A vese (latinul: rēn, többes számban rēnēs, görögül: nephros) a gerinceseknél (Vertebrata) a kiválasztás szerve: felelős a szervezet anyagcseréje közben keletkezett vízoldékony anyagcsere-végtermékek eltávolításáért, valamint alapvető szerepe van a só- és vízháztartás szabályozásában, a homeosztázis fenntartásában. Ezen kívül számos egyéb, kevésbé közismert működése van, mint például a vérnyomást szabályozó, vörösvértest termelést beindító és a kalciumanyagcserét szabályzó anyagok termelése. Emberben a hasüreg hátsó részén, a hashártya mögötti térben, a retroperitoneumban, az ágyéki gerinc két oldalán található, páros szerv. bélyegkép|400px|jobbra|A vesék helyzete a hashártya mögötti térben (retroperitoneum), más fontos szervekhez viszonyítva.
Az emberi vese anatómiája Elhelyezkedés
A vese páros szerv, a hátsó hasfalon helyezkedik el, az ágyéki (lumbális) gerinc felső részének (a 12. háti és a 2. ágyéki csigolya közötti) magasságban annak két oldalán, a hashártya mögött (retroperitoneálisan). A jobb vese a máj nagy jobb lebenye alatt helyezkedik el, és ezért a bal oldalihoz képest nagyjából fél csigolya magasságával lejjebb szorul.
Makroszkópos leírás
A vese alakja a babhoz hasonlít. Átlagos testméretű felnőtt emberben körülbelül 130 gramm tömegű, hossza 12 cm, szélessége 6 cm, vastagsága 3 cm. A babalak domború oldala a test széle felé néz, míg behúzódott oldala a gerinc felé. Az anatómia megkülönbözteti a vese alsó és felső pólusát (extremitas superior et inferior). Felső pólusán ül a mellékvese (glandula suprarenalis), egy fontos hormontermelő szerv. A bab behúzódó részének megfelelően a veséken hosszanti vágat, a vesekapu (hilus renalis) látható, ami bevezet a vese belsejében található, zsírszövetet tartalmazó veseöbölbe (sinus renalis). Ebben helyezkedik el a 9 kiskehelyből (calyces minores) és a 3 nagy kehelyből (calices maiores) összeömlő vesemedence (pelvis renalis), amely a vesében képződő végleges vizelet összegyűjtéséért és elvezetésért felelős, a húgyvezetékben (ureter) folytatódik, ami pedig a húgyhólyagba nyílik. A vesekapun tehát a vizeletet ürítő húgyvezeték, és a megszűrt vért elszállító vesevéna (vena renalis) távozik a veséből, valamint a megszűrésre érkező vért szállító veseartéria (arteria renalis) és a vesét beidegző idegek lépnek be a vesébe. (Elöl a vena renalis, mögötte az arteria renalis, és leghátul az ureter.)
Tokjai
A vesét három tok veszi körül, ami részben rögzítéséért is felelős.
Legbelül találjuk a lazább veseállományt borító, azt összetartó rostos tokot, a capsula fibrosát. A középső réteg egy körülbelül egy centiméter vastagságú zsíros tok, a capsula adiposa, ami a vese tetején ülő mellékvesét is beborítja. Ez a zsírréteg mechanikai védelmet nyújt a vesének a mechanikai traumák ellen, emellett fontos szerepe van a vese rögzítésében is. A zsírréteg a vese gerinc felőli oldalán befordul és a veseöbölbe nyomul, ahol körbeveszi a vesemedencét. Kóros fogyás mellett ez a zsírréteg is elfogyhat, ennek a jelenségnek a vándorvese kialakulásában nagy szerepe van. A külső tok (fascia renalis) ugyanis a vesénél nagyobb, és a zsírréteg nélkül a vese benne lazán fekszik, így elmozdulni képes. bélyegkép|Axialis síkú sematikus ábra a vesék szintjében. Az elülső renalis fascia (ábrán: anterior renal fascia; lamina anterior fasciae renalis; Gerota) és a hátulsó renalis fascia (ábrán: posterior renal fascia; lamina posterior fasciae renalis; Zuckerkandl) kiemelve.Kívül a vese rögzítésében alapvető fontosságú fascia renalis található. Ez a lemez szorosan összenőtt a hátsó hasfalat borító hasonló lemezzel és a hashártyával, de kétoldali lemeze folytonosan átmegy egymásba, elhalad a gerinc előtt futó nagyerek és a veseerek előtt is. Alul a húgyhólyag felé haladó húgyvezeték kilépésének helyet engedve nyitott. (A fascia renalis elülső lemeze az ún. Gerota-fascia, hátulsó lemeze az ún. Zuckerkandl-fascia.)
