A Kramer kontra Kramer (Kramer vs. Kramer) 1979-es amerikai filmdráma Robert Benton rendezésében Dustin Hoffman és Meryl Streep főszereplésével. A forgatókönyv alapjául Avery Corman azonos című regénye szolgált. A film 5 Oscar-díjat nyert, köztük a legjobb film díját.

Történet

Tedet és hatéves fiukat, Billyt egy este elhagyja a felesége, mivel a nő önállóságra vágyik. Ted megrémül, hiszen eddig Joanna gondozta a kisfiukat és Ted kizárólag a karrierjére összpontosított. Egyedül marad a gyerekkel, át kell alakítania az időbeosztását, például meg kell tanulnia reggelit készíteni, mosni, takarítani, játszótérre járni. Az első hetek nagyon nehezen mennek, nem boldogul a gyerekkel. Munkahelyén előléptetés előtt áll, amit veszélybe sodor főállású apasága, mivel gyakran kell hamarabb elmennie a munkahelyéről. Szépen lassan azonban beleszokik az apaságba és a gyermekét egyedül nevelő szülő szerepébe. Szorosabbá válik a kapcsolatuk. Másfél év után váratlanul megjelenik Joanna, és magával akarja vinni a gyereket. Állást talált, amiben jobban keres, mint Ted és új barátja is van, aki mellette áll. Ted nem engedi el Billyt. Megindul közöttük a válóper, központban a gyermekelhelyezéssel. Tednek az ügyvédre is alig van pénze, mivel eredeti állásából kirúgják. A hosszas tárgyalások alatt mindkettőjüknek bizonyítaniuk kell a szülői felelősségüket és alkalmasságukat. Hevesen és sokszor aljasan támadják egymást a bíróságon. Lassan emberi méltóságukat is elvesztik a gyerekért folytatott küzdelemben. A bíróság végül az anya mellett dönt. Ted teljesen összeomlik, nem látja értelmét az életének a fia nélkül. Billy is rosszul viseli az újabb váltást. Azon a napon azonban, amikor az ítélet alapján Tednek át kellene adnia a gyereket, Joanna Ted lakására érve elmeséli volt férjének, hogy rájött, Bill Tednél van otthon és lemond a neki megítélt gyermekfelügyeleti jogról.

Szereplők +KarakterSzínészMagyar hang (1981)Magyar hang (1986–1989)Ted KramerDustin HoffmanVégvári TamásSzakácsi SándorJoanna KramerMeryl StreepBánsági IldikóMenszátor MagdolnaMargaret PhelpsJane AlexanderHernádi JuditKovács NóraBilly KramerJustin HenryPálok SándorSimonyi BalázsJohn ShaunessyHoward DuffLáng JózsefTolnai MiklósJim O'ConnorGeorge CoeBitskey TiborBács FerencPhyllis BernardJoBeth WilliamsBorbás GabiBorbás GabiGressenBill MoorKaló FlóriánRajhona ÁdámAtkins bíróHowland ChamberlainBodor TiborBaranyi LászlóSpencerJack RamagePathó IstvánAckermanJess OsunaCsurka LászlóIzsóf VilmosMunkaközvetítőNicholas HormannVersényi LászlóUjréti LászlóTanárnőEllen ParkerTed titkárnőjeShelby BrammerFarkasinszky EditMrs. KlineCarol NadellCzigány JuditFöldessy MargitSebészDonald GantryFülöp ZsigmondSzokolay OttóRecepciósnőJudith CalderNormanPeter LowndsFelföldi LászlóPincérnőKathleen KellerTörvényszolgaDan TyraSzabó OttóVárkonyi András

Díjak Oscar-díj (1980) legjobb film legjobb rendező – Robert Benton Legjobb adaptált forgatókönyv – Robert Benton legjobb férfi főszereplő – Dustin Hoffman legjobb női mellékszereplő – Meryl Streep

Golden Globe-díj (1980) legjobb drámai film legjobb forgatókönyv – Robert Benton legjobb férfi színész (dráma) – Dustin Hoffman legjobb színésznő (dráma) – Meryl Streep

Jelölések Oscar-díj (1980) legjobb férfi mellékszereplő – Justin Henry legjobb női mellékszereplő – Jane Alexander legjobb operatőr – Néstor Almendros legjobb vágás – Gerald B. Greenberg

Golden Globe-díj (1980) legjobb rendező – Robert Benton legjobb férfi mellékszereplő – Justin Henry legjobb női mellékszereplő – Jane Alexander

Jegyzetek

Források

Kategória:1979 filmjei Kategória:Amerikai filmdrámák Kategória:Amerikai írók művei alapján készült filmek Kategória:Columbia Pictures-filmek Kategória:Amerikai tárgyalótermi filmek Kategória:Válásról szóló filmek