Ron Flockhart (Edinburgh, 1923. június 16.Ron FLOCKHART • STATS F1 – Melbourne, 1962. április 12.) brit autóversenyző, aki összesen 13 világbajnoki futamon indult a Formula–1-ben és kétszer nyerte meg a Le Mans-i 24 órás autóversenyt.

Pályafutása A Formula–1 előtt Katonai szolgálata alatt Egyiptomban és Olaszországban töltötte ezen időszak nagy részét, és miután parancsnokká nevezték ki, olykor itt is maradt ideje arra, hogy motorra pattanva hódoljon szenvedélyének. 1951-ben kezdett versenyezni egy Formula–3-as autóval, majd két évre rá az akkoriban igen népszerű Voiturette sorozatban egy vásárolt, és saját maga tuningolt autóval gyári csapatok ellen szerepelt sikeresen.

A Formula–1-ben A Goodwoodban aratott győzelmével hívta fel igazán magára a figyelmet, és 1954-ben egy futam erejéig Bira herceg csapatában és autójában, egy Maseratit vezetve a Formula–1-es világbajnokságban is bemutatkozott. A brit nagydíjon azonban nem sikerült az áttörés, egy baleset miatt mindössze kért kört tudott megtenni.

Ezután két évig sportautókkal versenyzett, de az 1956-os brit nagydíjon ismét rajthoz tudott állni, ezúttal egy BRM volánjánál. Ekkor sem volt szerencséje, újra csak két kört mehetett, mert tönkrement a motorja. Két hét múlva pedig immár Le Mansban versenyzett, és az Ecurie Ecosse csapattal, a szintén skót Ninian Sanderson párjaként megnyerte a 24 órás viadalt. Még ebben az évben az olasz nagydíjon indult, és a 23. rajtpozícióból végül feljött a harmadik helyre, megszerezve Formula–1-es pályafutása egyetlen dobogós helyezését.

1957-ben két futamon a BRM színeiben indult a világbajnokságban, ám egyiket sem sikerült befejeznie. Nem úgy, mint Le Mansban, ahol az előző évi diadalt megismételve, ezúttal az angol Ivor Bueb társaként ismét győzelmet aratott. 1958-ban egy, 1959-ben öt további világbajnoki futamon indult a BRM-mel, 1960-ban pedig két viadalon vett részt, a Team Lotus illetve a Cooper színeiben. Az 1960-as francia nagydíjon hatodik lett, ez volt a második, egyben utolsó pontszerző helyezése.

A Formula–1 után Ezután felhagyott az autóversenyzéssel, és másik szenvedélyének, a repülésnek kezdett hódolni. Egy átalakított, II. világháborús Mustang vadászgéppel a London-Sydney távolság időrekordját akarta megdönteni. A próbálkozást 1961. február 28-án ejtette meg, és tudta, hogy sikerrel kell járnia, hiszen március 11-ére volt kitűzve az esküvője Londonban. A rossz időjárás miatt azonban néhány napos csúszással indult a rekordkísérlet, majd pedig a célegyenesbe érkezve, Athénban fel kellett adnia a próbálkozást motorhiba miatt. Az esküvőjére azért végül sikerült időben megérkeznie. 1962-re újabb próbálkozást tűzött ki maga elé, immár egy másik géppel, egy CAC Mustanggal. Még mielőtt nekivágott volna hosszú útnak Sydney-ből, néhány tesztrepülést hajtott végre, ám április 12-én nem sokkal a felszállás után problémát jelzett a rádión a központ felé, miszerint a gépben nem működik az iránytű, és sűrű felhők közé keveredett. Ez volt az utolsó üzenet tőle, a Mustang ugyanis lezuhant a Victoria államban található Kallista közelében.

Emlékezete Skóciában az egykori kettős-pilóta emléke máig él, az egyik győztes versenyautójáról származó felnit ugyanis a Skót Motorsport Klub vándordíjként ítéli oda fiatal tehetségeknek, így korábban megkapta például Dario Franchitti, David Coulthard és Allan McNish is. Eredményei Teljes Formula–1-es eredménylistája

Év Csapat Modell Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Helyezés Pont 1954 "B. Bira" Maserati 250F Maserati Straight-6 ARG 500 BEL FRA GBRKi* GER SUI ITA ESP NC 0 1956 Owen Racing Organisation BRM P25 BRM L4 ARG MON 500 BEL FRA GBRKi GER 14. 4 Connaught Engineering Connaught B Type Alta L4 ITA3 1957 Owen Racing Organisation BRM P25 BRM L4 ARG MONKi 500 FRAKi GBR GER PES ITA NC 0 1958 Owen Racing Organisation BRM P25 BRM L4 ARG MONnk NED 500 BEL FRA GBR GER POR ITA MORKi NC 0 1959 Owen Racing Organisation BRM P25 BRM L4 MONKi 500 NED FRA6 GBRKi GER POR7 ITA13 USA NC 0 1960 Team Lotus Lotus 18 Climax L4 ARG MON 500 NED BEL FRA6 GBR POR ITANi USA 25. 1 Cooper Car Company Cooper T51 Climax L4 USAKi * Megosztva vezetett Prince Bira-val.

Le Mans-i 24 órás autóverseny Év Csapat Autó Csapattárs Helyezés 1955 Lotus Engineering Lotus Mk9 Colin Chapman kiesett 1956 Ecurie Ecosse Jaguar D-Type Ninian Sanderson 1. 1957 Ecurie Ecosse Jaguar D-Type Ivor Bueb 1. 1959 Ecurie Ecosse Tojeiro John Lawrence kiesett 1960 Ecurie Ecosse Jaguar D-Type Bruce Halford kiesett 1961 Border Reivers Aston Martin DBR1/300 Jim Clark kiesett

Jegyzetek

Külső hivatkozások Ron Flockhart karrierje

Kategória:Brit autóversenyzők Kategória:Skót autóversenyzők Kategória:Brit Formula–1-es versenyzők Kategória:Skót Formula–1-es versenyzők Kategória:1923-ban született személyek Kategória:1962-ben elhunyt személyek Kategória:Edinburgh-iak