép|jobbra|250px|Elek Gábor 2015-ös Magyar Bajnok, a győri mérkőzésen
2016-ban ideiglenesen a női válogatott szövetségi kapitánya volt, Ambros Martínnal irányítva a nemzeti válogatottat.
2020 januárjában, miután menesztették Kim Rasmussent, újra átvette a válogatott irányítását, ezúttal Danyi Gáborral. 2021 január 11-től megszűnt a megosztott kapitányi poszt. Elek a továbbiakban egyedül látta el a kapitányi feladatokat. A tokiói olimpián 7. helyen végzett a csapattal, majd 2021. augusztus 31-én Golovin Vlagyimirt nevezték ki utódjának a kapitányi posztra.
A 2020-2021-es szezonban bajnoki címet szerzett a Ferencvárossal.Női kézi NB I: Megérdemeltük a bajnoki címet, hihetetlen az egész! – Emily Bölk, Nemzeti Sport Online, 2021. május 29.
A 2021-2022-es és az azt követő 2022-2023-as idényben egyaránt magyar Kupát nyert a zöld-fehérekkel, akiket utóbbi szezonban bejuttatott a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, ahol ezüstérmet szerzett. A döntőben a norvég Vipers Kristiansandtól kapott ki az FTC 28–24-re.
A szezon végén 15 év után felállt a Ferencváros vezetőedzői posztjáról, és a harmadosztályban szereplő Esztergomi Vitézek RAFC női csapatának szakmai igazgatója lett, melyet a másod-majd az első osztályba juttatott fel 2 szezon alatt. A 2024-25-ös szezon végeztével a csapat az élvonal 3. helyén végzett, majd a 2025-26-os szezonban először elindulhattak az Európa-ligában.https://dorogimedence.hu/index.php/2025/05/25/bronzermes-lett-a-mol-esztergom/https://www.nemzetisport.hu/kezilabda/2025/05/hat-uj-igazolassal-vag-neki-a-kovetkezo-idenynek-a-bronzermes-esztergom
Edzői stílusa Elek Gábor a klasszikus magyar kézilabda iskola képviselője.
Egyéb Dabas díszpolgárává avatta az ottani kézilabda játékosként eltöltött évei, valamint az ott rendezett KEK döntő miatt.://www.dabas.info.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1637:elek-gabor&catid=131:egyeb-varosi-dijak&Itemid=199
2025 augusztusában csatlakozott a Kocsis Máté által életre hívott Zebra Digitális Polgári körhöz.
Magánélete Civilben vegyésztechnikusi végzettségű. A Szászhalombattai Kőolajfinomítóban dolgozott 5 évet, miközben Csurgón edzősködött és a dabasi férfi csapatban aktívan kézilabdázott. Jelenleg – a családi hagyományt folytatva – Pátyon él. Az első házasságából két fia (Mátyás és Ábel) született, akiket a válásukat követően ő nevel. Második házassága Gyetván Krisztinával volt, aki a Csömörnél és az Érd együttesénél kézilabdázott, majd az FTC utánpótláscsapatánál volt edző. Felesége Szucsánszki Zita, az Esztergom csapatának átlövő-irányítója, illetve erőnléti edzője.http://ulloi129.hu/2014/12/07/igy-alakult-ott-voltam-tettem-dolgom/# 2019 júniusában született meg közös gyermekük, Levente.Megszületett Szucsánszki Zita és Elek Gábor gyermeke, 24.hu, 2019. június 29.
Sikerei Magyar bajnok (2015, 2021) Bajnoki ezüstérmes (2012, 2013, 2014, 2016) Bajnoki bronzérmes (2011) Magyar kupa győztes (2016-17, 2022, 2023) Magyar kupa-ezüstérmes (2015, 2019) Bajnokok Ligája döntős: 2023 KEK győztes (2011, 2012) Albert Flórián-életműdíj (2017)
Jegyzetek
Kategória:Magyar kézilabdázók Kategória:Magyar kézilabdaedzők Kategória:1970-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek