Az emlősök (Mammalia) a gerinchúrosok törzsén (Chordata) belül a gerincesek altörzsének (Vertebrata) egyik osztályát alkotják.
A hüllőkkel és a madarakkal szemben megkülönböztető a neocortex, a szőr, a középfül három hallócsontocskája és a tejmirigyek. Közös jellemzőjük, hogy a nőstények az újszülötteket erre a célra módosult mirigyeik, a tejmirigyek váladékával, tejjel táplálják. A legtöbb emlősnél a tejmirigyek emlőkhöz csatlakoznak, ám a tojásrakó emlősöknek nincsenek emlőik, hanem a tejmirigyek egy hosszanti bőrredőbe nyílnak. Az emlősökre általánosan jellemző a fejlett hőszabályozás, a homoiothermia, vagyis a közel állandó testhőmérséklet, a hőszigetelést szolgáló szőrzet (ez azonban részben hiányozhat is), zárt kamrasövénnyel két, tökéletesen elválasztott szívfélre és ezen belül négy rekeszre tagolt szív, a sejtmag nélküli vörösvértestek, az úgynevezett másodlagos állkapocs-ízesülés, a három hallócsontocska, a fogmederben ülő fogakból álló, úgynevezett thecodont fogazat (a fogak egyes fajoknál visszafejlődhetnek), valamint a fejlett idegrendszer.
Az alaptípus négy lábon járó szárazföldi állat. Mindezek ellenére az emlősök osztályán belül igen nagy fokú sokféleség jellemző, mind evolúciós, mind ökológiai értelemben. Az emlősök között egyaránt akadnak talajlakó, fán élő, siklórepülő, aktív repülő, ásó, sőt vízi életmódot folytató vagy két lábon járó formák is. Rendkívüli sokféleség jellemzi mozgásukat, táplálkozásukat, napszakos aktivitásukat és viselkedésüket is
Az emlősök legnagyobb csoportja a méhlepényeseké. Ezekben a vemhesség alatt az anya méhében méhlepény táplálja a kölyköket. A legkisebb emlős a dongódenevér, melynek hossza 30–40 mm; a kék bálna nemcsak a legnagyobb emlős, hanem egyben a jelenleg a Földön élő legnagyobb állat is, 30 méteres hosszával. A tojásrakók öt fajának kivételével elevenszülők. A legtöbb emlősfaj méhlepényes, ide tartozik a hat legnagyobb rend is. A legnagyobb rendek a rágcsálók, az evezőszárnyúak és a cickányalakúak. A további három rend a főemlősök, a patások és a ragadozók, melyek sorrendje az aktuálisan használt rendszertantól függ.
Az emlősök két csoportra oszthatók, ezek a Yinotheria, ahova a kacsacsőrű emlős és a hangyászsünfélék tartoznak, és az összes többi emlőst magába foglaló Theriiformes. Az emlősökhöz mintegy 5450 faj sorolható, az aktuálisan használt rendszertől függően. A Theriiformes tovább osztható a Prototheria (ide egyetlen rend tartozik, a kloákások) és a Theria alosztályokra. A Theria két része a Metatheria és az Eutheria. A Metatheria jelenleg élő csoportja az erszényesek; az Eutheria a méhlepényeseket foglalja magába. Az emlősök rendszertana családszinten stabil, viszont magasabb szinten több osztályozás is létezik, különösen az erszényeseknél. Sok változás a molekuláris genetikai elemzéseket követi. Így bontottak fel olyan hagyományos csoportokat, mint a rovarevők rendje, és alakítottak ki újabb csoportokat, mint az Afrotheria.
Az emlősök az emlősszerűek utolsó leszármazottai, ami a hüllőszerűekkel együtt a magzatburkosok kládot alkotja. A legkorábbi ismert emlősszerűek a Sphenacodontiákhoz tartozó pelycosaurusok. Innen származott a nem emlős Dimetrodon is. A karbon kor végén ez a csoport eltávolodott a hüllőszerűek vonaltól, ahonnan a mai hüllők és emlősök származnak. A Sphenacodontia szétvált nem emlős hüllők különböző ágaira, mielőtt még a középidő elején megjelentek a protoemlősök. A ma ismert emlősrendek a kainozoikumban, a paleogén és a neogén időszakban léptek színre, miután a nem madár dinoszauruszok kihaltak. Azóta ők a domináns szárazföldi állatcsoport.
A legtöbb emlősfaj intelligens, nagy méretű aggyal rendelkezik, öntudatos és eszközöket használ. Sokféleképpen képesek kommunikálni, amelyek több érzékszervvel észlelhetők, így hang- és szagjelekkel, testbeszéddel. A közösségek lehetnek egyesülő-szétválók, háremek vagy hierarchikusak, de lehetnek territoriálisak vagy magányosak is. A legtöbb faj többnejű, de vannak monogám és többférjű fajok is.
