Fenyvesi Orsolya (Szekszárd, 1986. július 23. –) magyar költő, író, műfordító, szerkesztő.
Tanulmányai 2004-ben érettségizett a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban, ugyanebben az évben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának művészettörténet–filmelmélet és filmtörténet szakán tanult tovább. 2006 és 2009 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója volt. A 2009-es és 2010-es tanév őszi szemeszterét Párizsban töltötte Erasmus-ösztöndíjjal. 2012-ben diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának művészettörténet szakán.
Irodalmi pályafutása Kisgyermekkora óta ír verseket, történeteket. Középiskolásként 2004-ben a sárvári Diákírók, Diákköltők Országos Találkozóján ezüst oklevelet kapott verseiért. 2006-ban jelentek meg először versei a Pannon Tükörben, majd 2010-től többek között a Prae, a Mozgó Világ, a Kalligram, az Alföld, a Műút, a Holmi, az Élet és Irodalom, a Tempevölgy, az Ex Symposion, a Tiszatáj és az Új Forrás folyóiratokban publikál, valamint számos online irodalmi folyóirat közli verseit, esszéit és kisprózáit.
Első verseskötete 2013-ban jelent meg Tükrök állatai címmel a JAK-füzetek sorozat 179. köteteként a József Attila Kör és a Prae.hu gondozásában. Második verseskötete Ostrom címmel a Kalligram Könyvkiadó gondozásában 2015-ben jelent meg. Harmadik verseskötete 2018-ban A látvány / Kommentárok meg nem írt versekhez címmel jelent meg a Scolar Kiadó Scolar L!ve című sorozatában, majd a Mindig kezdetben 2022-ben a Kalligramnál. Első regénye, A minótaurosz és én (& Kiadó) 2024-ben jelent meg, legutóbbi prózakötete a Nem fogsz belehalni (& Kiadó, 2025).
2012 óta fordít angol, francia és német nyelvből, műfordításai azóta többek között a Prae-ben, a Tiszatájban, a Műút-ban, az Új Forrásban, a VersumonKülföldi költészettel és műfordítással foglalkozó online világirodalmi folyóirat és a Lelkigyakorlatokon jelentek meg. 2017-ben jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában Anne Carson Vörös önéletrajza című verses regényének fordítása, amit sokan méltattak. Anne Sexton Öreg törpeszív című versének fordításáért elsőként kapta meg a 2015-ben alapított Versum-díjat. A Babilon Könyvkiadó szerkesztőjeként és fordítójaként gyermek-és ifjúsági irodalmi, valamint ismeretterjesztő szövegeket gondoz, ültet át magyarra. 2015-ben elnyerte a Versum-díjat Anne Sexton Öreg törpeszív című versével. Anne Carson Autobiography of Red című verses regénye 2017-ben jelent meg fordításában a Magvető Könyvkiadó gondozásában, 2021-ben Anne Sexton Élj vagy halj meg című kötetét jegyezte fordítóként Mesterházi Mónikával és Szlukovényi Katalinnal közösen.
2015 szeptemberében ő képviselhette a kortárs fiatal magyar irodalmat a romániai Nagyszebenben megrendezett Nemzetközi Költészeti Fesztiválon (Sibiu International Poetry Festival). 2016-ban az éves ciprusi Iskele Költészeti Fesztiválon volt jelen meghívott előadóként. 2018-ban Londonban, a European Poetry Night alkalmából lépett fel. 2024-ben a horvát Goranovo Proljeće irodalmi fesztiválon szerepelt. Verseit eddig angol, német, szerb, román, horvát és török nyelvre fordították le.
2018-ban Móricz Zsigmond-ösztöndíjat kapott, 2021-ben a Szépírók Társasága Junior Szépíró-díját vehette át, 2023-ban Erzsébetváros irodalmi ösztöndíjasa volt, 2024-ben megkapta a Sziveri-díjat.