Metszlapja
bélyegkép|300px|jobbra|A vese metszlapja:1. Vesepiramis (pyramides renales)2. vas efferens3. arteria renalis4. vena renalis5. hilus renalis6. Vesemedence (pelvis renalis)7. Húgyvezeték (ureter)8. Kiskehely (calyx minor)9. capsula fibrosa10. Alsó pólus (extremitas inferior)11. Felső pólus (extremitas superior)12. Vas afferens13. Nephron14. Kiskehely15. Nagykehely (calyx major)16. papilla renalis17. Bertin-oszlopok (columna renalis)
A vese metszlapján látható a már említett veseöböl, a benne helyet foglaló vesemedencével és vesekelyhekkel, és az azt nagyjából két centiméteres vastagságban majdnem teljesen körbeölelő veseállomány (veseparenchyma).
A veseállományt két részre, kéreg- és velőállományra osztjuk. Elhelyezkedésük oka a vese fejlődésében keresendő, hiszen a vese az embrionális időszakban lebenyes szerv, melynek lebenyei összenőnek. Ennek megfelelően a velőállomány (medulla renalis) átmetszetben különálló háromszög alakú, de térben gúlára emlékeztető részeket alkot, ezek a vesepiramisok (pyramides renales). Az eredeti veselebenyeknek megfelelően összesen körülbelül 30 vesepiramis lehet, amik kettesével-hármasával összenőnek. A kéregállomány (cortex renalis) ezeket a vesepiramisokat öleli körbe, felülről a piramisok alapjai felől egy folyamatos külső réteget alkotva, oldalról pedig a piramisok közé benyomulva a Bertin-oszlopokat képezi. Az átmetszetben háromszög alakú piramisok a veseöböl fele egyre keskenyebbek, három piramis csúcsa egyesül egy veseszemölcsben (papilla renalis). Ezeknek a papilláknak a lyukacsain át jut ki a vizeletelvezető rendszerbe a vese által előállított vizelet. A veseszemölcsök egyesével a vesemedence kiskelyheibe nyílnak. Három ilyen kiskehely nyílik össze egy nagykehellyé, amikből általában szintén három található. Ezek egyesülnek végül is a szoros értelemben vett vesemedencében. (Sémásan 27 eredeti veselebeny, 9 kiskehely, 3 nagykehely van.)
Szövettan és vérellátás
bélyegkép|350px|balra|A nephron szerkezete
A vese vérkeringése funkciója miatt elválaszthatatlan szövettani felépítésétől. A vese feladata a vérben jelenlevő kis molekulájú anyagok (víz, sók, cukor és egyéb tápanyagok, bomlástermékek) koncentrációjának normális értéken tartása, beállítása. Ezt úgy érheti el hogy a vérből először egy elsődleges szűrletet készít, és ebből igény szerint veszi vissza a még szükséges anyagokat. Tehát a szövettani szerkezetében két összefüggő, de mégis különálló „csőrendszer” találkozik. Az egyik csőrendszer maga az érhálózat, a másik csőrendszer pedig az úgynevezett nephron, amelybe az érből kijutó elsődleges szűrlet kerül. A nephron már a vizeletkiválasztó szervrendszer része. A benne haladó szűrletből a még hasznos, és éppen szükséges (ugyanis hasznos anyag is lehet felesleges mennyiségben) anyagok felvétele után, a folyadék koncentrálódik, és így jut tovább végül kész vizeletként a vesekelyhekbe. A szűrőberendezés szükség szerint a két csőrendszer találkozásánál helyezkedik el, ez a vesetestecske Malpighi-test.