A háziasított emlősfajok nagy szerephez jutottak a neolitikus forradalom alatt, amivel az emberi társadalom is átalakult, kialakultak az első civilizációk. Segítették és segítik az emberek munkáját, közlekedését, és ellátják gyapjúval, tejjel (a tejből az ember készít tejtermékeket), hússal és bőrrel. Vaclav Smil cseh–kanadai kutató szerint a szárazföldi emlősök testtömegének 97 százaléka jut az emberre és haszonállataira, tehát mindössze három százalék a vadon élő állatokra.Smil, V. (2011): Harvesting the Biosphere: The Human Impact. Population and development review, 37, pp. 613−636. Vannak emlősök, melyekre vadásznak, vannak, amelyeket versenyeztetnek, akár emberi csapattárssal is. Emlősöket használnak modellszervezetként tudományos kutatások céljára. Az ember számos módon ábrázol különböző emlősfajokat különböző földtörténeti korokból, megjelennek az irodalomban, a képzőművészetekben, a vallásokban és a mitológiákban. Az emlősfajokat főként az élőhelyek pusztítása és az orvvadászat veszélyezteti.
Etimológia
A magyar emlősök elnevezést Földi János alkotta 1801-ben, a latin mammalia szó szerinti fordításával. A kifejezés eredetileg az emlőt jelentő latin mamma szóból ered, amelynek nyomán Linné 1758-ban a Mammalia tudományos nevet adta ennek az állatcsoportnak. A 18. század végén és a 19. század első éveiben az emlősök elnevezés mellett a szoptató vadak kifejezés is használatos volt a magyar nyelvű írásbeliségben.
Rendszerezés
Mióta Carl von Linné először definiálta az osztályt, azóta az emlősök rendszerezése számos változáson ment keresztül. Nincs olyan osztályozás, amit mindenki elfogad; McKenna & Bell (1997) és Wilson & Reader (2005) hasznos leírásokat ad. A 20. század végéig az iskolákban tanított rendszertanok George Gaylord Simpson: "Principles of Classification and a Classification of Mammals" (AMNH Bulletin v. 85, 1945) művén alapultak. Simpson osztályozása óta újrakalibrálták a fosszíliákat, az azóta eltelt időben sokat vitatkoztak magáról az osztályozásról, részben a kladisztika új fogalmáról. Habár Simpson munkája elavult, rendszertana a legközelebb áll ahhoz, hogy hivatalos legyen.
A ma élő emlősök ugyan három fő fejlődési irányt képviselnek (tojásrakók, erszényesek, méhlepényesek), ám ezek közül az erszényesek és a méhlepényesek közelebb állnak egymáshoz, mint a tojásrakókhoz. Ezért az emlősök osztályát a korszerű rendszertanok 2 alosztályra, tojásrakó emlősökre (Prototheria) és elevenszülő emlősökre (Theria) osztják, és ez utóbbin belül különítik el az erszényeseket, illetve a méhlepényeseket.
A legnagyobb rendekkel együtt a legtöbb emlősfaj méhlepényes. A rágcsálók rendjébe tartoznak az egerek, patkányok, hódok, kapibaraformák és más rágcsálók. A bőrszárnyúak a denevérek. A cickányalakúakhoz a cickányokon kívül a vakondok és más fajok is. A főemlősökhöz a majmok, félmajmok; a párosujjú patásokhoz a kérődzők mellett a cetek is tartoznak; a ragadozók között megtalálhatók a macska- és a kutyafélék, menyétfélék, medvék, fókák és egyebek. A Mammal Species of the World 2006-ban 5416 fajt sorolt az emlősökhöz; 1229 nem, 153 család és 29 rend. 2008-ban az International Union for Conservation of Nature (IUCN) által kiadott Vörös lista 5488 emlősfajt tartalmazott. A Journal of Mammalogy 2018-ban 6495 fajt sorolt az emlősökhöz, melyből 96 kihalt.
Definíció A Linné által 1758-ban megalkotott Mammalia tudományos elnevezés a latin mamma (emlő, mell) szóból származik. Timothy Rowe 1988-ban a Mammaliákat az emlősök túlélő csoportjaként definiálta. Ez az a klád, ami a méhlepényes és a nem méhlepényes emlősök legkésőbbi közös ősétől származik. Mivel ez az emlős a Jura alatt élt, a definíció kizár olyan emlősszerű állatokat az emlősök köréből, amelyek a triászban éltek, és a 19. század közepétől emlősnek tekintették őket. Ezzel a definícióval egyes emlősök sokkal közelebb állnak az első közös őshöz, mint más fajok. Az Ambondro közelebb áll a nem méhlepényes emlősökhöz, míg az Amphilestes és az Amphitherium a méhlepényesekhez. A három nem 167 millió éves fosszíliáit találták meg a jura kor közepéről.
