Reményi László (Budapest, 1971 –) Fonogram-díjas magyar hangmérnök, dalszerző, (angol) szövegíró, zenész, műsorvezető és író. 2000-ben Fonogram-díj – az év hangfelvétele díjat nyerte el a Jazz+Az Egynek jó című lemezéért, melynek hangmérnöke volt.Átadták az Arany Zsiráf-díjakat Real Stringer álnéven filozófiai, szociológiai és tudományos-fantasztikus cikkeket, novellákat ír.
Pályafutása
A kezdetek Fiatalkorát Óbudán töltötte, az akkori Martos Flóra Gimnáziumban érettségizett, tanulmányait magántanulóként fejezte be. Középiskolai évei alatt diákzenekarokban zenélt, miközben hangszeres tudását autodidakta módon fejlesztette.
Középiskola után tanult a Gábor Dénes és a Kandó Kálmán Főiskolán. Közben részt vett a csillaghegyi Soundmaster stúdió építésében is, és 1992-től ott készítette első stúdiófelvételeit. Hangmérnökként
Stúdiók 2005 óta Focus – Fox Studio 1997 – 2004 TOM TOM Studio 1992 – 1997 Soundmaster Studio vendégként: 2003 Hungaroton, 1999 Aquarium
Zenei ElőadóMűfajAlbum címeÉvJELÖLÉS / DíjQuimby alternative rockKilégzés2005Fonogram-díj, Az év hazai modern rock albumaMegasztárpopBest Of Megasztár2005KánaánpopTalálj rám2002Földvári Gergelyjazz, latin - Süss fel Nap! / Sun, Rise! (2xCD, Album, LIV)2002Eötvös Péter contemporarySnatches2001Cotton Club Singersjazz, pop2x22001Nova Latino 1Electronic, Jazz, LatinLatino Moods & Brazilian Beats2001Az Árral SzembenhiphopNehézvíz2000Arany Zsiráf – az év hangfelvétele 2001 jelölésPintácsi VikipopNe csak szavakkal szeress20004YOUpopSüket a telefon2000UnisexElectronic, PopSavanyú a porcukor2000PainNincs Segítség Az Égből..2000Szikora RóbertpopKapaszkodj2000Jazz+AzpopEgynek jó1999Aranylemez, Arany Zsiráf- az év hangfelvétele, a legjobb hazai pop album díjak 2000Szabó Tamáspop/blues/jazzThe taylor's clothes1999PainhiphopMenny és pokol1999Arany Zsiráf – az év legjobb hazai rap albuma 2000 jelölésAz Árral SzembenhiphopÖzönvíz1999ESPmodern jazzColours1999Jazz+AzElectronic, Jazz, Funk / Soul, Pop, Stage & ScreenKalózok1999Eszenyi EnikőtangoE-tango1999Animal CannibalshiphopMegamiksz1999Bodnár AttilaÚjjászületés1997Eötvös PétercontemporaryAs I crossed the bridge of dreams1999Balázs FecóRock, popÚllászületés1998PainHiphopAz Én Mennyországom1999UnisexpopJátssz Velem1999Unisexdisco funkyCsoda az élet1999Animal Cannibalsrap/hiphopKés, villa1998Aranylemez, Arany Zsiráf- az év legjobb hazai dance albuma díj 1999Kaszás AttilapopTomboló hold1998Nagy SzabolcsjazzThe song is ended1998MarcelHouseOn The Beach (Remix) (as László Reményi) Marcel – Viginti Etduo1998The Hungarian Jazz Trombone Company with Carl FontanajazzFirst time together1998Felicia Flóra Kovácsbig band jazzSilver winter1997L'art pour l'artpop/rock/english humourWinnetou1997AranylemezHiphop boyzHouseTarts Velem1997Hiphop boyzHouseMegbántottak1997Hiphop boyzHiphopMa Éjjel Táncolnék (My Fair Lady)1997Hiphop boyzHiphopV1997Warpigsalternative rockRapid1997Arany