Az Ensign N179 egy Formula–1-es versenyautó, amit az Ensign Racing tervezett az 1979-es szezonra. Derek Daly és Patrick Gaillard mellett a svájci Marc Surer is vezette az autót a szezon során.

Történelme A csapat 1977 óta nem épített új autót, viszont az 1978-as szezon végére valamennyi csapat a Team Lotus által feltalált szívóhatás (ground effect) mentén megépített kasztnit tervezett. Az Ensign így megtervezte a saját új autóját is, mely korábban a Lotusnál is dolgozó brit Dave Baldwin tervei alapján készült. Motorja a sportág történetének egyik legsikeresebb erőműve, a Ford-Cosworth DFV volt, és Goodyear abroncsokon futott. Mo Nunn alkotásánál az alapkoncepció az volt, hogy a hűtő és olajradiátorok oldaldobozokból az autó orrára való áthelyezésével nagyobb tervezési szabadság érhető el a szárnyprofilok területén, ezáltal pedig növelni lehet a leszorítóerőt. A koncepció hátránya az volt, hogy a pilóták komoly hőségnek voltak kitéve a cockpitben. Derek Daly-n kívül a francia Patrick Gaillard és a svájci Marc Surer próbálták sikerre vinni.

1979-ben az első két versenyen még a régi autót vetették be, így csak a dél-afrikai nagydíjon, Kyalamiban mutatkozott be, azonban csak az időmérő edzésig jutott. És bár később szelídítettek a külsején, a folytatás sem lett sokkal jobb. 11 fellépésén mindössze háromszor élte túl a kvalifikációt, de ütközés, kerékfelfüggesztés- és motorhiba miatt egyszer sem látta meg a kockás zászlót.

Eredményei

Év Csapat Motor Gumik Pilóták 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 Pontok Helyezés 1979 Ensign Racing Ford-Cosworth DFV ARG BRA RSA USW ESP BEL MON FRA GBR GER AUT NED ITA CAN USA0- 11 13 NK KI NK NK NK NK 13 NK KI NK NK NK KI

Jegyzetek

További információk Tíz őrült fejlesztés az F1 múltjából

Kategória:1979-es Formula–1-es autók