Dakota Mayi Johnson (Austin, Texas, 1989. október 4. –) amerikai színésznő és modell. Melanie Griffith és Don Johnson lánya, valamint anyai ágon Tippi Hedren színésznő unokája.

Színészként 1999-ben debütált anyja oldalán a Tűzforró Alabama című filmben. Miután elvégezte a középiskolát, folytatta a színészetet, többek között a Social Network – A közösségi háló (2010), a Csúf szerelem (2011), a 21 Jump Street – A kopasz osztag (2012) és a Need for Speed (2014) című filmekben, továbbá a Ben and Kate című vígjátéksorozatban (2012-2013).

2015-ben A szürke ötven árnyalata című romantikus filmdrámában megkapta a főszereplő Anastasia Steele szerepét, mellyel világhírnévre és kritikai elismerésre tett szert. A szintén 2015-ös Fekete mise és Vakító napfényben című filmekben nyújtott alakítását ugyancsak dicsérték a kritikusok. 2016-ban a Hogyan legyünk szinglik? című romantikus filmben szerepelt, 2017-ben a színésznő A sötét ötven árnyalatában alakította ismét Anastasia Steele szerepét. A 2018-ban bemutatott A szabadság ötven árnyalata című filmben harmadszor is eljátszotta Anastasia Steele (immár Mrs. Anastasia Grey) szerepét.

A Sóhajok című horrorfilmben Susie Banniont alakítja. A Húzós éjszaka az El Royale-ban (2018) című thrillerben Emily szerepében látható.

Ifjúkora és tanulmányai

Dakota Mayi Johnson 1989. október 4-én született a texasi Austinban lévő Brackenridge kórházban, Don Johnson és Melanie Griffith színészek lányaként. Amikor megszületett, az édesapaja a Forró nyomon című filmet forgatta Texasban. Anyai nagyszülei Peter Griffith egykori gyermekszínész és Tippi Hedren színésznő, valamint Tracy Griffith színésznő és Clay A. Griffith látványtervező unokahúga. Egykori mostohaapja Antonio Banderas spanyol színész. Hat féltestvére van. Anyja ágán Johnsonnak van egy féltestvére, Alexander Bauer és egy fél-nővére, Stella Banderas. Apja ágán három féltestvére van - Jesse, Jasper, Deacon - és egy félnővére, Grace Johnson.

Szülei munkája miatt Johnson gyermekkorának nagy részét különböző helyeken töltötte velük filmkészítés miatt, bár hosszabb időt töltött a coloradói Aspenben és Woody Creekben, ahol nyaranta a helyi piacon dolgozott, mint tinédzser. Woody Creekben szomszédjuk volt Hunter S. Thompson, aki édesapjával régóta barátságban áll, és aki gyakran jött át hozzájuk a reggeli órákban lőfegyver-kisütés miatt. Egy ideig az Aspen-i Közösségi Iskolába járt. Korában hiperaktivitást (ADHD) diagnosztizáltak nála, és hétszer cserélt iskolát. A középiskola első évében a kaliforniai Monterey-ben lévő Santa Catalina Iskolába járt, mielőtt átment volna a kaliforniai Santa Monica-i New Roads Iskolába.

bélyegkép|jobb|200px|2014-ben bélyegkép|jobb|200px|A 2016-os BAFTA-díjátadón

Johnson 12 évesen kezdett érdeklődni a modellkedés után, miután fotózást folytatott más hírességek gyermekeivel a Teen Vogue-nál, és ezt követően a modellkedéssel bevételhez jutott, miközben Santa Monicában középiskolába járt. Körülbelül 14 éves kora óta depresszióval küzdött, és rehabilitációra járt. Johnson elmondta, hogy gyermekkorában érdeklődött a színészi szereplés iránt, jelentős időt töltött a szülei filmjeinek forgatásán, de azok lebeszélték a szakmáról, amíg be nem fejezte az érettségit. Középiskola után a Juilliard iskola elutasította New Yorkban, miután meghallgatásán egy Radiohead dal feldolgozása szerepelt.

