Aba Ervin, teljes nevén Aba Ervin Aladár Vladimir (Eszék, 1899. március 31. – Mannheim, 1978. szeptember 13.) Nemzetvédelmi Kereszttel kitüntetett magyar orvos, Lendvay Ferenc színházigazgató apósa és Lendvai Ildikó nagyapja, eszperantista.

Élete Középiskolai tanulmányait Nagyváradon, Károlyvárosban, Fiumében, Pécsett és Budapesten végezte. A magyar fővárosban és Debrecenben végezte egyetemi tanulmányait, utóbbi helyen avatták orvossá. Kórházi, klinikai gyakorlatot folytatott Budapesten és Debrecenben, orvosi gyakorlatát pedig Balatonmáriafürdőn és Balatonberényben. Egy ideig a Duna–Száva–Adria Vasút (DSA) orvosa volt, majd OTI orvos. 1929. márciusban Erdőtelek község képviselőtestülete megválasztotta községi orvosnak,Orvost választott Erdőtelek község. Egri Népújság 40. (1929: 10. sz.) 3. emellett a református fiókegyház gondnoka is volt. 1929 novemberében egy helyi földműves, Barőcsi István megvádolta Abát, miszerint ő okozta újszülött gyermeke halálát. Aba, hogy tisztázza magát, jelentést tett az esetről a helyi csendőrségen, így eljárás indult, amelyet hamarosan megszüntettek, mivel a boncolás nyomán igazolást nyert ártatlansága.„Maga ölte meg a gyermekem!“ Eger 40. (1929: 222. sz.) 1. Ezek után az apa ellen indult bűnvádi eljárás a csendőrség részéről, ugyanis az orvos által rendelt gyógyszerek árát elitta.Egy gondos családapa, aki elkocsmázza a halállal vívódó gyermek orvosságának árát. Eger 40. (1929: 234. sz.) 3. Röntgen-kurzust, illetve kórházi gyakorlatot Bécsben, a Jubileumspital röntgenambulanciáján végzett, 1941 októberében Nemzetvédelmi Kereszttel tüntették ki.Hivatalos rész. Budapesti Közlöny 75. (1941: 226. sz.) 1. Szerteágazó nyelvismerete volt, a német mellett olaszul, szerbül, horvátul, franciául, spanyolul és eszperantóul is beszélt. A Miskolci Kerületi Orvosi Kamara tagja volt.A Miskolci Kerületi Orvosi Kamara névjegyzéke. Budapesti Közlöny 70. (1936: 139. sz.) 7.

Cikke jelent meg a Tuberkulózis elleni küzdelem c. lapban (Roboráló eljárás hatyphusvaccinával).

1945 után Németországban telepedett le. 1978-ban Mannheimben hunyt el, a helyi temetőben nyugszik.

Családja Aba (szül. Agbaba) Illés császári és királyi ezredes (1859–1934)Halálesete bejegyezve Erdőtelek állami halotti akv. 93/1934. folyószám alatt.Agbaba Illés. Magyar Életrajzi Index. Petőfi Irodalmi Múzeum. Hozzáférés ideje: 2016. május 7. és Axman(n) Adél fiaként született Eszéken, vallása görögkeleti. Apai nagyszülei Aba (szül. Agbaba) Mihály és Bogdán Zsófia voltak. 1923. március 17-én Debrecenben házasságot kötött Höffer Máriával, Höffer Ferenc és Erdőss Irén lányával.A házasságkötés bejegyezve Debrecen polgári házassági akv. 207/1923. folyószám alatt. 1924. március 16-án Debrecenben született meg lányuk, Mária Ildikó, aki 1946. február 9-én Debrecenben házasságot kötött Léderer (Lendvay) Ferenc színházi rendezővel, főiskolai tanárral, Léderer Ferenc és Nagy Teréz fiával,A házasságkötés bejegyezve a debreceni állami házassági akv. 103/1946. folyószáma alatt. akitől azonban 1954-ben elvált.A budapesti m. bíróság 10P.31658/1953-10. sz. ítélete. Aba Ervin és Höffer Mária házassága is felbontatott, Aba 1932. május 8-án Budapesten, a Józsefvárosban házasságot kötött Nyul Évával, Nyul Endre István és Szabó Juliánna örökbefogadott, Bernát Vince és Vallner Regina természetes lányával.A házasságkötés bejegyezve Budapest VIII. ker. polgári házassági akv. 480/1932. folyószám alatt. 1933 novemberében született meg közös gyermekük, Beatrix.Anyakönyvi hírek. Eger 44. (1933: 222. sz.) 4.

Jegyzetek

Források Keresztény magyar közéleti almanach. I. köt. Bp. 1940. 1. Aba Ervin. Magyar Életrajzi Index. Petőfi Irodalmi Múzeum. Hozzáférés ideje: 2016. május 7. Aba Ervin - nevpont.hu

További információk Hevesvármegyei ismertető és adattár. Bp. 1936.

Kategória:Magyar poliglottok Kategória:Magyar orvosok Kategória:Eszékiek Kategória:1899-ben született személyek Kategória:1978-ban elhunyt személyek Kategória:Görögkeleti ortodox magyarok Kategória:Magyar eszperantisták Kategória:Magyar emigránsok Németországban Kategória:Nevet változtatott magyar személyek