Érrendszer
Az érrendszer a megszűrni kívánt vért eljuttatja a mikroszkopikus szűrőberendezésekig, és a megszűrt vért visszavezeti a keringési rendszerbe. A vesekapun át lép be a vesébe az arteria renalis, ami belépése után arteria interlobales-ekre oszlik. (A veseartériák ágai egy elülső és egy hátsó ágrenszert alkotnak, aminek a veséken végzett sebészeti beavatkozásoknál van fontos jelentősége.) Ezek az erek a vesepiramisok és Bertin-oszlopok között lépnek a veseállományba. A piramisok alapjai felett árkádszerűen egymás felé fordulnak (nevük ezen a szakaszon megváltozik és már arteria arcuata-nak hívják), de a hasonnevű vénákkal ellentétben nem nőnek össze az ellenoldalival. A vénák ezen a szakaszon az artériákkal párhuzamosan haladnak, és ugyanezeket a neveket viselik. Az arteria arcuaták tehát mindig a kéregállomány és a velő határán, azzal párhuzamosan haladnak, és a kéregbe merőlegesen oldalágakat bocsátanak (arteria interlobularis vagy arteria corticalis radiata). Ezek az erek a szőlőfürt szárához hasonlíthatóak, amelyből akárcsak a szőlőszemek, kis érgomolyagok (glomerulus) nőnek ki. Ezek az érgomolyagok az arteria interlobularesből a vas afferens-en keresztül kapnak vért, és a vér belőlük a vas efferens-en keresztül távozik. A két érszakasz közé beiktatott glomerulus nem más, mint „lyukacsos” (fenesztrált) falú hajszálerek (capillaris) szövedéke. Ez az anatómiai elhelyezkedés teszi lehetővé a vér megtisztulását a szűrletképződésen keresztül. Mivel a vas afferens tágasabb mint a vas efferens, a nagy nyomással a glomerulusba tóduló vér nehezen haladhat tovább a vas efferenseken keresztül, és így olyan nyomás (filtrációs nyomás) keletkezik, amely az érfal szűrőrendszerén átpréseli a vérplazma fehérjementes szürletét, és ez a nephron csőrendszerének kiinduló szakaszába, a Bowman-tok üregébe kerül. A glomerulustól továbbhaladó erek attól függően folytatják útjukat, hogy milyen típusú nephronhoz tartozó glomerulusból származnak. A kéregállományban magasabban fekvő corticális glomerulusokból eredő vas efferensek a kéregállományban maradnak, a kanyarulatos gyűjtőcsatornák környezetében oszlanak szét, és azokkal párhuzamosan haladnak (rete capillare peritubulare). Ezeknek a hajszálérhálózatoknak a feladata az elsődleges vizeletből visszaszívott anyagok felvétele és elszállítása. A velőállományhoz közelebb elhelyezkedő juxtamedulláris glomerulusokból eredő vas efferensek viszont derékszögben megtörve, a velőállomány felé haladva oszlanak szét (vasa rectae), és a Henle-kacsokat követik. A vasa rectae és a peritubularis fonatból összeszedődő venulák innentől kezdve megint egyformán viselkednek és a vena interlobularisokba ömlenek.
Malpighi-test – a szűrőberendezés bélyegkép|200px|balra|A vesetestecske (Malpighi-test) bélyegkép|200px|balra|Vesetestecske szövettani képe H-E festés A Malpighi-testet vagy vesetestecskét az érpálya glomerulusa és a nephron kiindulási pontja, a Bowman-tok alkotja. A Malpighi-testet (corpusculum renale) egyszerű hasonlattal élve kesztyűs kézzel megfogott labdaként írhatnánk le. Eszerint a labda nem más, mint az érgomolyag, a kesztyűnk pedig maga a Bowman-tok, melynek két rétege – a kesztyű labdával érintkező és a labdával nem érintkező része – egymásba áthajlik, így voltaképpen folytonosak egymással. A Bowman-tok két rétege közé a kesztyű üregébe jut a szűrlet, amiből a kesztyű szája felé a nephron távolabbi részeibe folyik tovább. A belső lemez (glomerularis epithelium) a glomerulust alkotó erek felszínéhez szorosan hozzátapadt, és különleges sejtekből, lábassejtekből (podocytákból) áll, amelyek lábai között rések vannak. A külső lemez (parietalis epithelium – valójában a másik lemez folytatása), egyszerű egyrétegű laphámsejtekből áll. A külső lemez folytatódik tovább a nephron következő részében a közeli kanyarulatos csatornába, de a sejttípus alapvetően megváltozik. A Bowman-tok ürege a vizeleti tér. A Malpighi-test glomerulus felőli oldala az érpólus, a kanyarulatos csatorna felőli oldala a vizeleti pólus.
A szűrőfelület
A glomerulus hajszálereiben áramló vér és a Bowman-tok ürege közötti határ, a szűrőfelület, (filtrációs barrier) három rétegből áll:
1. Az érfal: A glomerulus különleges hajszálér hálózat, hiszen az ereket alkotó sejtek (endothelium) a testben megszokott, általában jól szigetelő érsejtekhez képest lyukacsosak, fenesztráltak (ablakosak).
2. Podocyták: Amint nevük is mutatja, apró lábnyúlványokkal rendelkeznek, amik között a vese által már nem kiszűrendő anyagoknál nagyobb hézagok vannak.