Színészi pályafutása

Magánélete

Johnson korábban kapcsolatban állt gyermekkori szerelmével, Noah Gersh amerikai zenésszel és Jordan Masterson amerikai színésszel. Két éven át, egészen 2016-ig folyamatosan randevúzott a walesi indie rock együttes, a Drowners énekesével, Matthew Hitt-tel. 2017 októbere óta kapcsolatban áll Chris Martin brit zenésszel és énekessel. A kaliforniai Malibuban élnek.

Johnson tetoválásrajongó. 2020-ban támogatott egy, a rendőrség finanszírozásának megszüntetésére és a fekete közösségekbe való befektetésre felszólító mozgalmat.

Johnsont kinevezték a Gucci luxus divatmárka nagykövetének. 2020 novemberében bejelentették, hogy a Maude nevű szexuális wellnessmárka befektetője és kreatív társigazgatója lett.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang Rendező 1999 Tűzforró Alabama Crazy in Alabama Sondra Antonio Banderas 2010 Social Network – A közösségi háló The Social Network Amelia Ritter David Fincher 2011 Csúf szerelem Beastly Sloan Hagen Daniel Barnz 2012 For Ellen Cindy Taylor So Yong Kim Goats Minnie Christopher Neil 21 Jump Street – A kopasz osztag 21 Jump Street Fugazy Christopher Miller Ötéves jegyesség The Five-Year Engagement Audrey Nicholas Stoller 2014 Szex és haverok Date and Switch Em Földes Eszter Chris Nelson Need for Speed Need for Speed Anita Coleman Csuha Borbála Scott Waugh 2015 A szürke ötven árnyalata Fifty Shades of Grey Anastasia Steele Földes Eszter Sam Taylor-Johnson Cymbeline Imogen Michael Almereyda Chloe és Theo Chloe and Theo Chloe Ezna Sands Fekete mise Black Mass Lindsey Cyr Eke Angéla Scott Cooper Vakító napfényben A Bigger Splash Penelope Lanier Csifó Dorina Luca Guadagnino 2016 Hogyan legyünk szinglik? How to Be Single Alice Földes Eszter Christian Ditter 2017 A sötét ötven árnyalata Fifty Shades Darker Anastasia Steele Földes Eszter James Foley (1.) 2018 A szabadság ötven árnyalata Fifty Shades Freed Anastasia Grey Földes Eszter James Foley (2.) Sóhajok Suspiria Susie Bannion Földes Eszter Luca Guadagnino Húzós éjszaka az El Royale-ban Bad Times at the El Royale Emily Summerspring Földes Eszter Drew Goddard 2019 Sebek Wounds Carrie Földes Eszter Babak Anvari Mogyoróvaj Sólyom The Peanut Butter Falcon Eleanor Földes Eszter Tyler Nilson Michael Schwartz A barátunk Our Friend Nicole Teague Tóth Ildikó Gabriela Cowperthwaite 2020 The Nowhere Inn önmaga Bill Benz Pont az a dal The High Note Maggie Sherwoode Földes Eszter Nisha Ganatra 2021 Az elveszett lány The Lost Daughter Nina Földes Eszter Maggie Gyllenhaal 2022 Rendben vagyok? Am I OK? Lucy Földes Eszter Tig Notaro Stephanie Allynne Felnőttem, csacsacsa Cha Cha Real Smooth Domino Cooper Raiff Meggyőző érvek Persuasion Anne Elliot Földes Eszter Carrie Cracknell 2023 Apuci Daddio Girlie Christy Hall 2024 Madame Web Madame Web Madame Web Földes Eszter S. J. Clarkson 2025 Többesélyes szerelem Materialists Lucy Földes Eszter Celine Song Páratlan párosok Splitsville Julie Földes Eszter Michael Angelo Covino 2026 Verity Lowen Ashleigh Michael Showalter

Televízió Év Cím Szerep Megjegyzések 2012–2013 Ben and Kate Kate Fox főszereplő (16 epizód) 2013 Office(The Office) Dakota 1 epizód 2015 Saturday Night Live önmaga (házigazda) 1 epizód

Videóklipek Év Előadó Cím Megjegyzés 2020 Coldplay Cry Cry Crytársrendező Cory Baileyvel

Jegyzetek

További információk

Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Austiniak