A Kojak Budapesten 1979-ben forgatott, 1980-ban bemutatott fekete-fehér, magyar krimivígjáték, Szalkai Sándor rendezésében. A címszerepben Inke László, aki a Kojaket alakító Telly Savalas leggyakoribb magyar hangja volt, külsőleg is hasonlított rá.

Történet

Budapesten tartják a Krimiírók Nemzetközi Konferenciáját, és arra a híres nyomozót, Kojaket is meghívják, akiről kiderül, hogy nem görög, hanem magyar származású és korábban Kócsag II. tizedes néven szolgált a Rákóczi téri rendőrőrsön. A ferihegyi repülőtéren sikerül meglépnie az újságírók hada elől, majd ezt követően a hotelszobában egy gyönyörű nő kezdi megkörnyékezni, de mint később kiderül, nem szerelmi vágyak miatt. Ezt követően egy híres kutató-professzort holtan találnak a lakásán, és a jelek arra mutatnak, hogy gyilkosság áldozata lett. Kojak természetesen rögtön felajánlja segítségét egykori főnökének, és neki is lát a nyomozásnak. Csak arra nem számít, hogy ez itt nem Amerika, hanem Magyarország, és itt egészen mások a szokások…

Szereplők

Inke László – Theo Kojak hadnagy Esztergályos Cecília – Ann Harsányi Gábor – Olivér Szirtes Ádám – Kerekes százados Márkus László – Billy Őze Lajos – Dr. Laczina Ádám Gobbi Hilda – Agatha Christie Tolnay Klári – Szalánczyné Greguss Zoltán – Szalánczy Béla Básti Juli – Szalánczy Lenkice Pécsi Ildikó – Pirike Bánfalvy Ágnes – Irénke Dózsa László – Dergács, rendőrtiszt Hámori Ildikó – újságírónő Koncz Gábor – útburkoló Körmendi János – cipzáros Koltai Róbert – csempéző 1. Kautzky József – csempéző 2. Antal Imre – férfiruha-eladó Szakácsi Sándor – taxisofőr Ungváry László – Dr. Ányos Pál, igazgató Gór Nagy Mária – titkárnő Bencze Ferenc – ex-házmester Dörner György – Brezina János, liftszerelő Drahota Andrea – patyolat-dolgozó 1. Papadimitriu Athina – patyolat-dolgozó 2. Gálvölgyi János – mentős Kovács Károly – kórházi beteg 1. Raksányi Gellért – kórházi beteg 2. Tomanek Gábor – ablaktisztító Keres Emil – Kojak régi kollégája 1. Horváth József – Kojak régi kollégája 2. Horkai János – Kojak régi kollégája 3. Bod Teréz – Kojak régi kollégája 4. Balázs Péter – fűnyírós férfi Velenczey István – üzletember Mikó István – bárpincér Horváth Tivadar – konferanszié a bárban Both Béla – úszómester Hollai Kálmán – bútorművek mérnöke Szemes Mari – gázművek munkatársa Dégi István – útmélyítő vállalat munkatársa Vogt Károly – vízművek munkatársa Sarlai Imre – öregember Patkós Irma – házbeli néni Simon Zsuzsa – eltartási szerződésben lévő néni Kánya Kata – igazságügyi orvosszakértő Herczeg Csilla – fiatal szemüveges lány/stewardes Bánsági Ildikó – kórházi ápoló Galgóczy Imre – Rendőrkórház portása F. Nagy Károly – Zoltán kórház portása Kádár Flóra – kórházi portás Némethy Ferenc – konferencia vezetője Zenthe Ferenc – német férfi a konferencián 1. Nagy Attila – német férfi a konferencián 2. Abody Béla – férfi a konferencián 1. Gosztonyi János – férfi a konferencián 2. Andai Györgyi – nő a konferencián Soós Lajos – rendőr a konferencián Németh László – postás Győrffy György – Laczina szomszédja 1. Dancsházi Hajnal – Laczina szomszédja 2. Csurka László – Stavros "Fürtöske" nyomozó hangja a telefonban Molnár Tibor – Bartalos, őr a beállványozott háznál Szatmári István – építésvezető a beállványozott háznál

További szereplők: Kormos Anna, Kubik Anna, Sugár István, Szacsvay László, Tolnai Miklós, Varga Katalin

Fogadtatása A legnézettebb magyar mozifilm volt 1980-ban, összesen 916 ezren váltottak rá jegyet a jegypénztáraknál.

Televíziós megjelenés M1, M2, Duna, TV2, Filmmúzeum, Magyar Mozi TV, Hír TV, M5, Duna World

Jegyzetek

Külső hivatkozások

Kojak Budapesten a FilmKatalógus.hu-n Filmhíradó a forgatásról A film az Indavideo.hu-n

Kategória:1980 filmjei Kategória:Magyar filmvígjátékok Kategória:Magyar filmszatírák Kategória:Magyar bűnügyi filmek Kategória:Magyar fekete-fehér filmek Kategória:MOKÉP-filmek Kategória:Budapest Film-filmek Kategória:Budapesten játszódó filmek