Zsiráf – az év felfedezettje 1998 jelölésL'art pour l'artpop/rock/english humourLila liba1996AranylemezAnimal CannibalsRap/HiphopReggel, délben, este1996Platinalemez, Arany Zsiráf – az év hazai albuma 1997 jelölésLévay SzilvesztermusicalElizabeth1996Animal CannibalsRap/HiphopKanni-Bál1996Benkó Dixieland BanddixielandTake The A Train1996Éjszakai JáratdanceNeked adom mindenem1996Silent wayjazzStandby1996FLMdanceMegtalállak még1995L'art pour l'artpop/rock/english humourVastyúk is talál szeget1995AranylemezAnimal CannibalsRap/HiphopFehéren fekete, feketén fehér1995Aranylemez, Arany Zsiráf – az év felfedezettje 1996 díjAnimal CannibalsRap/HiphopTakarítónő1995Barbarofolk rockBarbao II.1994Fresh Fabrikalternative rockCertifikado1994RaplektorrapRaptime1994EricaHouseSzerelemre Születtem1994FLMdanceMegdöglöm érted1993DrumsjazzDrums1.1993
Filmes Magyar címJelölés, díj2016Jelenetek egy operatőr életéből (Hildebrand István legendáriuma, dokumentumfilm)2014Megdönteni Hajnal Tímeát2014Megdönteni Hajnal Tímeát werkfilm2013Munkácsy (dokumentumfilm)2011A szabadság keserű íze. Márai Sándor és Nápoly (dokumentumfilm)2009Lyuk (rövidfilm)2007A fény mesterei (dokumentumfilm)2006Kútfejek werkfilm2002Sejtjeink – László Dés2001Üvegtigris2001Csocsó, avagy éljen május elseje!2000MeseautóArany Zsiráf – az év hangfelvétele 2001 jelölés2000Koncert + Story (DVD) Jazz+Az1999KalózokAranylemez, Arany Zsiráf- az év legjobb filmzenéje 1999 díj1998Kisváros (televíziós sorozat)
Zeneszerzőként
(2008) Future Plant zenekar
A Future Plant progresszív és dallamos, igazi XXI. századi zenébe csomagolta társadalomkritikus véleményét, hogy a szórakoztatás mellett elgondolkodtasson. Tagjai a magyar zeneipar számos élvonalbeli előadóját is segítették és segítik tehetségükkel. A részletekbe menő aprólékossággal kidolgozott dalok és az intellektuális – mégis érthető – szövegek egyértelművé teszik: a Future Plant egy nemzetközi színvonalú produkció volt.
Tagok: Gergely Éva, Kálmán Tamás, Reményi László, Janca Ákos, Kapiás Gábor
Reklám Gyakran ír megrendelésre zenét TV és rádió reklámokhoz, soundalike és kreatív megoldásokat is teljesít.
Zenész (basszusgitár)
Animal Cannibals (rap/hiphop) 1997-2002 Hip-Hop Boyz (dance-floor/hiphop) 1997 Amarcord (funk) 1994-1997
Műsorvezető (rádió) 2012-ben a Civil Rádió kéthetente szerkesztette és vezette a Jövőgyár című műsort. Archívumból adások az meghallgathatók.http://archive.org/search.php?query=jovogyar+Civil
Íróként
Real Stringer álnéven filozófiai, szociológiai és tudományos-fantasztikus cikkeket, novellákat ír.
India: az aranyháromszög és Goa (útikönyv) 2004 (, 2008 )
Jegyzetek
További információ Reményi László lapja a zeneszbazis.hu-n
Kategória:Magyar basszusgitárosok Kategória:Magyar dalszerzők Kategória:Magyar hangmérnökök Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Óbudaiak Kategória:1971-ben született személyek Kategória:Élő személyek