A kandzsi kentei (teljes nevén 日本漢字能力検定試験, azaz nihon kandzsi nórjoku kentei siken, röviden kanken) egy 12-szintű vizsgarendszer, amely a japán kandzsi írásrendszer ismeretét méri. Az évente három alkalommal (télen, nyáron és ősszel) megtartott vizsgát japán anyanyelvűek számára fejlesztették ki, de ez nem szükséges feltétel: elegendő tanulással bárki leteheti. Japánban közel 200 helyen, emellett pedig több más távol-keleti és néhány egyéb országban is lehetőség van vizsgázni. A feladatlapokat kézírással kell kitölteni, erre szinttől függően 40–60 perc áll rendelkezésre: a három legkönnyebb szintre 40, a többire 60. A vizsga után azonnal kézbe adják a megoldókulcsot, de a hivatalos eredmények kihirdetésére legfeljebb 40 napot várni kell.
A 12 fokozat közül legkönnyebb a 10-es szint, a legnehezebb az 1-es, valamint létezik egy elő-2-es és egy elő-1-es szint is. A legnehezebb, az 1-es szinttel évente mindössze néhány ezren próbálkoznak, de nekik is körülbelül 90%-uk elbukik. Még a jóval kevésbé nehéz 7-es szintet is csak 80–90% tudja teljesíteni, igaz, az ilyen „könnyű” szintekkel leginkább gyerekek és diákok próbálkoznak.
A vizsga követelményei A vizsgákon szintenként a következőket kell tudni: 10-es szint 80 kandzsi (az iskola 1. osztályában tanított írásjegyek)
9-es szint 240 kandzsi (az iskola 1. és 2. osztályában tanított írásjegyek)
8-as szint 440 kandzsi (az iskola 1., 2. és 3. osztályában tanított írásjegyek) Onjomi, kunjomi olvasatok Gyökök nevei Vonássorrend Ellentétes jelentéspárok kiválasztása Különbségtétel a hasonló jelentésűek között
7-es szint 642 kandzsi (az iskola 1–4. osztályában tanított írásjegyek) Onjomi, kunjomi olvasatok Gyökök nevei Vonássorrend Ellentétes jelentéspárok kiválasztása Különbségtétel a hasonló jelentésűek között Köznyelvi kifejezések Legfeljebb 2 kandzsiból álló összetett szavak
6-os szint 835 kandzsi (az iskola 1–5. osztályában tanított írásjegyek) Onjomi, kunjomi olvasatok Gyökök nevei Vonássorrend Ellentétes jelentéspárok kiválasztása Különbségtétel a hasonló jelentésűek között Köznyelvi kifejezések Legfeljebb 3 kandzsiból álló összetett szavak
5-ös szint 1026 kandzsi (az iskola 1–6. osztályában tanított írásjegyek, azaz az összes kjóiku kandzsi) Onjomi, kunjomi olvasatok 33 speciális olvasatú szó Gyökök nevei Vonássorrend Ellentétes jelentéspárok kiválasztása Különbségtétel a hasonló jelentésűek között Köznyelvi kifejezések Legfeljebb 4 kandzsiból álló összetett szavak
4-es szint 1339 kandzsi Onjomi, kunjomi olvasatok Speciális olvasatú szavak Gyökök nevei Vonássorrend Ellentétes jelentéspárok kiválasztása Különbségtétel a hasonló jelentésűek között Köznyelvi kifejezések Legfeljebb 4 kandzsiból álló összetett szavak
3-as szint 1623 kandzsi Onjomi, kunjomi olvasatok 86 speciális olvasatú szó Atedzsi szavak Gyökök nevei Vonássorrend Ellentétes jelentéspárok kiválasztása Különbségtétel a hasonló jelentésűek között Köznyelvi kifejezések Több kandzsiból álló összetett szavak
Elő-2-es szint 1951 kandzsi Onjomi, kunjomi olvasatok Speciális olvasatú szavak Atedzsi szavak Gyökök nevei Vonássorrend Ellentétes jelentéspárok kiválasztása Különbségtétel a hasonló jelentésűek között Köznyelvi kifejezések Több kandzsiból álló összetett szavak
2-es szint 2136 kandzsi Onjomi, kunjomi olvasatok 116 speciális olvasatú szó Atedzsi szavak Gyökök nevei Vonássorrend Ellentétes jelentéspárok kiválasztása Különbségtétel a hasonló jelentésűek között Köznyelvi kifejezések Több kandzsiból álló összetett szavak
Elő-1-es szint 3027 kandzsi Onjomi, kunjomi olvasatok Speciális olvasatok Atedzsi szavak Gyökök nevei Vonássorrend Ellentétes jelentéspárok kiválasztása Különbségtétel a hasonló jelentésűek között Köznyelvi kifejezések Több kandzsiból álló összetett szavak Kizárólag a japán nyelvben használt kandzsik felismerése Klasszikus japán közmondások
1-es szint 6355 kandzsi Onjomi, kunjomi olvasatok Speciális olvasatok Atedzsi szavak Gyökök nevei Vonássorrend Ellentétes jelentéspárok kiválasztása Különbségtétel a hasonló jelentésűek között Köznyelvi kifejezések Több kandzsiból álló összetett szavak Kizárólag a japán nyelvben használt kandzsik felismerése Klasszikus japán közmondások Földrajzi nevek Régi és modern karakterformák közti összefüggés felismerése
Jegyzetek
A vizsga honlapja A vizsga a tofugu.com-on Összefoglaló a vizsgáról néhány példafeladatlappal
További információk A legnehezebb szint 6355 kandzsijának teljes listája (letölthető XLS-dokumentum)
Kapcsolódó szócikkek Japán nyelvvizsga
Kategória:Japán nyelvek Kategória:Nyelvvizsgák