Barna Gábor (Kunszentmárton, 1950. április 13.) magyar etnográfus, egyetemi tanár, a történelemtudomány (néprajz) kandidátusa (1989).
Pályafutása
1964 és 1968 között a kunszentmártoni József Attila Gimnázium tanulója volt, majd 1968-tól 1973-ig a debreceni KLTE BTK történelem-néprajz-latin szakán tanult. 1974-ben szerzett egyetemi doktorátust, majd 1989-ben a történelemtudomány (néprajz) kandidátusa lett. 1998-ban habilitált.
1972-73-ban a szolnoki Damjanich János Múzeumban volt gyakornok, segédmuzeológus, majd 1973 és 1986 között a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Főosztályán, a debreceni KLTE Néprajzi Tanszékén mint akadémiai kutató működött. 1987-1993-ban az MTA Néprajzi Kutatóintézetben volt tudományos főmunkatárs illetve tudományos titkár. 1992 és 1997 között a Miskolci Egyetem Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszéken mint másodállású egyetemi docens áll alkalmazásban. 1993-tól a JATE / SZTE BTK Néprajzi Tanszékén Szegeden főállású egyetemi docens.
Díjak, elismerések
Jankó János-díj (1981) Nagykunságért-díj (1992) Pro Régió-díj (1993) Stephanus-díj (2012) A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2018)
Tudományos társasági tagságok
1971- tag, Magyar Néprajzi Társaság, Budapest 1988- tag, Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközössége METEM, Budapest 1988- tag, Societé Internationale d'Ethnologie et de Folklore, az Etnokartográfiai és a Népi vallásosság munkacsoportban 1991- tag, Magyar Filológiai Társaság, Budapest 1991- tag, Österreichische Gesellschaft für Volkskunde, Bécs 1991- tag, Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár 1991- tag, Magyar Középkortudományi Társaság, Budapest 1993- tag, Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat, Budapest 1993- tag, Dugonics Társaság, Szeged 1995- tag, Folklore Fellows Association, Helsinki 1996- levelező tag, Suomalasien kirjallisuuden seura (Finn Irodalmi Társaság), Helsinki 1999. Szent István Akadémia, rendes tag
Művei Játékok a művelődési otthonokban; gyűjt. és szerk. Barna Gábor, Huszerl József, Varga A. Tamás; Népművelési Intézet, Bp., 1978 Néphit és népszokások a Hortobágy vidékén; Akadémiai, Bp., 1979 A nora. Egy szláv eredetű hiedelemlény a magyar néphitben; MTA Néprajzi Kutató Csoport, Bp., 1981 (Miscellanea ethnologica Carpatho-Balcanica) Barna Gábor–Nádasi Éva: Kérdőív a búcsújárás néprajzi kutatásához; Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszéke, Debrecen, 1983 (A Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének kérdőívei) Búcsújáró és kegyhelyek Magyarországon; Panoráma, Bp., 1990 Néphit, népi vallásosság ma Magyarországon, 1990 Bálint Sándor–Barna Gábor: Búcsújáró magyarok. A magyarországi búcsújárás története és néprajza; Szent István Társulat, Bp., 1994 Cigány néprajzi tanulmányok I., szerk. [Bódi Zsuzsával], 1994 A mai Kunszentmárton megalapitásának története. A "Megszálló levél"; Önkormányzat, Kunszentmárton, 1994 (Várostörténeti és néprajzi tanulmányok) A tállyai Fáklyás Társulat dokumentumai; JATE Néprajzi Tanszék, Szeged, 1996 (Devotio Hungarorum) Az Élő Rózsafüzér kunszentmártoni társulatának jegyzőkönyvei, 1851-1940; JATE Néprajzi Tanszék, Szeged, 1998 (Devotio Hungarorum) Búcsújárók. Kölcsönhatások a magyar és más európai vallási kultúrákban; Lucidus, Bp., 2001 (Kisebbségkutatás könyvek) Egy szent raktár. Tárgyak, szimbólumok, kommunikáció; SZTE Néprajzi Tanszék, Szeged, 2003 (Devotio Hungarorum) Barna Gábor–Juhász Antal–Pusztai Bertalan: A néprajz szegedi műhelye; SZTE, Szeged, 2004 Az Élő Rózsafüzér társulata. Imádság és imaközösség a 19-21. századi vallási kultúrában; Szent István Társulat, Bp., 2011 (Szegedi vallási néprajzi könyvtár) Saints, feasts, pilgrimages, confraternities. Selected papers; Department of Ethnology And Cultural Antropology, Szeged, 2014 (Szegedi vallási néprajzi könyvtár) Vallási néprajzi tanulmányok; SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, Szeged, 2014 (Szegedi vallási néprajzi könyvtár) Kunszentmárton. Történeti néprajzi tanulmányok; SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, Szeged, 2015 (Várostörténeti és néprajzi tanulmányok) Tanulmányok a 18-20. századi Kunszentmárton vallási életéről; MTA-SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport, Szeged, 2015 (Várostörténeti és néprajzi tanulmányok) Táji kapcsolatok, helyi sajátosságok. Néprajzi írások a jászok és kunok földjéről; Lucidus, Bp., 2016 (Kisebbségkutatás könyvek) Barna Gábor–Csetényi Mihályné: Adatok a csépai evangelikus egyház történetéhez. Csák Ernő missziós lelkész és szászi Kovách Albert egyházfelügyelő élete és munkássága; Helytörténeti Múzeum, Kunszentmárton, 2018 (Várostörténeti és néprajzi tanulmányok) A "megszállólevél". Kunszentmárton 18. századi újratelepítéséről szóló elbeszélés. A történelmi emlékezet és a helyi identitás megszerkesztése; szerzői, Kunszentmárton–Budapest, 2019 (Várostörténeti és néprajzi tanulmányok) + térkép
Jegyzetek
Források
Kortárs magyar írók 1945-1997. Bibliográfia és fotótár. Szerk. F. Almási Éva. Bp., Enciklopédia Kiadó, 1997, 2000. Oktatók SZTE
További információk
Magyar ki kicsoda 1990. Több mint 6000 élő magyar életrajza. Főszerk. Hermann Péter, szerk. Markóczy Mária. Bp., Láng Kiadó–TEXOFT Kft., 1990 Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996- Szegedi ki kicsoda? 1998-99. Főszerk. Dlusztus Imre. [Szeged], Délmagyarország Kft., Ki kicsoda Győr-Moson-Sopron megye helyismereti kutatásában? Szerk. Mennyeiné Várszegi Judit. Győr, Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár, 2006 Olvasó. Tanulmányok a 60 esztendős Barna Gábor tiszteletére; szerk. Mód László és Simon András; Gerhardus, Szeged, 2010 (Szegedi vallási néprajzi könyvtár) Károly Nóra: Barna Gábor (1950-), vfmk.hu – 2012. június 27. MTI: Dolhai Lajos és Barna Gábor kapta a Stephanus-díjat, archívum könyv7.hu – 2012. május 14. Szent István Könyvhét huszadszor, uj.katolikus.hu – 2012. május 11. PIM Életrajzi index: Barna Gábor; Kortárs írók bibliográfiája, opac.pim.hu (hozzáférés: 2016. március 17.) MTA Barna Gábor bibliográfiája, mtakoztest.hu (hozzáférés: 2016. március 17.)
Kategória:Magyar néprajzkutatók Kategória:Magyar professor emeritusok Kategória:Kunszentmártoniak Kategória:1950-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei