Thilo Kehrer (Tübingen, 1996. Szeptember 21 –) német válogatott labdarúgó, az Ajax játékosa, kölcsönben a Monaco csapatától.PSG: U21-es Európa-bajnok német védő érkezett – hivatalos

Magánélete Kehrer Németországban született. Édesapja német, édesanyja burundi származású.

Pályafutása Schalke 04 Kehrer a Schalke 04 ifjúsági akadémiáján nevelkedett. 2016. február 6-án debütált a német élvonalban (Bundesliga) a VfL Wolfsburg ellen 3–0-ra megnyert találkozón. 2017. április 1-jén megszerezte első gólját a Borussia Dortmund elleni derby-n és ezzel 1–1 lett a mérkőzés vége.

2018. május 5-én a Schalke a második lett a bajnokságban a Bayern München mögött, amellyel kvalifikálták magukat a 2018–19-es UEFA-bajnokok ligájába.

Paris Saint-Germain 2018. augusztus 16-án bejelentették, hogy 37 millió euróért megvette a francia Paris-Saint Germain FC. A francia bajnokságban (Ligue 1) egy Angers elleni meccsen mutatkozott be, amelyen az éppen kilépni készülő Flavian Tait alá kíméletlenül becsúszott, amelynek következtében a játékvezető sárga lapot adott neki és tizenegyest ítélt. A félidőben Thomas Tuchel vezetőedző le is cserélte. A PSG gyorsan reagált és végül 3–1-re legyőzték ellenfelüket.

West Ham United 2022. augusztus 17-én 4+2 éves szerződést kötött az angol West Ham United csapatával.

AS Monaco 2024. január 5-én a szezon végéig kölcsönbe került vételi opcióval a Monaco csapatához. 2024 májusában a Monaco élt a vásárlási opciójával és négyéves szerződés kötött vele.

Ajax 2026. szeptember 2-án kölcsönbe került a holland Ajaxhoz a 2026–2027-es szezon végig.

A válogatottban Többszörös német utánpótlás-válogatott. 2017-ben megnyerte az U21-es Európa-bajnokságot és a nemzeti gárda csapatkapitánya is volt a Koszovó, Azerbajdzsán és az Izrael elleni mérkőzéseken.

2018. augusztus 29-én meghívót kapott a német felnőtt válogatottba. A 2018–19-es UEFA Nemzetek Ligájában is pályára lépett, valamint a Franciaország és Peru elleni barátságos meccseken is.

Statisztika

Klubokban 2023. június 7-én frissítve. KlubSzezonLigaKupaLigakupaEurópaEgyébÖsszesenBajnokságGólMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólSchalke 042015–2016Bundesliga1000—00—102016–201716110—80—2512017–201828350———333Összesen45460—80—594Paris Saint-Germain2018–2019Ligue 1271501070—4012019–202071503050102112020–202124040—50003302021–202227230—3010342Összesen85417040200201284West Ham United2022–2023Premier League2701000100—380Karrier összesen176824040380202448

A válogatottban 2023. március 28-án frissítve. NémetországÉvMérkőzésGól201840201930202020202180202280202320Összesen260

Sikerei, díjai

Klubokban Paris Saint-Germain Francia bajnok: 2018–2019, 2019–2020, 2021–2022 Francia kupa: 2019–2020, 2020–2021 Francia kupa: 2019–2020 Francia szuperkupa: 2019 West Ham United UEFA Konferencia Liga: 2022–2023

A válogatottban Németország U21 U21-es Európa-bajnokság: 2017

Jegyzetek

További információk Thilo Kehrer Soccerbase Thilo Kehrer Transfermarkt

Kategória:Német labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:1996-ban született személyek Kategória:A Schalke 04 II labdarúgói Kategória:A Schalke 04 labdarúgói Kategória:A PSG labdarúgói Kategória:A West Ham labdarúgói Kategória:A Monaco labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:Az Eredivisie labdarúgói Kategória:Az Ajax labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Francia bajnok labdarúgók Kategória:Európa Konferencia Liga-győztes labdarúgók Kategória:Élő személyek