B. Müller Magda (Budapest, 1937. április 23. –) fotóművész, dokumentarista fotográfus, standfotós, szakíró, szerkesztő.
Művészi fotográfiáival jelentősen hozzájárult a magyar film és általában Magyarország jóhíréhez a nagyvilágban. Összesen hatvan magyar játékfilm művészi standfotóit készítette el. Köztük olyan világhírű alkotásokét, mint például a Mephisto című Oscar-díjas film standfotóit.
Számos emlékezetes művészi portrét készített írókról (Mándy Iván), rendezőkről (Radványi Géza), színészekről (Latinovits Zoltán); és még filmművészek sokszázairól.
Szociográfiai és egyéb művészi fotóinak mennyisége nem jelentős.
Életpályája
Iskoláit a Ferencvárosban végezte, a Fáy András Gimnáziumban érettségizett.
Férje Bauer György (1962), gyermekük Bauer Nóra.
1956 végétől a Papírkutató Intézet laboratóriumában, majd a KFKI-ban, a Központi Fizikai Kutató Intézetben kezdett dolgozni. Itt ismerkedett meg a fotózás technikai alapjaival. Önképzéssel, legfeljebb rövidebb tanfolyamok látogatásával fejlesztette magát fotóművésszé. Mentorának Illés György operatőrt tekinti.
Első jelentős munkája a Fotóművész Szövetség pályázatára készített Mártír című sorozata 1963-ban, amellyel díjat is nyert.
1964-ben a Ferencvárosi Pinceklub megrendezte József Attila-kiállítását a Város peremén címmel.
1969-től a Filmgyár standfotósa.
Itt első önálló munkája az Utazás a koponyám körül című film (rendezte: Révész György, főszereplő: Latinovits Zoltán) standfotói. A későbbiekben pedig olyan filmrendezőkkel dolgozott együtt, mint Radványi Géza, Jancsó Miklós, Mészáros Márta, Huszárik Zoltán, Sára Sándor.
A Fotóművész Szövetség tagja 1979-től.
1989-től a Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény vezetője.
Kiállítások A város peremén (József Attila) (Ferencvárosi Pinceklub, 1964) Relációk (Vác, 1979) Filmgyári Capriccio (Mafilm III–IV-es műterme, 1985) „Ég a malom” (József Attila) (Szentendre, Malom, 2000)
Könyvei Filmgyári Capriccio (1985) Volt egy csapat... ...kell egy csapat; összeáll. B. Müller Magda, bev. Bikácsy Gergely; Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Alapítvány, Bp., MFFA, 2002 „A művészet antisors” – irodalmi mozaik Latinovits Zoltánról (fotói) Budapest: Tinta Könyvkiadó Kft., 2003. . Sámán. Zolnay Pál filmrendező; vál., szerk., interjúk Fazekas Eszter, fotó B. Müller Magda; Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Alapítvány, Bp., 2003 Parnasszus (2008) Relációk; Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Alapítvány, Bp., 2010 Még mindig veri az ördög a feleségét. András Ferenc filmrendező; szerk. Kelecsényi László, előszó Zalán Vince, interjúk Ozsda Erika; Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Alapítvány, Bp., 2006 (fotói) Kizökkent idő; Aranymetszés Kft., Budaörs, 2012 Ez csak színjáték. Filmlegendák; szerk. Kelecsényi László, fotó B. Müller Magda; Filmfotó Kft., Bp., 2015
Szerkesztésében, fotóival megjelent könyvek Hernádi Gyula: Magyar rapszódia – Jancsó Miklós filmjei (1991, társszerkesztő: Márfai Péter) Szindbád, a halhatatlan. Krúdy Gyula, Huszárik Zoltán, Sára Sándor, Latinovits Zoltán; szerk., fotó B. Müller Magda, graf. Huszárik Zoltán; Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Alapítvány, Bp., 2006 Dínom-dánom. Vigasságok magyar filmen; összeáll. B. Müller Magda, előszó Vámos Miklós; Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Alapítvány, Bp., 2007
Portréfilmek róla
A Filmmúzeum televízió Állókép című sorozatában: B. Müller Magda (Riporter: Prokopp Dóra, 2000) A 9.Tv televízió Heti Portré című sorozatában: B. Müller Magda (Riporter: Oláh Olívia, 2012)
Néhány ismertebb film, amelyek sikerében fotósként közreműködött
A vád (1996) Jó éjt királyfi (1994) Vigyázók (1993) Könyörtelen idők (1992) És mégis... (1991) Georg Elser - Einer aus Deutschland (magyarországi) (1989) Murderers Among Us: The Simon Wiesenthal Story (tévéfilm) (1989) Túsztörténet (1989) Hanussen (1988) Tüske a köröm alatt (1988) Akli Miklós (film) (1986) Embriók (1986) Sortűz egy fekete bivalyért (1985) Redl ezredes (1985) Őszi almanach (1984) Felhőjáték (1984) Mennyei seregek (1983) Vérszerződés (1983) A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon (1981) Mephisto (1981) Circus maximus (1980)
Élve vagy halva (1980) Vasárnapi szülők (1980) 80 huszár (1979) A kedves szomszéd (1979) Szabadíts meg a gonosztól (1979) A trombitás (1979) Amerikai cigaretta (1978) Pókfoci (1977) Sámán (1977) Apám néhány boldog éve (1977) Tükörképek (1976) Talpuk alatt fütyül a szél (1976) Vörös rekviem (1976) Herkulesfürdői emlék (1976) Örökbefogadás (1975) Bástyasétány hetvennégy (1974) Régi idők focija (1973) Tűzoltó utca 25. (1973) Fotográfia (1973) Szindbád (film) (1971) Utazás a koponyám körül (1970)
Díjak, elismerések
1963: a Fotóművész Szövetség díja 1980: Szocialista Kultúráért 2000: Balázs Béla-díj
Források
Rövid önéletírása a Napkút oldalán
Kategória:1937-ben született személyek Kategória:Magyar fotográfusok Kategória:Élő személyek Kategória:Balázs Béla-díjasok