Novajidrány vasútállomás egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei vasútállomás, Novajidrány településen, a MÁV üzemeltetésében, közvetlenül az M30-as autópálya szomszédságában, a falu északi végén. A második világháború előtt a vasútállomás a szomszédos Garadna település nevét viselte, ugyanis Novajidrány csak 1936-ban jött létre Alsónovaj, Felsőnovaj, és Idrány egyedítésével. A település belterületének észak-északnyugati szélén helyezkedik el, közel a 3-as főút és a 3724-es út szétágazásához; közúti elérését csak önkormányzati utak biztosítják. Háromvágányos állomás, az első és a második vágány egy középperonról érhető el, az első vágány a kitérő, amennyiben vonatkereszteket bonyolítanak le. A harmadik vágány félreesőbb, azon jellemzően tehervonatok szoktak várakozni továbbhaladásra.

Fontos átszállási pont a környező települések számára, érinti ugyanis a 3819-es számú Encs-Novajidrány-Pusztaradvány-Hernádpetri és a 3821-es számú Encs-Novajidrány-Vizsoly-Korlát-Regéc autóbuszjárat.

Vasútvonalak Az állomást az alábbi vasútvonalak érintik:

Kapcsolódó állomások A vasútállomáshoz az alábbi állomások vannak a legközelebb:

Korábban észak felé Hernádvécse megállóhelye volt a következő megálló, azonban a vasútvonal 1997-es villamosításakor ezt megszüntették.

Forgalom

Jegyzetek

További információk

Kapcsolódó szócikkek Magyarország vasútállomásainak listája

Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye vasútállomásai