2015. december 20-án Szlovéniában népszavazást tartottak az azonos neműek házasságkötésének törvényesítéséről. A szavazók többsége a törvényesítés ellen szavazott.
Előzmények 2015. március 3-án a szlovén parlament megszavazott egy törvényjavaslatot, amely a házasságot két ember kapcsolataként határozta volna meg. A „Gyermekeinkről van szó” (Za otroke gre) konzervatív szervezetnek a katolikus, az ortodox és az iszlám egyház támogatásával sikerült elegendő számú aláírást összegyűjtenie egy népszavazáshoz. Habár az alkotmánybíróság korábban kimondta, hogy emberi jogokat érintő kérdésekről nem lehet népszavazást tartani, most nem ellenezte.
2012-ben egy homofób szervezet kezdeményezésére népszavazást tartottak a bejegyzett élettársi kapcsolat jogai kibővítésének visszavonásáról, amelyen szintén nem szavazták meg az azonos nemű párok jogainak előmozdítását.
Közvélemény-kutatások A Delo Stik egy 2015 februári kutatása szerint a szlovének 51 százaléka támogatta a törvényjavaslatot, amit éppen akkor vitatott a parlament, míg 42 százaléka ellenezte.
A Ninamedia egy 2015 márciusi mérése szerint a válaszadók 42 százaléka támogatta a új törvényt, míg 54 százaléka ellenezte. A támogatás a legmagasabb a 30 évesnél fiatalabb korosztályban és a Partvidéken volt.Izenačitev pravic raznospolnih in istospolnih parov po anketi podpira 42 odstotkov vprašanih, 54 jih temu nasprotuje
Egy 2015 novemberi kutatás szerint a válaszadók 46 százaléka támogatta, 54 százaléka ellenezte a törvényt. A kutatás jelentős eltérést mutat különböző csoportok között. A nők, az ateisták és a városi lakosság körében jóval nagyobb volt a támogatás, mint a férfiak, a katolikusok és a vidéki lakosság körében.
Idő Intézet Mellette Ellene Bizonytalan18 Dec Ninamedia 38,3% 49,5% 12,2%16 Dec Episcenter 48,5% 51,5% 0%16 Dec Delo43% 40% 17%30 Nov Večer48% 45,7% 6,3%30 Nov Delo 42% 41% 17% 22 Nov Episcenter 46% 54% 0%14 Mar Ninamedia 42% 54% 4% 16 Feb Delo 51% 42% 7%
Eredmények A népszavazáson az ellenszavazatok győztek és ezek száma több volt, mint a szavazásra jogosultak 20%-a, így a népszavazás érvényes volt és a törvényt visszavonták. A népszavazás eredményeiSzavazásra jogosultak100%Leadott szavazatok36,34%Érvényes szavazatok99,62%Ellen63,51%az érvényes szavazatokból22,99%a szavazásra jogosultakbólMellett36,49%az érvényes szavazatokból13,21%a szavazásra jogosultakbólÉrvénytelen szavazatok0,38%forrás: https://web.archive.org/web/20151222102833/http://www.volitve.gov.si/referendum/
Jegyzetek
Kategória:Népszavazások Kategória:2015 politikai eseményei Kategória:Azonos neműek házasságkötése