bélyegkép|Ügyelői panel, Royal Színház, Szaloniki Az ügyelő (színházi ügyelő, előadásvezető, színpadmester, zenei ügyelő) vagy stage manager a színtársulat vagy a televízióstúdió stábjának azon tagja, aki a próbák és a műsorok zavartalan lebonyolításának felelőse.
A munkakörről Színház A színházi ügyelő a színpadi előadás technikai lebonyolítását végző színházi alkalmazott, aki a próbafolyamat kezdetétől részt vesz a színpadi mű létrehozásában. Biztosítja és felügyeli a színpadon a személyi és a működési feltételeket, hogy az előadások rendben lejátszásra kerüljenek. Ügyelőpéldányában feltünteti a színre lépések és távozások, a díszletváltozások, a hang- és fényeffektusok, a függönymozgatás időpontját és sorrendjét. Ez alapján a technikai pultról (ami lehet programozható elektronikus vezérlés vagy ügyelői panel, illetve ügyelőfülke) vezeti és irányítja az előadást, állandó összeköttetésben áll a színház összes technikai helyiségével és az öltözőkkel. Jelentésben kell számot adnia az esetlegesen felmerült személyi, technikai vagy egyéb problémákról.Nyerges Ferenc: Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. Szervezeti és Működési Szabályzat (4./ A színházi ügyeleti feladatok ellátásáról; 40. oldal) - 2008. december
Típusai: főügyelő drámaiPukánszkyné Kádár Jolán: A Nemzeti Színház százéves története: Iratok a Nemzeti Színház történetéhez: II. Iratok a Nemzeti Színház történetéhez (369. oldal), Magyar Történelmi Társulat - 1938. (online: google könyv) / színházi operai / zenei segédügyelő (színháztechnikai szempontból a rendezők végrehajtói)
Közvetlen felettese a rendező, a munkavédelmi szabályok betartásával.színházi jog:
Az ügyelő neve 1790-ben: színmester is, latinosan inspector, vagy inspiciens, később magyaros alakban: „felvigyázó”, a rómaiak idején pedig „monitor”, azaz „szólító” volt.
Televízió bélyegkép|A 2012–2013-as UEFA-bajnokok ligájának egyik televíziós stage managere Feladata hasonló a színházi ügyelőéhez. A televíziós stúdióban a rendező instrukciói alapján az ügyelői feladatokat ellátó szakember megnevezése: stage manager. Ő az, aki a kamerák mögül irányítja és felügyeli a felvételen, illetve az élő adásban közreműködők munkáját.
Jegyzetek
Források Ügyelő:
Színházi asszisztens, ügyelő, súgó és TV stage menedzser (hozzáférés: 2016. március 26.)
További információk
Csontó Sándor: ÖTVEN ÉV Ügyelő a főszerepben Budapest folyóirat 2015/4 szám - 2015. április Kovács Bálint: A színházban bomba van – A színházi ügyelők titokzatos világa MagyarNarancs 2013/38. Színházi melléklet - 2013 szeptember 19. Biró Eszter: Nézőtér / Az a dolgom, hogy minden működjön. Beszélgetés Nagy Yvonne-nal, a Kolozsvári Állami Magyar Színház ügyelőjével, Az a dolgom, hogy minden működjön, lato.ro - 2011. november K. Á.: Élet-halál ura a színházi ügyelő, blikk.hu - 2009. október 20. Hollósi Zsolt: Az ügyelők a szegedi színház legfontosabb háttérmunkásai, delmagyar.hu - 2007. december 1. a MAMMA MIA! North America hivatalos YouTube csatornáján - 2010. márc. 16.
Kategória:Foglalkozások Kategória:Filmes munkakörök Kategória:Színházművészet