Komlósi Gábor (Budapest, 1959. április 6. –) újságíró, szerkesztő, televíziós riporter, médiaiskola-igazgató, sportvezető, minisztériumi sajtófőnök, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke.

Életpályája Édesanyja, Zsigmond Márta az Ez a Divat egykori főszerkesztője. Édesapja, dr. Komlósi Jenő a Magyar Tudományos Akadémia tárcafőmérnöke, az ELTE, majd a Közgazdaságtudományi Egyetem gazdasági főigazgatója. Komlósi Gábor a budapesti ELTE Radnóti Miklós Gimnázium növendéke volt 1973 és 1977 között. Már 13 éves korában tudósított a Népsportnak, s tekintettel fiatalon megkezdett, sokéves pályafutására, felmentést kapott az akkor még kötelező „MÚOSZ-iskola” elvégzése alól. Ezek után az ELTE Bölcsészettudományi Kar magyar-könyvtár szakán (1977-1985), majd közben a Nemzetközi Olimpiai Akadémián végezte tanulmányait. 1992-ben ugyanazon a hétvégén három nagy nemzetközi kézilabda-győzelemről tudósított: Budapest, Honvéd (férfi Bajnokcsapatok Európa Kupája, St. Gallen), Vasas (női Bajnokcsapatok Európa Kupája, Belgrád), Budapest, Spartacus (női Kupagyőztesek Európa Kupája, Budapest). Kihasználva a rendszerváltás adta pezsdülést, a sporton kívül a Magyar Televízió több szerkesztősége számára készített anyagokat. Ötletgazdája és főszervezője, illetve felelős szerkesztője volt a többek közt a Budapest Sportcsarnokban zajló TS-Karácsonynak, amely évente több ezer rászorulónak juttatott sportszereket és egyéb ajándékokat, s naponta helyszíni műsort is adott a gyerekeknek. Megalapította az első magyarországi magán médiaiskolát. Irányításával alakult át az Autóklub közlekedési rádiójából „talk and news” adóvá a Klubrádió. Egykori kollégája és iskolája tanára, Kovácsi László, illetve édesanyja emlékére is médiadíjat alapított, amelyet minden év októberében, illetve májusában adnak át a szakma legjobbjainak. Mindkét díj kuratóriumának elnöki tisztét is betölti. Pályafutása sok szálon kapcsolódik a magyar televíziózás egyik ismert alakjához, Vitray Tamáshoz, akinek az MTV-ben és a sportvezetésben is helyettese volt. Megszervezte a Független Hírügynökség sportszerkesztőségét, amely két éven át működött, vezetése alatt. Gyenesei István, a második Gyurcsány-kormány önkormányzati minisztere felkérte sajtófőnöknek, de az ő távozása után is maradt az Önkormányzati Minisztériumban. Tíz év kihagyás után kezdett el újra tévézni: a FixTv kérésére sportriporter-legendákkal folytat egyórás beszélgetéseket, élő adásban, hetente, 2015 óta. Társműsorvezetőnek mindig egy-egy tanítványát kéri fel. 2015 júniusában nagy többséggel (70,7%) megválasztották a MÚOSZ elnökének. Ezt a döntést a Fővárosi Törvényszék 2016 augusztusában jogerősen hatályon kívül helyezte, mivel a küldöttek meghívása nem szabályszerűen történt.Komcsizás és diktátorozás után már elnöke sincs a MÚOSZ-nak

Munkahelyei 1974-85: Népsport szerkesztősége 1985: Népszava szerkesztőségében rovatszerkesztő 1986-2000: Magyar Televízió szerkesztő-riportere, műsorvezetője, kommentátora (A Hét, Budapesti Regionális Stúdió, Híradó, ifjúsági és gyermekműsorok, Mélyvíz, Teleráma, TeleSport – 3 olimpia, világ- és Európa-bajnokságok –, TS-Karácsony, Új Reflektor Magazin) 1989-92: Pesti Divat–Pesti Sport főszerkesztő-helyettese 1995-1996: TeleSportLap főszerkesztője 2001-2002: Klubrádió vezérigazgatója 2003-2004: MTV TeleSport főszerkesztő-helyettese 2005-2008: Nemzeti Sport Tanács, a kormány tanácsadó testülete főtitkára 2009-2010: Önkormányzati Minisztérium sajtó- és kommunikációs főosztályvezetője 2014-2015: Esti Hírlap online főszerkesztője (az Esti Hírpercek és a Sportpercek híradó (Fix Tv) felelős szerkesztője) 2015-2016: Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnöke, korábban (2011 és 2015 között) elnökségi tag

További médiatevékenységek Alkalmi kiadványok írása, szerkesztése (kb. 120) Cogito Riportalanyképző létrehozása, üzemeltetése Komlósi Oktatási Stúdió (riporter-, szerkesztő- és újságíróiskola) alapítása, vezetése 1990-től Az első magyarországi magán médiaiskola – mélyvíz-elmélet, praktikus ismeretek, gyakorlati képzés – többek között itt végzett Szántó Dávid, Faragó Richard, Novodomszky Éva, illetve Krajczár Gyula is. Kommunikációs igazgató (jégkorong- és öttusa-világbajnokság) Sajtófőnök (Magyar Asztalitenisz Szövetség, Magyar Kézilabda Szövetség, Nagyházi Galéria)

Könyvek Ötven éves a Magyar Kézilabda Szövetség; szerk. Komlósi Gábor; Magyar Kézilabda Szövetség, Bp., 1983 Zsebemben az edzőm; Sport, Bp., 1987 Gulyás László–Komlósi Gábor: Így nézzük az olimpiát. Televíziós sportkézikönyv; Pannon Nyomda, Veszprém, 1988 Gulyás László–Komlósi Gábor: Így nézzük az olimpiát... Televíziós sportkézikönyv; Hunga-print, Bp., 1992 Statisztika. A világ legeredményesebb sportcsapatának krónikája, 1954-2000; szerk. Komlósi Gábor; Központi Statisztikai Hivatal, Bp., 1999

Jegyzetek

További információk Ki kicsoda 2000. Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20000 kortársunk életrajza. Főszerk. Hermann Péter, vál., szerk. A. Gergely András et al. Bp., Biográf Kiadó–Greger Média Kft. Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.

Kategória:1959-ben született személyek Kategória:A Nemzeti Sport, Népsport vezetői, újságírói Kategória:Magyar riporterek Kategória:Élő személyek Kategória:A Népszava vezetői, újságírói