A magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezője Románia ellen, 2015. szeptember 4-én. Ez volt a magyar labdarúgó-válogatott 897. hivatalos mérkőzése és a két válogatott egymás elleni 25. összecsapása.
Előzmények
A magyar labdarúgó-válogatottnak a román labdarúgó-válogatott elleni volt a negyedik mérkőzése a 2015-ös esztendőben. Az elsőre március 29-én került sor Budapesten Görögország ellen (Eb-selejtező, 0–0), a másodikra június 5-én Debrecenben a Nagyerdei stadionban Litvánia ellen (barátságos, 4–0), a harmadikra június 13-án Helsinkiben, Finnország ellen, szintén Európa-bajnoki selejtező keretében, melynek 1–0 lett a végeredménye a magyar válogatott javára.
A két ország válogatottja legutóbb 2014. október 11-én csapott össze egymással szintén a 2016-os Európa-bajnoki selejtező keretében. A Bukarestben, a Nemzeti Stadionban, majdnem teltház, 54 000 néző előtt lezajlott találkozón 1–1 lett a végeredmény.
Eddig 24-szer találkozott a két válogatott egymással. Az első mérkőzésen, 1936. október 4-én Bukarestben 2–1-re nyert a hazai válogatott. A mai találkozó előtt összesítésben 11 magyar siker, 7 döntetlen és 6 román győzelem a statisztika.
A találkozó előtt a selejtezőcsoportban hat-hat mérkőzést játszott minden csapat. A csoport élén a románok álltak 14 ponttal, mögöttük a 2. helyen az északírek 1 ponttal lemaradva, míg a 3. helyen a magyarok 11 ponttal.
Helyszín A találkozót Budapesten rendezték meg, a Groupama Arénában, melyben ez a találkozó lesz az 5. válogatott összecsapás.
A mérkőzésre kevesebb mint 20 óra alatt valamennyi belépő elkelt. Amint azt az MLSZ előzetesen jelezte, minden jó szándéka ellenére a 202 ezer klubkártya tulajdonos és a kártya nélkül jegyet vásárolni szándékozó szurkolóknak csak töredéke jutott belépőhöz, hiszen a Groupama Aréna mindössze 21 400 néző befogadására alkalmas. Az online jegyértékesítési rendszer lelassulása ellenére végül 4 512 belépő kivételével minden jegy az interneten talált gazdára.
Keretek : A táblázatokban szereplő adatok a mérkőzés előtti állapotnak megfelelőek.
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya augusztus 28-án hirdette ki 25 fős válogatott keretét. Az utánpótláskorú játékosok közül Botka Endre, Kalmár Zsolt és Nagy Ádám maradt a végleges keretben. Két olyan játékos kaphat szerepet a románok elleni hazai és az északírek elleni idegenbeli selejtezőn, aki sem Dárdai Pálnál nem voltak kerettagok, és Bernd Storck 33-as bő keretében sem szerepelt még a nevük: Predrag Bošnjak, a Haladás bal oldali védője, illetve Bódi Ádám, a DVSC-Teva középpályása.
