Orbán Győző Bálint (Budapest, 1940. november 10. –) mezőgazdasági üzemmérnök, milliárdos nagyvállalkozó. Orbán Viktor politikus, Orbán Győző közgazdász és Orbán Áron édesapja.
Életrajza
Orbán Mihály és Szegöl Magdolna fiaként született. Állategészségügyi technikumban érettségizett 1958-ban. Elkezdte a mezőtúri felsőfokú gépészeti technikumot, de félbehagyta tanulmányait.Dr. Kende Péter: A Viktor. KendeArt Kft., Budapest. 15. old. Ezután a debreceni agrártudományi egyetem mezőtúri mezőgazdasági gépész üzemmérnöki karán tanult, ahol 1962-ben szerezte meg oklevelét. Ugyanebben az évben feleségül vette Sípos Erzsébet (1944-) et. Három fia született, a legidősebb, Viktor (1963–) Magyarország miniszterelnöke volt. 1962-től 1970-ig a csákvári gépjavító- állomáson állt alkalmazásban, előbb gyakornok volt, majd technológus, később művezető, s végül főgépészként dolgozott.
1966-ban belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba, ahol előbb KISZ-patronáns, később propagandista funkciót látott el.
1970-től vezetője volt az alcsúti termelőszövetkezet lakatos-melléküzemágának. 1976-ban a gánti kőbányához került, ahol az intézmény műszaki ellenőre lett, később pedig üzemvezetőként dolgozott ugyanitt. 1982 februárjától Líbiában dolgozott mint kutatómérnök, ahova államközi szerződéssel jutott ki.
A rendszerváltást követően vállalkozó lett. Elsősorban kőbányák üzemeltetésével, hasznosításával, a kibányászott anyag szállításával és értékesítésével foglalkozik.Ószabó Attila, Vajda Éva - Fiúk a bányában / az Orbán család vállalkozásai (Élet és Irodalom, 1999.08.06.)
Egy 2025-ös Bors-interjúban megerősítette hogy Hatvanpuszta az ő birtoka és állítása szerint a "luxuskastély" vádakkal ellentétben a terület csupán mezőgazdasági üzemként funkcionál.
Vállalkozásai
Többségi tulajdonosa és ügyvezető igazgatója a hárommilliárd forintos évi árbevételű, gánti székhelyű Dolomit Kft. nevű bányászati cégnek, amelynek másik vezetője fia, ifj. Orbán Győző. Orbán családtagjaival együtt tulajdonosa még a Gánt Kő és Tőzeg Kft.-nek, a Nehéz Kő Kft.-nek, a CzG Ingatlanforgalmazó Kft.-nek és a HahótPack Kft.-nek (amely 2014-től beolvadt a Gánt Kő és Tőzeg Kft.-be).
Jegyzetek
Források
Orbán Győző: Félnek üzletet kötni velem NOL, 2001.07.26.
További információk
Orbán Győző: Csak hátrányom van abból, hogy a fiam a kormányfő Index, 2001.07.26.
Kategória:1940-ben született személyek Győző id Kategória:Élő személyek Kategória:Református magyarok Kategória:MSZMP-tagok Kategória:Magyar milliárdosok