Várkonyi István (Cegléd, 1852. július 12.Születése és keresztelése bejegyezve Szolnok református egyház 290/1852. folyószám alatt. – Szolnok, 1918. május 19.Halálesete bejegyezve Szolnok állami halotti akv. 319/1918. folyószám alatt.) szocialista politikus, vállalkozó, lapszerkesztő, az agrárszocialista mozgalom egyik vezetője.
Élete Szülei Várkonyi István és Kárteszi (Kertész) Erzsébet földművesek voltak. Felesége Vida Mária ,Házasság bejegyezve Cegléd református egyház 53/1874. folyószám alatt. akitől két fia (gyerekként meghaltak) és egy lánya született. 1882-ben került a fővárosba, ahol különböző vállalkozásokat indított, és meggazdagodott. 1889-ben a Magyarországi Általános Munkáspárt tagja lett, 1890-ben az új munkáspárt, az MSZDP sorait gyarapította, 6 év múlva már vezetőségi tag volt, s az alföldi propagandamunkát szervezte. Emellett 1896-ban Földmívelő címmel lapot is létrehozott, amelyben az agrárproletariátus érdekeit képviselve indított harcot a nagybirtokrendszer ellen, követelve a földosztást, s népszerűsítette az aratósztrájk gondolatát is. A szociáldemokrata pártvezetés azonban nem támogatta elképzeléseit, így 1897-ben kizárták a pártból. Ekkor kezdett hozzá a Független Szocialista Párt megszervezéséhez, amely elsősorban az alföldi parasztság szegényebb rétegeiben volt népszerű. A párt alakulókongresszusát 1897 szeptemberében Várkonyi szülővárosában tartották, s az elfogadott alapvetések a földosztás első politikai programját foglalták magukba. Kezdeti sikereket leszámítva, a századfordulóra a párt népszerűsége csökkent, mivel a kormány üldöztetni kezdte: Budapestről kitoloncolták a párt vezetőit, betiltották a Törökszentmiklósra kitűzött pártkongresszust, 1899-ben Várkonyit bíróság elé állították és félévi börtönre ítélték annak ellenére, hogy Eötvös Károly volt védője. 1904-ben a pártújság, Földmívelő c. lap is megszűnt. 1906-ban az Áchim Liker András vezette parasztpárt és a Független Szocialista Párt fúziójára került sor. Az első világháború előtti években Várkonyi visszavonult az aktív politizálástól, ám 1916-ban szót emelt a vérontás ellen. 1918. május 19-én Szolnokon este fél hétkor halt meg.
Emlékezete Cegléden általános iskola és utca viseli nevét.Az iskola hivatalos honlapja (Hozzáférés: 2015. aug. 3.)Várkonyi István utca Google Maps (Hozzáférés: 2015. aug. 3.) 1973-ban készült el mellszobra Cegléden, amely Pándi Kiss János műve.Várkonyi István kozterkep.hu (Hozzáférés: 2015. aug. 3.)
Jegyzetek
Források
További információk Akiknek ezeréves múltunkat köszönhetjük. Magyarország neves halottainak névjegyzéke és temetkezési helyei. Összeáll. Csontos László amatőr temetőkutató. Bp., Római Kiadó és Nyomdaipari Bt., 2001. Magyar agrártörténeti életrajzok. Szerk. Für Lajos, Pintér János. Bp., Magyar Mezőgazdasági Múzeum, 1987-1989. Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-. Magyar néprajzi lexikon. Főszerk. Ortutay Gyula. Bp., Akadémiai Kiadó, 1977-1982 Simon Péter: A századforduló földmunkásés szegényparaszt mozgalmai 1891 – 1907 (Bp.. 1953); S. Vincze Edit: A MSZDP megalakulása és tevékenységének első évei (1890 – 1896) (Bp., 1961); Farkas József: V. I. (Párttört. Közl. 1965. 4. sz.); Farkas József: V. I. (Cegléd, 1965.)
Kategória:1852-ben született személyek Kategória:1918-ban elhunyt személyek Kategória:Ceglédiek Kategória:Az MSZDP korábbi tagjai Kategória:Bebörtönzött politikusok