Az adatok a mérkőzés előtti állapotnak megfelelőek. Poszt Név Születési idő és életkor Vál. Gól Klub Utolsó válogatottság K Bogdán Ádám 19 0 Liverpool FC 2014. 03. 05-én Finnország ellen K Dibusz Dénes 3 0 Ferencvárosi TC 2015. 06. 05-én Litvánia ellen K Király Gábor 95 0 Szombathelyi Haladás 2015. 06. 13-án Finnország ellen V Fiola Attila 6 0 Puskás Akadémia 2015. 06. 13-án Finnország ellen V Botka Endre 0 0 Budapest Honvéd FC — V Juhász Roland 86 6 Videoton 2015. 03. 29-én Görögország ellen V Vanczák Vilmos 78 4 FC Sion 2014. 09. 07-én Észak-Írország ellen V Lang Ádám 4 0 Videoton 2014. 11. 14-én Finnország ellen V Kádár Tamás 22 0 Lech Poznań 2015. 06. 13-án Finnország ellen V Guzmics Richárd 7 0 Wisła Kraków 2013. 10. 11-én Hollandia ellen V Leandro 12 0 Ferencvárosi TC 2015. 06. 05-én Litvánia ellen V Predrag Bošnjak 1 0 Szombathelyi Haladás 2014. 06. 04-én Albánia ellen KP Elek Ákos 32 1 Csangcsun Jataj 2015. 03. 29-én Görögország ellen KP Nagy Ádám 0 0 Ferencvárosi TC — KP Tőzsér Dániel 29 1 Queens Park Rangers 2015. 06. 13-án Finnország ellen KP Bódi Ádám 0 0 Debreceni VSC — KP Gera Zoltán 82 24 Ferencvárosi TC 2015. 06. 13-án Finnország ellen KP Kalmár Zsolt 5 0 RB Leipzig 2014. 11. 18-án Oroszország ellen CS Dzsudzsák Balázs 69 16 Gyinamo Moszkva 2015. 06. 13-án Finnország ellen CS Németh Krisztián 17 1 Sporting Kansas City 2015. 06. 13-án Finnország ellen CS Nikolics Nemanja 12 3 Legia Warszawa 2015. 06. 05-én Litvánia ellen CS Priskin Tamás 47 16 Slovan Bratislava 2015. 06. 05-én Litvánia ellen CS Stieber Zoltán 9 2 Hamburger SV 2015. 06. 13-án Finnország ellen CS Szalai Ádám 24 8 1899 Hoffenheim 2015. 03. 29-én Görögország ellen CS Lovrencsics Gergő 8 0 Lech Poznań 2014. 11. 18-án Oroszország ellenSzövetségi kapitány: Bernd Storck
Anghel Iordănescu, a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya 2015. augusztus 31-én hirdette ki végleges, 24 fős válogatott keretét, amelybe hét Romániában játszó labdarúgó kapott meghívót.
Poszt Név Születési idő és életkor Vál. Gól Klub Utolsó válogatottság K Ciprian Tătărușanu 29 0 ACF Fiorentina K Costel Pantilimon 20 0 Sunderland AFC K Silviu Lung Jr. 3 0 FC Astra Giurgiu V Alexandru Mățel 13 0 Dinamo Zagreb V Vlad Chiricheș 32 0 Napoli V Dragoș Grigore 12 0 esz-Szaílija V Cosmin Moți 6 0 Ludogorec Razgrad V Dorin Goian 62 7 Asztérasz Trípolisz V Iasmin Latovlevici 8 0 Gençlerbirliği V Răzvan Raț 103 2 Rayo Vallecano V Steliano Filip 0 0 Dinamo București— V Paul Papp 15 3 Steaua București KP Andrei Prepeliță 4 0 Ludogorec Razgrad KP Mihai Pintilii 24 1 Hapóél Tel-Aviv KP Ovidiu Hoban 11 0 Hapoel Be'er Sheva KP Lucian Sânmărtean 12 0 ál-Ittihád KP Gabriel Torje 41 10 Osmanlıspor KP Alexandru Maxim 21 2 VfB Stuttgart KP Adrian Popa 6 0 Steaua București KP Alexandru Chipciu 18 3 Steaua București CS Florin Andone 1 0 Córdoba CS Claudiu Keșerü 5 4 Ludogorec Razgrad CS Denis Alibec 0 0 Astra Giurgiu— CS Constantin Budescu 0 0 Astra Giurgiu—Szövetségi kapitány: Anghel Iordănescu
A mérkőzés
Az összeállítások
Asszisztensek: Mark Borsch (német) (partvonal) Stefan Lupp (német) (partvonal) Bastian Dankert (német) (alapvonal) Marco Fritz (német) (alapvonal) Negyedik játékvezető: Rafael Foltyn (német)
Örökmérleg a mérkőzés után
11 Győzelem 6 8 Döntetlen 8 48 Gólok 29 30/50 Pontok 20/50 60,00% % 40,00% A táblázatban a győzelemért 2 pontot számoltunk el.
Összes mérkőzés
Tabella Tabella a forduló előtt Csapat
További eredmények 2015. szeptember 4. 1–3 2015. szeptember 4. 0–1
Tabella a forduló után Csapat
Következő forduló 2015. október 8. 2015. október 8. 2015. október 8.
Jegyzetek
Források A mérkőzés lapja az UEFA honlapján
További információk A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja A Román Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja
Kapcsolódó szócikkek Román labdarúgó-szövetség Magyar Labdarúgó-szövetség A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései 2015-ben A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései (2010–)
Kategória:A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései 2015-ben Kategória:A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései Románia ellen