Mikó Zsuzsanna (Letenye, 1969 – ) főlevéltáros, 2012 és 2017 között a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója.
Életútja
A zalaegerszegi Deák Ferenc Középiskolában érettségizett 1988-ban. A szombathelyi főiskolán történelem-könyvtár és olasz szakos tanári, az ELTE-n pedig levéltáros és jogász diplomát szerzett. 2004-ben kezdett dolgozni a Magyar Országos Levéltárban, előbb főosztályvezetőként, majd 2010. november 1-től megbízott főigazgató-helyettessé, 2011. július 1-én megbízott főigazgatóvá, 2012 áprilisában pedig főigazgatóvá nevezték ki.Mikó Zsuzsanna lett a Magyar Országos Levéltár főigazgatója. Humánerőforrás (2012. ápr. 18.) (Hozzáférés: 2015. november 1.) 2012-től az abban az évben megalakított Magyar Nemzeti Levéltár első főigazgatója lett, 2017-ig.
Művei Dokumentumok Zala megye történetéből, 1944-1947; szerk. Káli Csaba, Mikó Zsuzsa; Zala Megyei Levéltár, Zalaegerszeg, 1995 (Zalai gyűjtemény) Mezőváros – kisváros. A Hajnal István Kör keszthelyi konferenciája, 1990. június 23-25.; szerk. Mikó Zsuzsa; Csokonai, Debrecen, 1995 (Rendi társadalom – polgári társadalom) A rendszerváltás évei, 1987-1990. Kiállítás a Magyar Országos Levéltárban. Megtekinthető 2009. június 11-től; szerk. Majtényi György, Mikó Zsuzsanna, Szabó Csaba; MOL, Bp., 2009 Forradalom! 24 megtalált történet, szerk., bev., jegyz. Majtényi György, Mikó Zsuzsanna, Szabó Csaba; Magyar Nemzeti Levéltár–MNL, Bp., 2016 A terror hétköznapjai. A kádári megtorlás, 1956-1963; Magyar Nemzeti Levéltár–MNL, Bp., 2016
Díjai
A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2019)
Jegyzetek
Források Mikó Zsuzsanna. Magyar Életrajzi Index. Petőfi Irodalmi Múzeum (Hozzáférés: 2015. november 1.) Arany Horváth Zsuzsa: Közgyűjtemény: az otthoni fotelből is elérhető lesz ZAOL, 2013. 01. 30.
További információk "Vedd ezeket az iratokat..." Jubileumi kötet az ELTE levéltár szak alapításának hatvanadik évfordulójára. Szerk. Mihalik Béla, Zarnóczki Áron. Bp., ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszék–ELTE Egyetemi Levéltár. A jelenbe hozzák a múltat – Galambos Ádám beszélgetése Mikó Zsuzsannával (2016)
Kategória:Letenyeiek Kategória:1969-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Országos Levéltár levéltárosai Kategória:Magyar nők Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei