A szenioritás az európai uniós védjegyjog sajátos jogintézménye, amely lehetővé teszi, hogy a védjegybejelentő igényelje azt, hogy az európai uniós védjegybejelentése2016. március 23-a előtt: közösségi védjegybejelentése lajstromozásakor az ő korábbi nemzeti védjegyoltalmának adatait is feljegyezzék. Erre csak azonos megjelölések és azonos árujegyzékek (illetve azonos áruk és/vagy szolgáltatások) esetén kerülhet sor. A szenioritás birtokában a jogosult dönthet úgy, hogy az európai uniós védjegy és a korábbi nemzeti védjegy párhuzamos oltalmát nem tartja fenn azáltal, hogy a nemzeti védjegyének oltalmát nem újítja meg (ezáltal megtakarítja a megújítással kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díjat).
Ha a közösségi védjegybejelentés jogosultjának már van azonos megjelölésre, azonos árujegyzékkel korábbi nemzeti (vagy nemzetközi) védjegye, kérheti, hogy az EUSZTH ezt a korábbi napot (szenioritás) tüntesse fel a közösségi védjegy lajstromában. Ha bármelyik feltétel hiányzik, a szenioritás nem illeti meg a jogosultat.
A szenioritás fogalma
Az európai uniós védjegyrendszer azon az elven alapul, hogy az európai uniós és a nemzeti védjegyrendszerek kiegészítik egymást. A két rendszer különösen a szenioritási és átalakítási eljárások révén kapcsolódik egymáshoz. A rendszer lényeges sajátossága, hogy a lajstromozott jog korábbi bejelentési napja az érvényességi területén mindig előnyt élvez, függetlenül attól, hogy a lajstromozott védjegy nemzeti bejelentésből, nemzetközi megjelölésből vagy közösségi védjegybejelentésből származik-e.https://euipo.europa.eu/tunnel-web/secure/webdav/guest/document_library/contentPdfs/law_and_practice/trade_marks_practice_manual/WP/Part-E/02-part_e_register_operations_section_2_conversion/part_e_register_operations_section_2_conversion_hu.pdf
„Elképzelhető, hogy valaki olyan védjegyének a közösségi oltalmáért folyamodik, amely már oltalom alatt áll az Európai Unió valamely tagállamában. Ilyenkor a jogosult dönthet úgy, hogy kéri a szóban forgó tagállami védjegyének szenioritását azonos közösségi védjegye tekintetében. A szenioritás a tagállami védjegy oltalmát mintegy beemeli az azonos közösségi védjegyébe, amely - az érintett ország tekintetében - a tagállami védjegy paramétereivel fog rendelkezni. Ennek megfelelően szükségtelenné válik a tagállami védjegyoltalom megújítása, hiszen annak oltalma a továbbiakban a közösségi védjegy részeként áll fenn.”http://www.sztnh.gov.hu/hu/kozossegi-vedjegy#6
A tagállamok (így Magyarország is) nemzeti védjegytörvényeikben illeszkedési szabályokat írnak elő a szenioritás tárgyában az EUSZTH és a nemzeti védjegyhivatal együttműködésének biztosítására.
Illeszkedési szabályok Magyarországon A magyar védjegyjogban a védjegyek és földrajzi árujelzőkről szóló 1997. évi XI. törvénynek a módosításáról szóló 2003. évi CII. törvénnyel megállapított 76/F. §-ának rendelkezései biztosítják az illeszkedést a nemzeti jog és az európai uniós védjegyoltalom között.
Magyar tapasztalatok a szenioritással kapcsolatban
Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozásának napját, 2004. május 1-jét követően összesen 1780 db, Magyarországon hatályos nemzeti és nemzetközi védjegy tárgyában igényeltek szenioritást a BPHH-nál tett közösségi védjegybejelentések ügyében. A magyar hivatalhoz 2005-ben érkezett a legtöbb ilyen értesítés, később csökkenő tendenciát mutatott a szenioritási igények száma. Problémát okozott a szabálytalan - tehát a magyar nemzeti védjegylajstromban fel nem jegyezhető - szenioritási igények viszonylag nagy száma. Sajnálatos módon a magyar felvetéseket az európai fél elutasította.http://www.sztnh.gov.hu/testuletek/msztt/hirlevel_2006_03.pdf Dr. Csiky Péter:A közösségi védjegyrendszer működésének főbb tapasztalatai
Kapcsolódó szócikkek Európai uniós védjegy EUSZTH Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
Források A módosított 1997. évi XI. törvény a védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról KVR (CTMR) 34. és 35. cikkei Iparjogvédelem. Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, Budapest, 2012. A védjegytörvény kommentárja. HVG-ORAC 214. 416 – 418. old. Dr. Gödölle István: A korábbi védjegy mint lajstromozást és törlést gátló ok - I rész
Jegyzetek
További információk http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?docid=131968&doclang=HU
Kategória:Iparjogvédelem Kategória:Védjegyjog