T. S. Kemp definíciója hagyományosabb, ami az állkapocs felépítésén alapul. Alternatívan, a ma élő emlősök és a Sinoconodon legkésőbbi közös ősének leszármazottai. A kritériumoknak megfelelő legkorábbi állat a Tikitherium, ami 225 millió évvel ezelőtt, a késő triászban élt. Korszerű rendszerezés A ma ismert mintegy 5500 jelenkori, azaz recens emlősfajt a legkorszerűbb, széles körben elfogadott rendszertanok 30 rendbe sorolják az alábbiak szerint (taxonómiai sorrendben):
Emlősök (Mammalia) osztálya – Linnaeus, 1758 Tojásrakó emlősök (Prototheria) alosztálya – Gill, 1872 Kloákások (Monotremata) – Bonaparte, 1837 Elevenszülő emlősök (Theria) alosztálya – Parker & Haswell, 1897 Erszényesek (Marsupialia) alosztályága – Illiger, 1811 (=Metatheria Huxley, 1880) Oposszumalakúak (Didelphimorphia) – Gill, 1872 Cickányoposszum-alakúak (Paucituberculata) – Ameghino, 1894 Törpeoposszum-alakúak (Microbiotheria) – Ameghino, 1889 Erszényes ragadozók (Dasyuromorphia) – Gill, 1872 Bandikutalakúak (Peramelemorphia) – Kirsch, 1968 Erszényesvakond-alakúak (Notoryctemorphia) – Kirsch, 1977 Diprotodontia – Owen, 1866 Méhlepényesek (Eutheria) alosztályága – Huxley, 1880 (=Placentalia Owen, 1837) Afrotheria öregrend – Stanhope et al., 1998 Elefántcickány-alakúak (Macroscelidea) – Butler, 1956 Afrosoricida – Stanhope, 1998 Csövesfogúak (Tubulidentata) – Huxley, 1872 Szirtiborz-alakúak (Hyracoidea) – Huxley, 1869 Tengeritehenek (Sirenia) – Illiger, 1811 Ormányosok (Proboscidea) – Illiger, 1811 BibymalagasiaAz ide tartozó két, Madagaszkárról ismert faj ugyan már kihalt, de mivel ezer évvel ezelőtt még létező fajok voltak, ezért recens fajoknak tekintik őket. – MacPhee, 1994 Vendégízületesek (Xenarthra) öregrendje – Cope, 1889 Szőrös vendégízületesek (Pilosa) – Flower, 1883 Páncélos vendégízületesek (Cingulata) – Illiger, 1811 Euarchontoglires vagy Supraprimates öregrend Mókuscickányok (Scandentia) – Wagner, 1855 Bőrszárnyúak (Dermoptera) – Illiger, 1811 Főemlősök (Primates) – Linneaues, 1758 Nyúlalakúak (Lagomorpha) – Brandt, 1855 Rágcsálók (Rodentia) – Bowdich, 1821 Laurasiatheria öregrend – Waddell et al., 1999 Eulipotyphla Denevérek (Chiroptera) – Blumenbach, 1779 Cetek (Cetacea) – Brisson, 1762 Párosujjú patások (Artiodactyla) – Owen, 1848 Páratlanujjú patások (Perissodactyla) – Owen, 1848 Tobzoskák (Pholidota) – Weber, 1904 Ragadozók (Carnivora) – Bowdich, 1821
Eltérések a rendszertanban Az állatrendszertan sajátosságaiból adódóan a fentitől eltérő rendszertanokkal is találkozhatunk. Az eltérések oka rendszerint a következő lehet: Vita a rendszerezésben – Az egyes csoportok közötti rokonság bizonyos esetekben vitatott lehet. Egyes rendszerezők például az úszólábúak csoportját (Pinnipedia) önálló rendként, mások viszont a ragadozók rendjének egyik alrendjeként különítik el. Másfajta rendszertani megközelítés – A "molekuláris törzsfákat" biokémiai alapon, például a DNS bázissorrend hasonlóságai alapján készítik, és nem veszik figyelembe az őslénytan, vagy az összehasonlító anatómia szempontjait. Emiatt az így kapott rendszer eltérhet a szokásostól. Fosszilis csoportokat is tartalmazó rendszerek – Az egyes élőlénycsoportokat az őslénytan mindig tágabban értelmezi, mint a zoológia, ráadásul az ilyen rendszereknek időbeli dimenziójuk is van. Elavult rendszertanok – A különféle élőlénycsoportok rokonsági viszonyaira vonatkozó ismeretek gyarapodásával a rendszertanok is változnak. Az emlősök esetében például elavultnak számít a vastagbőrűek (Pachydermata), vagy a foghíjasok (Edentata) csoportjának elkülönítése, vagy az erszényesek egyetlen rendbe történő besorolása.
Molekuláris rendszerezés Az elmúlt néhány évben a DNS alapú molekuláris tanulmányok az emlősök családjai közötti új kapcsolatokra mutattak rá.
Törzsfejlődés
thumb|200px|Az Edaphosaurus cruciger a Synapsidák egyik legismertebb képviselője