Bakos Attila (Veszprém, 1980. augusztus 27. –) magyar énekes, zeneszerző. 15 évesen kezdett el zenét szerezni,http://www.femforgacs.hu/interju/1000/Bakos_Attila_interju ami később kétféleképpen öltött alakot, egyik az ambient Woodland Choir, a másik a black metal Taranis volt. Ezek "hivatalosan" 2015-ig működtek, ám az Aranyhajnal című lemeztől kezdve a saját neve alatt tervezi megjelentetni alkotásait. Több zenekarban szerepelt vendégénekesként, ezek közül a legismertebb a Thy Catafalque.
Saját zenekarai Woodland Choir A Woodland Choir egy Bakos Attila által 1998-ban létrehozott egyszemélyes ambient "zenekar". Az első két demó még számítógéppel készült, a debütalbumon viszont már akusztikus gitár és furulya szolgáltatta a keretet az ének számára. Ez után 7 év szünet, majd a második lemez következett, ami az addigi szerzői kiadás helyett a cseh Epidemie Recordsnál jelent meg, témája pedig "egy kívánság, egy lélek két felének egyesülése".http://femforgacs.hu/kritika/1820/Woodland_Choir_Serenity_Rise_2010
Taranis A Taranis egy Bakos Attila által 1999-ben létrehozott atmoszférikus black metal "zenekar", melyhez később Halmosi Erik is csatlakozott. Rövid ideig tartó közös munka és egy demó megjelenése után, 2000-ben a zenekar feloszlott. Még ebben az évben megszületettek az új anyaghoz az ötletek, ám ezek felvételére 11 évet, 2011-ig kellett várni, s a lemez végül 2012. január 1-jén jelent meg.http://femforgacs.hu/kritika/2292/Taranis_Kingdom_2012
Vendégszereplései Descend A Descendet Vasvári Gyula alapította 1999-ben, Attila a 2001-es Disillusioned és a 2003-as Sunflow című lemezeken énekelt, nem sokkal később a Descend feloszlott. Együtt készítettek két Katatonia-feldolgozást is egy pályázatra, szintén 2001-ben (a Days és a Darkness coming c. számokat.).
Quadrivium A Quadrivium egy avantgarde metal zenekar, a demójuk nyomán kereste meg őket Attila azzal, hogy szívesen énekelne náluk. Mivel megtetszett nekik a hangja, a második lemez (Methocha) tiszta énektémáit ő énekelte fel.
Thy Catafalque Kátai Tamás 2008-ban kereste meg, felvetve, hogy énekelhetne a következő Thy Catafalque lemezen. Attilának megtetszettek a számok, így végül két kiadványon is hallható a hangja (Róka Hasa Rádió és Rengeteg).
Félperc A Félperc zenekar felkérésére egy számukban énekelt (They should probably be dead by now).
Cawatana Két számban (Regret és Unburied Hopes) vendégeskedett a Cawatana zenekar Advocation for privileges című lemezén.
Avelian Az Avelian Erlend Antonsen, a Quadrivium alapítójának akusztikus formációja. A River's End címet kapott első lemez 2015-ben jelent meg, amin több vendégzenésszel egyetemben Bakos Attila is szerepel.http://femforgacs.hu/hir/18005/Avelian_akusztikus_projekt
Kiadványok Woodland Choir Faerie (demo, 1999) Visions (demo, 2000) For you (2002) Serenity Rise (2010) Taranis In days of yore (demo, 2000) Kingdom (2012) Bakos Attila Aranyhajnal (2015) Vendégként Descend – Disillusioned (2001) Descend – Sunflow (2003) Thy Catafalque – Róka Hasa Rádió (2009) Cawatana – Advocation for privileges (2010) Thy Catafalque – Rengeteg (2011) Quadrivium – Methocha (2012) Avelian – River's End (2015) Thy Catafalque – Meta (2016)
Jegyzetek
Kategória:Magyar énekesek Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar zeneszerzők