2024-ben alapította Bálint Oljával közösen a Két Hold Kiadót művészi igényű, gyerekeknek és felnőtteknek szánt képeskönyvek kiadására. 2024 októberében mutatta be a Tér12 Kulturális Egyesület a Szkéné Színházban az Aiszkhülosz nyomán írt darabját, a Leláncolt Prométheusz átiratát, Viktor Balázs rendezésében.
Könyvei Tükrök állatai, versek, József Attila Kör, Prae.hu, 2013 Ostrom, versek, Kalligram Könyvkiadó, 2015 A látvány. Kommentárok meg nem írt versekhez. N_m v_rs_k; Scolar, Bp., 2018 (Scolar live) Mindig kezdetben, versek, Kalligram Könyvkiadó, 2022 Ősvarázserdő (mesék), Babilon Kiadó, Bp., 2022 Miri 1-2., Babilon Kiadó, Bp., 2023 és A minótaurosz és én; Ampersand, Bp., 2024 Nem fogsz belehalni. Kis mondandók; Ampersand, Bp., 2025
Díjai, ösztöndíjai 2024: Sziveri János-díj 2023: Erzsébetvárosi irodalmi ösztöndíj 2021: Junior Szépíró-díj 2018: Móricz Zsigmond-ösztöndíj 2015: Versum-díj 2009: Erasmus-ösztöndíj
Interjúk, videók "Ha Istenről beszélek, mindig magamat tematizálom", Prae.hu "A lány, aki nem szólt senkinek, hogy létezik", Halmai Tamás írása Fenyvesi Orsolya az Alföld Online-on Fenyvesi Orsolya a Litmusz Műhelyben A jövő hangjai: beszélgetés Fenyvesi Orsolyával, Könyves Magazin podcast Csodával határos..., Litera Alkotás vs. anyaság, beszélgetés Mán-Várhegyi Rékával és Szekeres Dórával, Litera Rádió „Kíváncsi voltam arra is, továbbra is, körül lehet-e írni az írást?” – Interjú Fenyvesi Orsolyával, Tempevölgy Online, Izsó Zita és Ayhan Gökhan interjúja Lehet-e parancsszóra alkotni baba mellett?, Nők Lapja Café "Ne csinálj magadnak ehető képet", Bukaresti Rádió "Könyvek között", beszélgetés Kacsóh Edittel, Magyar Adás, Román Televízió Belső közlés (Klubrádió), 110. adás (műsorvezető: Szegő János, szerkesztő: Pályi Márk) “Minden, amit írok, az én húsom” – beszélgetés Sirbik Attilával a Kalligram 2017 februári számában A versfordítás jutalomfalat Interjú a Versum-díj nyertesével, Fenyvesi Orsolyával (Pataky Adrienn, 2015. december 21.) Hiszek a varázslatban, Ayhan Gökhan interjúja Hogyan szerettessük meg az olvasást a gyerekekkel?, Fenyvesi Orsolya az olvasás szeretetéről "Minden a látvány", Szűcs Balázs interjúja, Litera.hu, 2015. október 30. "Aminek foga van", Fenyvesi Orsolyával Deres Kornélia készített interjút, Irodalmi Centrifuga, 2014. szeptember 1. Az én börtönéből szabadulni, (Zsurzsán Anita interjújra, Prae.hu, 2013. június 6.. Az Irodalmi Jelen tudósítása a Tükrök állatai c. kötet szegedi könyvbemutatójáról (Boldog Zoltán videója) Fenyvesi Orsolya és Farkas Arnold Levente könyvbemutatója Szentendrén Orcsik Rolanddal (praecom videó) Beszélgetés a Tükrök állatairól Koncz Tamással, Radio Orient, 2014. január 28. Hidak és labirintusok – Beszélgetés az acb Galériáról Versei az agoncasopis.com-on (szerb fordításban)
Jegyzetek
Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar nők Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Szekszárdiak Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Élő személyek