Frőhlich Roland (Dunaújváros, 1988. augusztus 8. –) magyar labdarúgó, csatár.
Pályafutása Pályafutását az MTK-ban kezdte, majd játszott a Dunaújváros, a Baja és az Érd csapatában is. 2011-ben igazolt Pécsre. Itt négy szezont töltött, az élvonalban 72 találkozón 6 gólt szerzett. 2015-ben, a Pécsi MFC licencproblémái és kizárása után igazolt a Pakshoz, amelynek színeiben 6 bajnokin lépett pályára. Fél évet követően, 2016 januárjában a Mezőkövesd játékosa lett. A tavaszi szezonban 5 bajnokin 1 gólt szerzett, majd a Ceglédi VSE csapatához került kölcsönbe.
A Mezőkövesd csapatát feljutáshoz segítette a 2016–17-es szezonban, majd Soroksárra igazolt. A másodosztályban szereplő csapatban 27 tétmérkőzésen 6-szor volt eredményes, a 2019–20-as szezonban azonban főként sérülése miatt mindössze 2 bajnokin tudott pályára lépni. 2020 januárjában felbontották a szerződését. A 2020–21-es szezonban a Szentlőrinc, míg a 2021–22-es évadban a BVSC-Zugló játékosa volt a NB II-ben. Aktív pályafutását a Dunaföldvár csapatánál fejezte be 2023-ban.
Pályafutása során összesen 83-szor lépett pályára az NB I-ben.
Jegyzetek
További információ
Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Dunaújvárosiak Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:A Dunaújváros FC labdarúgói Kategória:A PMFC labdarúgói Kategória:A Kozármisleny SE labdarúgói Kategória:A Paksi FC labdarúgói Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Bajai LSE labdarúgói Kategória:A Szekszárd labdarúgói Kategória:A Mezőkövesdi SE labdarúgói Kategória:A Ceglédi VSE labdarúgói Kategória:A Soroksár labdarúgói Kategória:A BVSC labdarúgói Kategória:A Szentlőrinci AC labdarúgói